AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vita első szakaszában tényleg nagyon sok fontos kérdés fölmerült, és miután az itteni reakciók - ugye a Házszabály szerint csak két percre adnak lehetőséget általában, kivéve az előterjesztőt -, tehát felhasználnám azt a lehetőséget, hogy két percnél egy kicsit hosszabban néhány fontos kérdésre reagáljak.
Mindenekelőtt azzal kezdeném, amiről az előző hozzászóló képviselő beszélt, valóban úgy tűnik, mintha egy kis műfaji zavar támadt volna ennek az előterjesztésnek a megvitatása kapcsán. Tehát itt most természetesen nem az államháztartási reformról kell eszmét cserélnünk, hiszen amiről szó van, az az államháztartási törvény módosítása, ami tulajdonképpen a pénzügyi finanszírozási szegmensét jelenti az állami pénzekkel való gazdálkodásnak, de semmi többet.
Na most, természetesen a pénzzel nagyon sok minden összefügg, de azért mégiscsak ez a törvény alapvetően azt szabályozza, hogy a pénzzel való gazdálkodásnak milyen rendje legyen. És ahogyan az expozéban is említettem, az ezzel kapcsolatos javaslataim nagyságrendje a szokásos klasszifikáció szerint, amit mondjuk a jogalkotási programban szoktak használni, hát inkább egy kismértékű vagy maximum középmértékű módosítás, de semmiképpen valamilyen alapvető nagy átrendezése a dolognak.
Azt gondolom, hogy az eddigi vitából is kiderült, hogy szűken véve az itt fölsorolt paragrafusokban található módosítások azért nem döntő és nem alapvető változtatásokat jelentenek az eddigi gyakorlathoz képest. Néhány területen kétségkívül fontosak. Itt a vitában is többen aláírták azokat, amiről az expozéban beszéltem.
De azért, ha már államháztartási reformról esett szó, azt gondolom, hogy nyilván nem a mai napirend ennek a fő lehetősége, hogy mi itt tárgyaljuk, valószínűleg a holnapi napirend is csak részben ad rá lehetőséget, hiszen ott kifejezetten a társadalombiztosításról van csak szó, és az államháztartási reform szélesebb.
Hiszen az államháztartási reform tulajdonképpen az állam szerepének újragondolását és átrendezését jelent, és ezért nagyon sokféle módon megjelenik itt a tisztelt Ház előtt. Megjelenik nyilván egyrészt magában a költségvetésben vagy a minden éves költségvetésekben. Hiszen ez dönt arról, hogy az állam szerepének betöltésére hol, milyen ráfordításokat eszközölünk. És megjelenik nagyon sok úgynevezett szakmai törvényben, amiről az előbb is szó esett, amelyek részben már itt elfogadásra kerültek - mondjuk az egészségügy területén a kórházi kapacitások szűkítése területén -, részben majd a közeli időben fognak beterjesztésre kerülni, és ezek között mondjuk talán leginkább a nyugdíjreformmal összefüggő törvényeket kellene kiemelnem. Bár hozzá kell tenni, hogy itt is azért már történtek lépések a korhatárváltozással kapcsolatosan, vagy akár a közoktatás, felsőoktatás területén ebben az évben meghozott új törvényeket is említhetném.
Véső soron tehát azt szeretném ezzel kapcsolatban aláhúzni, hogy az államháztartási reformhoz szükséges törvények meghozatala egy hosszú folyamat, amely folyamat jelenleg is zajlik, és amiben további jelentős lépések fognak várhatóan a közeli hetekben, hónapokban bekövetkezni. És itt különösen a nyugdíjreformot szeretném ebből a szempontból aláhúzni.
Most már visszakanyarodva az alapkérdéshez, tehát a beterjesztett államháztartási törvény módosítójavaslat-csomaghoz. Én nagyon szeretném aláhúzni, hogy ennek nagyon nagy jelentősége van a közpénzekkel való gazdálkodás szempontjából. Ugye, a tisztelt parlamenti képviselő urak, az ő segítőik, valószínűleg több ezer ember azzal foglalkozott az elmúlt néhány hétben, hogy különböző egyedi ügyeket találjon, ahol esetleg a közpénzekkel valami olyasmi történt, ami nem volt rendben.
Természetesen ez a demokrácia velejárója, és nagyon pozitív velejárója, hiszen ez a társadalom ellenőrzését valósítja meg azoknak a tevékenysége felett, akik a közpénzekkel valami módon gazdálkodnak.
De azért a kérdések igazi kezelése az nem egyedi ügyeknek a tárgyalása, hanem legfeljebb az egyedi ügyek tárgyalásából kell következtetéseket levonni, de az igazi megoldás mindig a rendszerek átalakítása, a törvényekkel történő szabályozás.
És ebből a szempontból szeretném aláhúzni, hogy amiről ma beszélünk, tehát hogy a kincstári gazdálkodást terjesztjük tovább ki újabb területekre, hogy egyre általánosabbá tesszük a közpénzekkel való gazdálkodásban, nyilván együtt a közbeszerzési törvénnyel, amit szintén ez a parlament alkotott meg. Ez, azt gondolom, valóban egy nagyon fontos dolog a tekintetben, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás fölött egy nagyon erős kontrollmechanizmus érvényesüljön.
Tudniillik a kincstári gazdálkodás eleve rendszerszerűen azt jelenti, hogy az egyébként adott elköltés ügyében döntési joggal rendelkező nem tud magában egyedül döntést hozni az ügyekben, mindig van egy független szem, aki látja a konkrét költést, és benne van a rendszerben annak a potenciális lehetősége, hogyha ott valami nincs rendben, akkor a kontrollmechanizmus beindítható, és a felelősségek világossá válnak.
Tehát azt gondolom, hogy ebből a szempontból különösen értékelnünk kell részben már azt, amit elindítottunk, és azt a tényt is, hogy ez újabb és újabb területekre kiterjed, hiszen önmagában a kincstári gazdálkodás ténye - párosulva a közbeszedési szabályokkal - valószínűleg elriasztó hatással van láthatólag esetleges szabálytalanságok, közpénzek nem megfelelő felhasználásával szemben, és valószínűleg a pénzekkel való minél jobb gazdálkodást nagymértékben elő tudja segíteni.
Engedjék meg, hogy még egy kérdésre kitérjek, így az első reakció kapcsán, és hát nyilván majd a vita lezárásakor részletesebben is válaszolunk egy csomó mindenre, meg hát előttünk van rengeteg bizottsági vita, ahol nagyon sok fölvetett kérdésről lehet majd tárgyalni.
Ez az adósságkonverziónak az ügye, vagy világosabb megfogalmazásban tehát a Nemzeti Bank és a központi költségvetés kapcsolatrendszerének változtatása. Ugye, ennél a törvénynél is napirendre kerül, hiszen ezt is érinti. Világosan látszik, hogy ezzel a problémakörrel most már elég régóta foglalkozik a magyar parlament, és foglalkozik a közvélemény is.
Én szeretném még egyszer kérni, hogy próbáljuk meg ebből a dologból - amennyire lehet - a politikai elemet kikapcsolni, mert itt alapvetően egy szakmai kérdéskörről van szó. Szeretném a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat emlékeztetni a Békesi László képviselő úr által nem olyan nagyon régen itt e Házban elmondott hasonlatra. Ugye, ha van egy család, férj-feleség, az egyik tartozik valakinek, a másik nem tartozik. Azután megegyeznek, hogy ezt a tartozást átírják a férjről a feleségre, vagy a feleségről a férjre, vagy megegyeznek, hogy családon belül mennyit fog a férj a feleségnek fizetni, mondjuk kosztpénz gyanánt, és aztán a feleség mennyit fog fizetni a férjnek - nem tudom én, focimeccs-költségek hozzájárulásaképp -, ez a családnak a helyzetét végső soron nem befolyásolja.
Tehát én mindig nagy tisztelettel hallgatom azokat a drámai hozzászólásokat, amelyek itt 300 milliárd forintról beszélnek, ami itt most hirtelen teherként a magyar adófizetők nyakába esik és ennek borzasztó következményeiről. De hát azért mégiscsak az alaphelyzet az, hogy a Nemzeti Bank és a központi költségvetés között ha bizonyos pénzügyi tranzakciókat végrehajtunk, pénzeket ide-oda utalunk, adósságokat ide-oda írunk, ez ettől még a családnak a része fog maradni.
(11.50)
Tehát az a 300 milliárd, amiről beszélünk, az a 300 milliárd meg fog jelenni mint bizonyos kötelezettségek utáni kamatfizetés, bizonyos devizakötelezettségek, devizaadósság utáni kamatfizetés - a költségvetéstől a jegybankhoz. Tehát ez a családon belüli pénzmozgás. Azt kell mondanom tehát, hogy ezt bármennyire vizsgálgatjuk, ezek a bizonyos e tárgyban megküldött anyagok elég világosan bizonyítják - ha valaki végigrágja magát a számpéldákon is -, hogy ez tulajdonképpen nem egy olyan kérdés, ami a magyar adófizetőkre érdemi többletterhet róna. Illetve valami egészen pici elképzelhető, mert hiszen a történet valahol arról szól, hogy azért a Nemzeti Bank finanszírozásában megváltozik a forint- és a devizafinanszírozásnak az aránya. Tehát annak valami egészen pici hatása lehet. De a dolog lényegét tekintve a folyamatnak nincs, és pláne ennek az átrendezésnek, ami a Nemzeti Bank és a központi költségvetési kapcsolatrendszert illeti.
Természetesen nagyon sok pozitív hatása van, tisztánlátást teremt, világosan elkülöníti a szerepeket, pontosan ezért is javasoljuk. De talán amikor itt ilyen több száz milliárdokat emlegetünk akkor ezeket jó lenne valóban egy valóságos bemutatás keretében említeni és eloszlatni azokat az esetleg keletkező félelmeket, hogy itt kvázi újabb gazdaságpolitikai kiigazítások szükségessége következne ebből a tényből. Mármint megszorító jellegű restrikciós lépések szükségessége, amiről egyáltalán nincs szó. Elnök úr, köszönöm szépen a hozzászólási lehetőséget. (Taps balról.)
