DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Miniszter Úr! Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy minden normális közigazgatásnak a gerince egy olyan köztisztviselői kar, amelyik mind szakmai, mind erkölcsi téren megkérdőjelezhetetlen állapotban végzi el a maga munkáját. Annak idején, amikor azt az ominózus módosító indítványt még mint képviselő '91-ben benyújtottam, valóban szembe kellett nézni avval a ténnyel, hogy egy olyan országban, ahol akár objektív okoknál fogva is a köztisztviselői kar az állam részéről jogosan elvárható jövedelmekhez nem juttatható, nem lehet generális szabályként megtiltani legalább átmenetileg azt, hogy ne vegyen részt bizonyos gazdasági tevékenységben, csak kizárólag abban, amelyik a döntési kompetenciájába eső területekre érvényes, amelyekre vonatkozólag a már idézett jogszabály intézkedik.
(15.50)
Én azt hiszem, hogy egy okos állam számára alapvetően nem az a kérdés, amit most a válaszban hallottunk, hogy vajon történt-e már visszaélés egy lehetséges jogi csatornán, hanem az, hogy ezt megelőzzük.
Miniszter Úr! Én nagyon egyetértek azzal, hogy most a kormány lóhalálában rohan Tocsik Márta 800 milliója elé, után. De itt elméletileg 2 milliárd 400 millió sikerdíj is kiszaladhatna, ha végigvinnénk azt a folyamatot, amilyen összegről itt szó lehetne. Ezt szándékoztam én megakadályozni, és az ön válasza arra mutatott rá, hogy saját hatáskörében igenis tett lépéseket, amit egyébként a köztisztviselői törvény eddig sem zárt volna ki, hogy a bejelentési kötelezettséget a miniszter a saját hatáskörében előírja. Egyébként jelzem a parlament előtt, hogy Medgyessy Péter miniszter úr írásban tájékoztatott arról, hogy anélkül, hogy interpelláltam volna, ezt a lépést a saját hatáskörében megtette. Innen is köszönöm neki is az intézkedést. Amit szerettem volna elérni, hogy a köztisztviselői kar be tudja tölteni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) zavarmentesen a maga ellátását, ezt elértem, és ezért köszönettel tudomásul veszem a válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem