DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Az államtitkár úr bevezetőjében a Bibliára hivatkozott sok szocialista képviselőhöz hasonlóan, de gesztusként úgy érzem, hogy én most Marxra fogok hivatkozni, amikor azzal kezdem, hogy az emberiség története az osztályharcok története. Nos, a társadalombiztosítás története is az osztályharcok története.
(13.30)
Amikor kialakultak az ipari társadalmak, és világosan kettévált a tőketulajdonos és a bérből, fizetésből élő társadalmi csoport, akkor a tőketulajdonosoknak nem volt szüksége biztosítási rendszerre, hiszen a tőkéjükből gondoskodni tudtak idős korukról, betegségükről, sőt, még rokkantságuk esetéről is. Ezzel szemben Angliában a XVII. században egy munkás azért dolgozott egész életében, hogy el tudják temettetni. Összeálltak és létrehozták a társadalombiztosítást. Na most, Magyarországon a társadalombiztosítás hasonló döntés előtt áll, mint annak idején, hogy a tőketulajdonosok és a tőke nélküli állampolgárok között milyen arányban, milyen módon gondoskodjunk biztos jövőjükről, mert azért az ember szereti tudni, hogy mi vár rá, amikor még dönteni tud ebben a kérdésben. Ezért kezdeményeztük ezt a vitanapot, mert ilyen átalakulás előtt állunk, mint annak idején a XIX. században, amikor kialakultak a biztosítási rendszerek.
Ennek a vitának előzményeként öt kérdést intéztünk a kormányhoz és a pártokhoz is, azt várva, hogy ebben a vitában ezekre a kérdésekre választ kapunk, illetve minden érintett kifejti álláspontját. Aránylag világos kérdések voltak. Ezeket felolvasnám: Milyen arányban tartják megoszthatónak a társadalom által megtermelt össztermék értékét a gazdasági tőkefelhalmozás és a humán erőforrások fejlesztése között? Második: a humán célú beruházások milyen mértékű megosztását tartják elfogadhatónak a gyermektámogatások, az oktatás mint beruházás vagy a nyugdíjak és az egészségügyi fogyasztás között. Harmadik: a nyugdíjakra és egészségügyre fordítható hányad kezelését állami vagy társadalombiztosítási, netán magánbiztosítási elveken képzelik-e megoldani? Negyedik: az egyes területeken milyen mértékű közfinanszírozást, illetve öngondoskodást tartanának célszerűnek? Ötödik: a növekvő jövedelemkülönbségek mellett milyen mértékű társadalmi szolidaritást tartanak elfogadhatónak, illetve szükségesnek?
Sajnos, ezekre a világos kérdésekre egyáltalán nem kaptunk világos válaszokat. Államtitkár úr bevezetőjében elmondta, hogy fenn kívánják tartani a szolidaritási elvű, kötelezően mindenkire kiterjedő társadalombiztosítást. Ezzel szemben a kormány elfogadta azt az elvet, amely egy tőkefedezetű nyugdíjrendszert képzel el bevezetni, és ebben a mai vitában mód lett volna, hogy tisztázzuk ezt a kérdést, hiszen ezek a törvények idén már előttünk kellenének hogy legyenek, de - mint hallottuk - jövő év első negyedében biztosan elénk kerülnek; és a parlamenti viták egy törvényszövegről - mielőtt az alapelveket tisztáznók - tudjuk, hogy már nagyon kevés korrekcióra adnak lehetőséget.
Tehát én szomorú vagyok a mai vita vége felé, de úgy érzem, hogy ezek után, ha kérdeztem, akkor illene válaszolni az általam feltett kérdésekre. Könnyű helyzetben van a Magyar Demokrata Fórum, mert mi fogalmaztuk a kérdéseket, és úgy fogalmaztuk meg, hogy ezekben a válaszok az 1989-es MDF-programban benne vannak, illetve az 1991-ben a 60. számú országgyűlési határozatban majdhogynem konszenzussal, 88 százalékkal a parlament ezt elfogadta. Tehát van mire hivatkozni. Itt nem arról van szó, hogy miért nem mondunk alternatívákat. Az alternatívák Guttenberg óta, mint hallottuk az előbb, olvashatóak.
Ma itt összekeveredett a méltányosság, a társadalmi igazságosság, a biztosítási elv, a szolidaritás és még nagyon sok minden. Ezért világosan próbálok fogalmazni, szlogenszerűen, mert nagyon kevés az időm.
A nyugdíj- és az egészségbiztosítási rendszer alapvetően más elveken alapul. A nyugdíjrendszerben a biztosítási elvet, tehát a befizetésekkel arányos kifizetések elvét mindig elfogadtuk. Itt a három lépcső egy állami gondoskodást, a szociális segélyek helyett az alsó szinten tenne lehetővé; és a felső szinten, akinek ennél magasabb időskori ellátásra tellene, annak önkéntes alapon kiegészítő biztosítást kell lehetővé tenni. Hiszen erre megvan már most is a lehetősége, hiszen a kötelező társadalombiztosítási befizetési maximum eddig 75 ezer forint volt havonta, januártól 99 ezer. Elismerjük, hogy itt a szolidaritás nem terjedhet csak egy bizonyos határig. De mellette, kérem, a kötelező társadalombiztosítás mellett - és nem helyett. Ugyanis ha magas jövedelműeket kiengedjük teljes jövedelmükkel a rendszerből, egyszerűen képtelenek leszünk gondoskodni a megnövekedett számú időskorú lakosról, a ma nyugdíjban lévőkről és a holnap nyugdíjba lépőkről. Azon fölül, aki teheti, természetesen tegye, hiszen ez a megtakarítás gazdaságilag is, emberileg is arra ösztönöz mindenkit, hogy ilyen megtakarításokkal éljen.
Az egészségügyben viszont továbbra sem tartjuk elfogadhatónak a szolidaritási elv feladását, egyszerűen azért, mert az egészségügyi kockázat nem kiszámítható kockázat. Itt nem lehet az öngondoskodásra, arra, hogy felelősen döntsön az állampolgár a saját jövőjére, erre nem lehet hivatkozni, mert jön egy influenzavírus, és akkor hiába gondoskodott korábban; vagy elzáródik, beszűkül egyik koronáriája, és nincs annyi pénze - még a legnagyobb tőketulajdonosnak sem -, hogy egy szívműtétet ki tudjon fizetni, netán egy májátültetést. Tehát a szolidaritás elv és a biztosítási elv harmóniáján nyugvó, kiegészítő biztosítást lehetővé tevő, de európai típusú, kötelező, mindenkire kiterjedő és a keresetarányos befizetéseken alapuló társadalombiztosítást képzeltünk el és képzelünk el a továbbiakban is. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem