DR. KISS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem Lezsák Sándornak és képviselőtársainak azt, hogy erre a vitanapra lehetőséget teremtettek. Nem mintha kevesellném azt a hét törvényjavaslatot, ami pillanatnyilag az Országgyűlés előtt fekszik - részint ebből már hármat tegnap lezártunk -, ami alkalmat ad arra, hogy a társadalombiztosítás kérdéseiről vitatkozzon a Ház és eszmét cseréljen, de úgy gondolom, hogy annak különös jelentősége van, hogyha egy külön politikai vitanapon valóban koncepcionális szinten is, elméleti, elvi szinten is ütköztetni tudunk véleményeket, nézeteket. Ez különösen fontos egy olyan kérdésben, amelynek a változásai nem négy évre szólnak, amelyeknek a változási folyamatai sokkal lassabban zajlanak le, amelyeknek hatásai nem kormánypárti vagy ellenzéki hatásokként jelennek meg a társadalomban, hanem az egész társadalom máját, holnapját és holnaputánját is érinti.
Köszönöm tehát ezt a lehetőséget a kezdeményező képviselőknek, miközben megjegyzem, hogy annak, hogy a vitanap időpontja a költségvetési törvénynek és a társadalombiztosítási költségvetési törvénynek már ilyen folyó tárgyalási időpontjába csúszott, azért vannak ellentmondásai.
Az egyik az, hogy a légkör közel sem annyira nyugodt. Természetesen ellenzéki szempontból érthető, hiszen ezekben az időszakokban, amikor költségvetések vannak a Ház előtt, akkor a kormánypártiak és a kormánypártok hamarabb szembesíthetők a saját maguk által is ismert ellentmondásokkal. Ugyanakkor azt hiszem, hogy még ebben az időszakban is meg kellene próbálni egy konszenzusra törekvő vitát folytatni a mai napon a társadalombiztosítás és a társadalom érdekében.
A lakosság egynegyede nyugdíjas, tehát ma minden negyedik ember megélhetése közvetlenül függ attól, hogy milyen a magyar nyugdíjrendszer, ez hogyan működik. Ugyanakkor a családok 69-70 százalékának van egy évben közvetlen kapcsolata az egészségüggyel, hogyha csak a megbetegedés miatt az egészségügyhöz fordulókat számoljuk és nem számoljuk azokat, akik egyébként egészségesek, csak valamilyen más okból - jogosítvány-érvényesítés, munkaalkalmassági vizsgálat vagy egyebek miatt - veszik igénybe az egészségügyet.
A háztartások több mint 50 százalékában fordul elő egy olyan családtag, aki rendszeresen szed gyógyszert; 42 százalékában van olyan személy, akinek egy évnél régebben tartó tartós betegsége van; 21 százalékban fordult elő a háztartásokban olyan, hogy egy családtag az előző évben kórházi ápolásra szorult; és körülbelül 20 százalékában fordul elő a családoknak olyan eset, hogy fél éven belül táppénzes állományban volt valaki.
Ezek a számok jól mutatják azt, hogy erre a vitanapra elvben ma mindenki figyel az országban, hiszen a népesség legnagyobb százalékát, legnagyobb többségét felsoroltam akkor, amikor ezt a nyugdíjasokra és az egészségügyet igénybe vevőkre vonatkozó felsorolást tette. És közben azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb - ha megéljük -, akkor nyugdíjasok leszünk, azok is, akik ma még nem azok, és az is bizony előfordulhat, hogy a ma még egészségesek akár holnap az egészségügyi ellátásra szorulnak.
Érint tehát mindenkit a társadalombiztosítás rendszere, ennek az átalakítási folyamatai. A társadalombiztosítási rendszer alapelemei az 1991-es országgyűlési határozat, az azt követő törvények és a '93-as önkormányzati választás után fő vonalaiban kialakultak.
A rendszer tehát megvolt, kialakult. Az érdemi, nagy átalakítási folyamatoknak az időszaka ezzel azonban nem zárult le. Tudniillik ez a rendszer az elmúlt időszakban, és erre még nem is volt lehetőség - csak azt szeretném jelezni, hogy erre még lehetőség sem volt - nem ágyazódott be igazából a jogrendszerbe, hiányoznak még mindig azok a törvények - immár két évvel természetesen a mi működésünk után is -, amelyek rendbe tehetnék a társadalombiztosítás gazdálkodását, törvényes keretek között szabhatnák meg a vagyonnal való gazdálkodást, a gazdálkodás alapelemeit.
Nem ágyazódott be a társadalombiztosítás az egyébként az ágazati irányítási struktúrák közé sem, nem ágyazódott be igazából az államháztartási rendszerbe sem, hiszen az államháztartási reform keretében számos olyan lépés van még előttünk, amit még meg kell tenni a jövőben, és itt is nyitottak egyes kérdések.
Természetesen most már, hogy ezt a hármas csomagot elfogadtuk, a '97. évre szóló variációk nagyjából tisztázottak, de valamennyien tudjuk, hogy ez nem az igazi reform volt, ez a bizonyos '97-es költségvetést megalapozó három törvényjavaslat, hanem egy elmozdulás egy lehetséges reform irányába és a '97-es társadalombiztosítási költségvetésnek a megalapozása.
Nem ágyazódott be a társadalombiztosítás igazából a saját környezetébe sem ez alatt az eltelt idő alatt, hiszen ugyanúgy, ahogy egyébként problematikus az ágazati szakmai irányítás, a kormány felelőssége, a társadalombiztosítási önkormányzatok felelősségének, a parlament felelősségének kérdésköre, ugyanúgy eléggé tisztázatlan a társadalombiztosításnak a kapcsolatrendszere a szakmai szervezetekkel, tudományos szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel, betegegyesületekkel és így tovább.
A negyedik elem, hogy nem ágyazódott be igazából a társadalombiztosításnak a rendszere és az önkormányzata a nyilvánosságba sem. Ez persze egy ellentmondás, mert tudom, hogy valóban, bármelyik lapot nyitjuk ki akár a mai, akár a tegnapi, akár a holnapi lapok közül, mindegyik foglalkozik társadalombiztosítási kérdésekkel, de igazából az a jellegű nyilvánosság nem jelent meg, mint ami elvárható lenne egy önkormányzati működés keretében működő társadalombiztosító esetében, mint kontrollmechanizmus. Hogyha példával akarnék élni: hogyha az általunk gondozott államháztartásnak egyharmada ott van, mivel ritkábban üléseznek, elvárható lenne, hogy alkalmasint a társadalombiztosítási önkormányzati üléseit is egyenesben közvetítse a tévé. Persze tudom, hogy azért ennyi közszolgálati csatorna nem áll rendelkezésre. De érdekes jelenség az, hogy a felelősségi kör óriási, s közben valószínű, hogy a teremben is csak néhányan vannak, akik kettőnél több önkormányzati képviselőt tudnának felsorolni az egyébként három éve megválasztott társadalombiztosítási önkormányzati képviselők között, miközben felelősséggel tartoznak és nagyobb felelősséggel szeretnének tartozni - s ez tőlem nem idegen - ennek az alrendszernek a működéséért.
Tehát úgy érzem, hogy ezen a területen nem lehet igazából politikai szándékoktól függővé tenni azt, hogy ez az átalakítási folyamat milyen ütemben megy végbe és ez az átalakítási folyamat mikor vezet igazi eredményre. Az átalakítás tart. S erre szokták azt mondani, hogy ez igazából egy olyan átalakítás, mintha valakinek eszébe jutna egy gyorsvonati mozdonyt 120 kilométeres sebességgel haladva valamilyen módon reparálgatni és javítgatni. Tudniillik az átalakításnak az üzlet nyitva tartása alatt kell működnie, hiszen a nyugdíjasoknak meg kell kapniuk a következő havi járandóságukat és a ma orvoshoz fordulónak a számára szükséges ellátásokat.
Ilyen környezetben természetesen érhető, hogy önmagában is ellentmondásos minden átalakítási rendszer. Mit mondtunk annak idején a kormányprogramban? Ezt azért hoztam föl, hogy lássák, hogy az eredetiből olvasom: "A társadalombiztosítást a kormányprogram a szociális biztonság alapintézményeként deklarálta, finanszírozási és szervezeti kérdéseivel összhangban megállapította, hogy felül kell vizsgálni a társadalombiztosítási önkormányzatok és a kormány, illetve a társadalombiztosítási önkormányzatok és a parlament közötti viszonyt. Ennek részeként a kormány módosítani javasolja a társadalombiztosítási önkormányzat igazgatásáról szóló törvényt, a társadalombiztosítási önkormányzatoknak pedig körülírt szabályozási lehetőséget kíván biztosítani."
Meg lehetett-e valósítani ennek a kormányprogramban felvállalt célkitűzésnek egyes elemeit? Úgy érzem, hogy egyes elemeit igen, más elemeit pedig nem. Amikor a kormányprogramba ez a célkitűzés bekerült, akkor elviekben egy, a társadalombiztosítási önkormányzatok jogkiterjesztését jelentő elképzelést fedez. Közben persze azért több minden változott.
Változott a társadalmi környezet a kormányprogram elfogadásakor igazából az ismert információk alapján, az átvétel időpontjában, amit tudtunk és amit ennek alapján vállaltunk föl, tudtuk egy fél évvel később, hogy bizony a helyzet nem olyan. Változott önmagában a társadalom abból a szempontból is, hogy a piacgazdaságra való átmenetnek a gazdaságban lévő folyamatai felgyorsultak, miközben ennek a társadalombiztosítási alrendszernek a változása egy lassúbb folyamat, sokkal inkább hasonlít és alkalmazkodik ez az egész a régi társadalombiztosítási hagyományokhoz, mint amennyire képes lenne alkalmazkodni ugyanebben az ütemben a piacgazdaság változásaihoz.
(8.50)
És persze változik a politikai környezet is, mert hiába teszünk mi esetleg - majd erre később hivatkozom - ígéretet arra, hogy alkalmasint meg szeretnénk teremteni ugye a társadalombiztosítási önkormányzatok parlamenti megjelenésének feltételeit, hogyha ehhez alkotmánymódosítás kell; és mondjuk, az alkotmánymódosítással kapcsolatban meg moratóriumot fogadunk egymásnak egy új alkotmány megszületése kapcsán. Tehát ez is át kell hogy alakítsa a rendszert, és ez is biztos, hogy hatással van a rendszer átalakítására.
Amellett a társadalombiztosítási ágak szétválasztását ígértük; profiltisztítást ígértünk; és a szociális igazgatás változásai következtében jogilag rendezetlenné és igen költségessé vált társadalmi jövedelmek folyósításának egy olcsóbb, áttekinthetőbb adminisztrációját ígértük. Persze, ez önmagában is egy elég nagy ellentmondás, mert minden adminisztratív jellegű átalakítás manapság, a számítástechnika időszakában és ennek a korszakában igazából az első nekifutásra inkább költségnövekedéssel jár, mint költségcsökkenéssel, csak hosszabb távon várható egy ilyen átalakítástól.
Azt ígértük, hogy a kormány törekszik az igazgatási rendszer egyszerűsítésére, a költségek csökkentésére és kellő garanciákat biztosító szervezeti feltételek megteremtésére. Én bízom abban, hogy az önkormányzatok igazgatásáról szóló törvény részletes szabályozása - tehát nem a már megtörtént és apró elemű szabályozása - lehetőséget fog biztosítani erre is.
Mennyiben léptünk előre abban, hogy a társadalombiztosítás alapelvei érvényesülhessenek, azok az alapelvek, amik megkülönböztetik a társadalombiztosítást egy állampolgári jogú ellátási rendszertől, vagy egy üzleti biztosítástól? Én úgy gondolom, hogy történtek lépések a szolidaritási elv érvényesítése érdekében; igenis, valóban történtek változások a finanszírozási rendszerben, a forrásteremtés rendszerében, abban is, hogy a természetbeni egészségügyi szolgáltatások igénybe vehetősége már ne függjön a hozzájárulás mértékétől - tehát az a bizonyos, rendszerben különálló elemként működő elem valóban úgy működhessen, ahogy ez elvárható -, és abban is történt előrelépés, hogy ha a hozzájárulás mértéke, tehát a befizetések mértéke, az valamilyen módon arányosabban közelítsen a társadalombiztosítás résztvevőjének jövedelem- illetve teherbíróképességéhez.
Mennyire érvényesültek? A biztosítási elv erősödhetett-e? Én azt hiszem, hogy a mostani törvénymódosító csomagban lévő változások ezt a biztosítási elvet erősítik. Azt is meg kell persze mondani, hogy nyilvánvalóan megkapjuk a kritikát, és jogosan kapjuk meg a kritikát azért, hogy ezt a bizonyos konszenzusos javaslatot nem a parlament elé történő beterjesztés előtt alakítottuk ki, hanem a parlamenti tárgyalás folyamatában alakult ki az az állapot, amikor meg lehetett őrizni a biztosítási alapelvet, és a járulékfizetés biztonsága nem gyűrte maga alá átmenetileg ezt az elvet. Én úgy gondolom, hogy nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a munkavállalók és a családtagjaik a saját befizetéseik alapján; az egyéni jövedelemmel rendelkezők és családtagjaik a saját befizetéseik alapján jutnak ellátáshoz; és az elkülönített alapokból élők - és ebben megint nem vagyunk egészen következetesek - a nyugdíjalapból, Foglalkoztatási Alapból élők a vonatkozó alapok befizetése alapján lesznek biztosítottak; miközben a rendszeres segélyből, jövedelempótló támogatásból élőknél a költségvetés, illetve az önkormányzatok költségvetése teljesíti ezt a befizetést.
Úgy tűnik, közelítettünk ahhoz az állapothoz, hogy a pénzbeni ellátások a befizetésekkel arányosak; és sajnos, egy természetes velejárója a rendszernek önmagában a biztosítási alapelvek között, hogy egyes, elsősorban pénzbeni ellátások, várakozási időhöz kötöttek - ez különösen igaz a nyugdíjrendszerre; és úgy gondolom, hogy itt is egy előrelépés történt, amikor a korhatáremelésnek, úgy tűnik, hogy a társadalom által is nem elfogadott és nem szeretett, de azért igazából olyan nagyon széles körben megértéssel fogadott változatát sikerült előterjesztenünk.
Az önkormányzatiság elve - úgy tűnik -, mintha az utóbbi időben újra megkérdőjeleződne. Miközben nem az önkormányzatiság elvéről van szó, amikor viták folynak arról, hogy ezek az önkormányzatok hogyan működjenek, hogyan álljanak föl; kik legyenek a résztvevői; kik legyenek a szereplői; hogyan delegálják őket, vagy hogyan válasszák őket. Ez mind belül van az önkormányzatiság elvén, ez a vita. És ebben a kérdésben, én úgy gondolom, hogy az átalakulás bármelyik szakaszában a vitát érdemes tovább folytatni, és valamilyen módon konszenzusra jutni.
A biztosító működésének - ahogy a biztosító egyik alapelve az önkormányzatiságnak, hogy a teherviselőket reprezentáló választott vagy delegált önkormányzatok jönnek létre -, ez, azt hiszem, megvalósítható a delegálással éppen olyan biztonsággal, mint a választási rendszerrel. A biztosító a működésének saját maga a meghatározója, tehát ő dönti el a saját működési költségvetését: mire fordítja, milyen ellenőrzési mechanizmusokat épít be a rendszerbe. A tulajdonosi jogok gyakorlásában természetesen van ellentmondás. Az egyik ellentmondás az, hogy annak idején a kormányprogramban még mi is a 300 milliárdos nagyságrendű vagyonátadást vállaltuk föl, azóta ezt a kormány módosította, és nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy 60 milliárdos nagyságrendű vagyonátadás lehet. Persze, az is igaz, hogy a 300 milliárdos vagyon átadásának az eredeti felvállalt határideje 1994 volt, addig pedig érdemi előrelépés ebben az ügyben nem történt. Tehát ami a 60 milliárdból egyáltalán eddig megvalósult, az már ebbe a kormányzati időszakba esik. Lényeges az is, hogy törvények szabályozzák pontosan a társadalombiztosítás gazdálkodási feladatait, és ezekkel a törvényekkel valóban adós még a jelenlegi kormányzat.
A másik az állami garancia elve. Ennek az elvnek az érvényesülése az egyik legvitatottabb kérdés, hiszen ez hozhat olyan helyzetbe alkalmasint egy kormányt, hogy meglepetésként jelenik meg háromnegyed év időszakában a társadalombiztosítási alapoknak jelentős költségvetési hiánya. A jelentős költségvetési hiányt azért mondom, mert azért be kell valljuk és be kell ismerjük, hogy az eddigi költségvetésekben a hiány egy része valódi meglepetést a kormánynak és a kormányzó pártoknak sem okozhatott. De mindig előjöttek azért olyan elemek is, amik tényleg meglepetés erejével hatottak, amire igazából felkészülni nem lehetett. A törvényben garantált ellátások igénybevehetősége, ennek a biztosítása ugyanúgy az állami garancia elvéhez tartozik, s ebben - úgy érzem - történt előrelépés; nem ellentmondásmentesen, de a kapacitásszabályozásról szóló törvény, a minimumfeltételekről szóló népjóléti minisztériumi rendelet, illetve kormányrendelet és a minőségbiztosítás előírása és ennek a fokozása az ágazatban, ez - úgy gondolom -, hogy igenis ennek az állami garanciális elemnek egy döntő és nagyon fontos része.
A pénzügyi garancia a biztosító alapjai felett az már az előbb említettek miatt a legproblematikusabb elem, de a meghatározott feltételek és eljárásrend szerint eddig az állami költségvetés vállalta ezeket a garanciákat; és úgy gondolom, hogy az állami garancia elvének érvényesítése miatt vállalnia kell akkor is, hogyha ma megpróbáltunk megtenni mindent annak érdekében, hogy valamilyen módon létrejöjjön egy olyan költségvetés, amelyik talán önfenntartóvá teheti a biztosítási alapokat.
Külön kellene szólni egy másik elvről, amiben - azt hiszem - egy kis előrelépést azért elkönyvelhetünk. Ezt csak idegen szóval lehet a szakma kedvéért elmondani, hogy a szubszidiaritás elvéről van szó, ami az egyéni részvételt, egyéni felelősségvállalás erősítését jelenti; és úgy gondolom, hogy a járulékrendszerben bekövetkezett változások egyértelműen azt bizonyítják, hogy igenis, előre kívánunk lépni ezen a területen is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szerettem volna bemutatni néhány szóban, kiegészítve a kormány előterjesztését, hogy akár a kormányprogramhoz - de idő hiányában nem ismertetem -, akár az itt lévő pártprogramokhoz képest elveinken nem változtattunk. Változott a végrehajtás lehetősége, ennek anyagi, társadalmi hatásai miatt, időnként a politikai hatásai miatt; és emiatt változik az időrendje ennek a végrehajtásnak, az elképzelt időrendet valószínűleg tartani nem tudjuk. Én úgy gondolom, hogy fontos elem, hogy a társadalombiztosítás valóban működőképes rendszerként kerüljön átalakításra, és fontosnak tartom - ugyanúgy, ahogy a Szocialista Párt a programjában is fölvállalta -, hogy az önkormányzatok törvényes lehetőségei bővüljenek, a biztosítási alapok önálló, kiegyensúlyozott gazdálkodását megalapozó törvények és jogszabályok szülessenek meg minél előbb. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártiak oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem