AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentős gazdasági törvények vitájának lezárásához érkeztünk. A hitelintézeti törvényre vonatkozó javaslatok mostani, illetve az értékpapír-törvénnyel kapcsolatos javaslatok jövő hétre tervezett elfogadásával az Országgyűlés hosszú távra meghatározza majd a hazai pénz- és tőkepiac fejlődési irányát, továbbá elősegíti nemzetközi integrációjukat. A javaslatok jelentőségét mutatja, hogy a Ház igen nagy figyelmet szentelt ezeknek a törvényeknek. Általában elmondható, hogy a törvényjavaslatok szükségességével és fő tartalmi elemeivel szinte mindenki egyetértett. Senki sem kérdőjelezte meg az alapvető célokat, a betétesek és befektetők biztonságának növelését, illetve a szabályok fokozott összehangolását az Európai Unió előírásaival.
A hozzászólók többsége támogatta azt, hogy a magyar bankrendszer nemzetközi tapasztalatokat alapul véve az univerzalitás irányába fejlődjön tovább. Ennek kapcsán azonban többen, az értékpapírt forgalmazók és a bankok közötti versenysemlegességet, a szabályozás szimmetrikusságát kérték számon. Ezek a hozzászólások azonban figyelmen kívül hagyták azt, hogy a két piacon, azaz a pénz- és tőkepiacon való tevékenykedés nem azonos célért zajlik, az értékpapír-kereskedelem alapvetően olyan szolgáltatás, ahol a megbízó utasításait hajtják végre, a hitelintézetekre azonban célhoz kötött utasítás nélkül, a teljes bizalom alapján bízzák rá a pénzüket a betétesek. A két tevékenység, tehát az óvatos, körültekintő üzletmenet szabályozása tekintetében nem teljesen összevethető. Ezen felül, ha versenyről beszélünk, akkor figyelemmel kell lenni egy másik, nem kevésbé éles versenyre, amely a nemzetközi piacokon zajlik. A magyar cégek ennek csak akkor lesznek képesek megfelelni, ha olyan biztonsági és szakmai szabályok szerint tevékenykednek, mint vetélytársaik.
A hitelintézeti törvénnyel kapcsolatban a vitában többen aggályosnak ítélték a felügyelet engedélyezési jogkörét a vezető állású személyekkel kapcsolatban. Itt azonban nem arról van szó, hogy a felügyelet diszkrecionális jogkörében eljárva szabadon dönthet a személyek tekintetében, hanem arról, hogy a megfelelő normatív szabályoknak való megfelelést vizsgálja. A benyújtott, szöveget pontosító képviselői javaslatot támogatjuk, hiszen abban nem volt vita, hogy a hitelintézetekre döntő befolyással rendelkező vezetők esetében a hozzáértés, a gyakorlat alapvető követelmény.
A hitelintézeti törvény esetében ezen túlmenően jelentősebb változtatási igény a hitelintézetek felszámolási szabályaival kapcsolatban merült fel. A pontosító szándékot elismerve számos javaslatot támogató, ugyanakkor megkívánom jegyezni, hogy egyes hitelintézetek esetleges - remélhetőleg igen ritka felszámolása -, a többi felszámolásnál nagyobb körültekintést igényel, ezért az általános szabályoktól való eltérés mindenképpen indokolt.
Tisztelt Ház! A pénz- és tőkepiaci felügyeletről szóló törvény esetében a vitában koncepcionális eltérések mutatkoztak. A törvényjavaslat egyes bírálói ellenezték az Állami Bankfelügyelet és az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet összevonását. A kormány megítélése szerint az összevont felügyeleti hatóság hatékonyabban tud fellépni a befektetési, illetve pénzügyi szolgáltatási tevékenység határán működőkkel szemben, továbbá az univerzális bankrendszer felé történő nyitás is megköveteli, hogy a bankokat szorosabb értékpapír-piaci felügyelet alá vonjuk. Ezért fenntartottuk az eredeti javaslatot.
Azokat a módosítási javaslatokat, amelyek a felügyelet önállóságát veszélyeztették volna, nem tudtuk támogatni, így a vezetők kinevezésének és visszahívásának szabályaira vonatkozó rendelkezések változtatását sem. Támogattunk viszont több olyan módosító javaslatot, amelyek a felügyelet működőképességének javítását segítik elő.
Tisztelt Ház! Az elmondottak alapján kérem a kormány által támogatott módosító javaslatok megszavazását, illetve a törvényjavaslat egészének elfogadását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem