DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Október 28-ai napirend előtti felszólalására adott válaszában ön egy, a Horn-kormány által 1994 őszén elfogadtatott, a döntéshozatalba szubjektív elemeket bevivő törvény anomáliái kapcsán tetszetős svédcsavarral még az új törvény buktatóiért is, az előző ciklus parlamenti döntéseit állította pellengérre. Akkor ön szó szerint a következőket mondta: "Ami az összeférhetetlenséget illeti, 1992-ben fogadta el a parlament a köztisztviselői törvényt. Ebben sokkal szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat állapított volna meg, azonban képviselői módosító indítvány hatására ezt törölték a törvényből, és azóta a köztisztviselő részére ilyen előírások nincsenek."
Miniszter úr, meg kell állapítanom, hogy az akkori válaszának ez az utolsó része, hogy a köztisztviselő részére nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, tényszerűen nem felelnek meg a valóságnak. Én akkor is idéztem és most újra idézem, a köztisztviselők jogállását szabályozó 1992. évi XXIII. törvényt, amelynek összeférhetetlenségi fejezetének 21. § (5) bekezdés a) pontja kimondja: "A köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné." Tény, hogy az ezt meghaladó szabályozást 1992-ben sem és most sem tartom indokoltnak.
Egyes politikusokkal ellentétben, véleményem adott kérdésben nem szokott megváltozni ellenzéki pozícióból kormányra jutva vagy fordítva. Ma sem állnék itt önt interpellálva, ha az ön önkormányzati-gazdasági főosztályvezetője, mondjuk, egy cipőfelsőrész-készítő részvénytársaság felügyelőbizottsági tagja volna. Azt azonban a hatályos törvény igenis kizárja, hogy olyan gazdasági társaság igazgatósági tagja legyen, mely köztisztviselői döntési kompetenciájába tartozó területen működve tevékenységét pártossá, elfogulttá, gazdasági érdekei révén befolyásolttá teszik.
Mindezek alapján kérdezem a miniszter urat, hogy október 28. óta megtette-e a parlament nyilvánossága előtt vállalt kötelezettségét, miszerint - idézem: "az összeférhetetlenség megszüntetésére" felszólítja az érintett köztisztviselőt. Várom az ön válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem