POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Államtitkár Úr! Őszintén mondom, a diákok, a hallgatók nevében is köszönet járna, jár a minisztériumnak azért, mert egy ilyen helyzetet aránylag gyorsan és rugalmasan igyekszik megoldani, és erre költségvetési forrást is szán. Ez a bizonyos 20 millió forint arra jó, hogy ne kelljen szeptemberben, októberben kitenni a gyerekeket az utcára, ezeket a vidéki fiúkat és lányokat és ezt az első szemesztert, viszonylag nyugodt körülmények között végigtanulhassák.
Amiért - ennek ellenére és azt mondom, eredeti szándékom ellenére - a választ mégsem tudom elfogadni, az az, hogy nem ér össze a két kormányzati intézkedés, hiszen megszűnik ez a fajta lehetőség. Ez ezer szálláshelyt jelent. Csökken - tudjuk jól - a dologi kiadási kerete az intézményeknek, az infláció mértékét messze nem éri el. 10,8 százalékkal növekszik csak a jövő évben. Ezt nem volt képes ellensúlyozni a kormánynak a lakhatási támogatásra vonatkozó elképzelése.
Tehát itt egy olyan évvel nézünk szemben, 1997. I. félévével, amikor válságos helyzetbe kerülhetnek a magyar kollégiumok. Leginkább ennek a végiggondolása és ez a felelősség mondatja velem azt, hogy nem szabad elfogadnom az ön válaszát, annak ellenére, hogy az interpellációra okot adó konkrét kérdést, a Nagytétényi kollégium ügyét, néhány hónapra a tárca gyors intézkedése megoldotta. Azonban csak egy vacsorát ...(Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét. )...fizettünk ki. Hosszú távra nem tudta ezt a kérdést a kormány rendezni. Én ezt fontosnak tartom. Az elutasításom ennek a fontosságnak a hangsúlyozása. Kérem, így fogadja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem