UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy három teljesen különböző kérdésről kell beszélni, ezek természetesen összefüggenek, de szétválaszthatóak.
Az első kérdés a jelenleg lévő két társadalombiztosítási önkormányzat helyzete, az ő munkájuk; az elmúlt pár éves tapasztalatnak az összegzését tehetnénk meg, vagy megpróbálhatnánk megtenni. Elhangzott ebben a Házban, hogy egy olcsóbb, egyszerűbb járulékfizető képviseletet kell megoldani, tehát a járulékfizetőket kell a társadalombiztosítási önkormányzatban megjeleníteni, és erre a delegálást találják többen a leghelyesebbnek. Lehet gondolkozni azon, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási önkormányzatba választás helyett delegálás legyen abban az esetben, ha a szereplők megváltoznak. Delegálni szakmai csoportokat, érdekképviseleteket, orvoskamarát, gyógyszerészkamarát, egészségügyi dolgozókat lehet, tehát létező társadalmi szervezeteket. Amennyiben a járulékfizetőkről beszélünk, a járulékfizetők nagy közösségéről, akkor nagyon nehéz delegálásról beszélni és egyszerre demokráciáról, akkor inkább érdemes lenne mégiscsak a választásról beszélni.
Tehát az a fajta megoldás - és hogy világos legyen, hogy kire reagálok -, ami Juhász képviselőtársam beszédéből kitűnt, hogy delegálás lesz, ellenben a járulékfizetők jelenlegi képviselői, tehát szakszervezetek mint munkavállalói és munkaadói szervezetek, amelyek most munkaadói szervezeteknek számítanak, hogy úgy kellene a delegálást megoldani - azt hiszem, ez semmi más, mint a jelenlegi szereplőknek a biztonságos hely további biztosítása a tb-önkormányzatban. Érdemes lenne azért azon elgondolkodni, hogy ténylegesen a járulékfizetőket - munkaadót, munkavállalót - ki képviseli. Ki képviseli leginkább? Erre egy választ - és az elmúlt napokban egy választ már kaptunk -, hogy nagyjából a társadalom egészéről van szó, hiszen a nyugdíjas is járulékfizető, még ha nem is most fizette a járulékait; hiszen az egyetemista is járulékfizető lesz, és egyébként meg a családja járulékfizető, tehát gyakorlatilag az egész társadalomról vagy gyakorlatilag a választóképes állampolgárokról van szó.
Tehát ki képviseli a járulékfizetőket? Az Országgyűlés biztos, hogy képviseli, amennyiben elfogadjuk, hogy a többpárti demokrácia az a modell, amit szeretünk; és úgy tűnik nekem, hogy ezt a társadalom is és mi is elfogadtuk. Kérdésként teszem föl, mert láthatóan sem az ellenzék nem tudott ebben egységes álláspontot képviselni, sem a kormánypártok nem tudtak ebben egységes álláspontot képviselni. Ma a nyugdíjönkormányzat esetében azzal találkozunk, hogy nagyon szigorú, következetes és pontosan nyomon követhető törvények korlátozzák a hatáskörüket. Azt is mondhatom, hogy nincs rájuk szükség, de nem baj, hogy vannak, lévén hogy nincsen semmi dolguk a végrehajtáson kívül. Lehet bárkit odaválasztani, odadelegálni, az igazi jogosítványok nyugdíjügyben, nyugdíjmegállapítási szabályok, nyugdíjemelési szabályok a parlamentnél lesznek, és reményeink szerint tényleg fogunk tudni arról beszélni, hogy a nyugdíjrendszert hogyan változtassuk meg. És akkor érdemes lesz kitérni arra, hogy mi az, hogy társadalombiztosítás, és mi, az ami nem társadalombiztosítás.
Ez lesz a második téma, amiről szeretnénk beszélni. Az Egészségügyi Önkormányzatnál viszont az a nagy baj - még ha Juhász képviselőtársam némileg demagógnak is fogja tartani -, hogy az Állami Számvevőszéktől kezdve a parlament vizsgálóbizottsága egy pár apróságot észrevett az elmúlt pár év tevékenységében, miszerint is a jogszabályok be nem tartása, a saját szabályok ki nem dolgozása, az egészségügyi koncepcióhoz semmifajta hozzájárulást - tehát egy új egészségügyi rendszert, nem szakmai hozzá nem járulást -, illetve tényleges vagyonvesztést a rájuk bízott vagyon esetében és a normatíváktól nagyon erősen eltérő, inkább baráti alapon történő eseti finanszírozások, illetve hát a Kockázatkezelési Alap a klasszikus példa arra, amikor mindenféle belső szabály nélkül működtek.
(14.10)
A baj nem csak az, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő kör, magyarul a Magyar Köztársaság teljes népessége nincs képviseltetve, a baj az is, hogy az egészségügyi folyamatokban részt vevők sincsenek képviseltetve. Nincsenek kórházak, nincsenek nővérek, nincsenek gyógyszerek, a szakma sincs benne képviseltetve. A szakma, amely szakmaiságot itt többen, ugye, azért igényelték, például az egyik volt egészségügyi miniszter. A baj az, hogy kártékony, amit csinálnak. Mert lehetne azt mondani, mint a nyugdíjönkormányzatnál, hogy olyan jó törvényeink vannak, hogy nagy bajt nem tudnak csinálni, hiszen nincs is nagyon nagy mozgásterük. De az egészségügyi önkormányzat bajt tudott, kárt tudott okozni - akár elfogadja Juhász képviselő úr, akár nem. Számszerűsíteni is lehet, és pontosan el lehet mondani ezeket az eseteket, ahol kaptak több házat arra, hogy az elhelyezésükről gondoskodjanak, és aztán mégis másfél milliárd forintba került az átépítése; és lehet számos-számos példát hozni, amely épület aztán alkalmatlan arra, hogy betöltsön funkciót.
A CM-klinika, sajnos, csak egy a történetek közül, a CM-klinika egy azon történetek közül, ami az ügyészségnél van. Most már van egypár történet, amit hallunk nap mint nap, hogy érték alatt értékesítik a rájuk bízott vagyont, hogy nem ismerik, hogy milyen értékpapírok vannak a tőzsdére bevezetve és mi nincs, és ehhez képest nagyon magabiztosan mozognak ezeken a területeken, de nem erről van szó. Az alapvető elvi kérdést kell tisztázni, azon túl, hogy ha ténylegesen hűtlen pénzkezelést talál az ügyészség, akkor a hűtlen pénzkezeléssel kapcsolatos összes szankciót vagy következményt viselniük kell az érintetteknek.
A kérdés az, hogy mindenféle politikai felelősségtől is mentesek ezek az urak, akik ott ülnek, hiába választották őket meg. Amikor bármiféle probléma fölvetődik, akkor nagyon haragosan azt mondják, hogy politikai támadások érik őket, ami egyébként szokott történni választott képviselőkkel, hogy politikai támadás éri őket, lévén, hogy a politikust választják.
A felelőtlenség a baj. Ezért azt gondolom, hogy nagyon jó nyomon járunk, ha az államháztartási törvény módosításnál, az egészségügyi hozzájárulásnál és a kórházi kapacitások csökkentésénél világosan próbáljuk megfogalmazni a tényleges hatásköröket és a tényleges felelősségeket. Amennyiben ez sikerülni fog - az államháztartási törvény a harmadik ebben a folyamatban -, annyiban tényleg érdemes lesz elgondolkozni azon az alapkérdésen - nem azon, hogy mi történt és hogy kezelték a pénzt -, hogy annak érdekében, hogy a betegek tényleg minél magasabb színvonalon legyenek ellátva, hogy az orvosok minél jobban tudják magukat továbbképezni és tényleg szolgálni a betegeket, hogy annak érdekében milyen intézményrendszert kell, és milyen társadalmi kontrollt kell odahelyezni, amit úgy nevezünk, hogy társadalombiztosítási önkormányzat, vagy úgy nevezhetünk, hogy népegészségügy.
Mert akár tetszik, akár nem, akár szeretjük, akár nem, gyakorlatilag az alkotmányból fakadóan - és ebben nem is nagyon volt semmifajta elvi nézetkülönbség - igenis, azt gondoljuk mindannyian - nekem úgy tűnt a mostani vitából -, hogy ez az állam dolga, ennek az intézményrendszerét megteremteni, hogy az állampolgárok az orvosi ellátáshoz hozzáférjenek. Természetesen ennek nagyon sokfajta szervezeti megoldása van. Én azokat, amivel Szolnoki Andrea még a délelőtt folyamán kezdte a beszédét, én ezeket a lehetőségeket nem ismételném el. Egy kis szomorúsággal töltött el, hogy rajta kívül nem sok elképzelést hallottam az egészségügy tényleges megoldására. Bár, amit mi mondunk, azt szokták ilyen ötletelésnek nevezni. Azt gondolom, hogy lehet gondolatnak vagy elképzelésnek meg tervnek meg minden másnak is hívni.
Mi a másik nagy kérdés, ami ma azért elő-előbukkant, hiszen a sajtóban most már többször találkoztunk vele? Ez a nyugdíjreform. Szeretném, hogyha azt a két teljesen külön dimenziót meg tudnák különböztetni a képviselőtársaim, hogy mi az, ami kötelező befizetésen alapul, nyugdíj-előtakarékosság, és mi az, ami önkéntes alapon működik, illetve mi az, ami felosztó-kirovóba, és mi az, ami tőkefedezetibe megy. Tudniillik ma Magyarországon önkéntes alapon tőkefedezeti rendszerbe be lehet fizetni, mint tudjuk, úgy hívják őket, hogy önkéntes pénztárak. Több képviselőtársunk különböző önkéntes pénztáraknak az igazgatóságában, elnökségében benne is van - ha Juhász képviselő úr kíváncsi rá, el fogom mondani, hogy az ő pártjából kik vannak ilyen pénztárakban például.
A felosztó-kirovó rendszer ma Magyarországon, tehát ami nem önkéntes, hanem kötelező, az ma nem tőkefedezeti elven, hanem csak csupán felosztó-kirovó elven működik. A reformnak nem az a lényege, hogy az önkéntes tőkefedezeti rendszer teremtse meg, mert ez van. Amit egyszer már megcsináltunk, azzal nem nagyon érdemes dicsekedni. Néha érdemes ismeretterjesztő előadásokat tartani róla, de mást nem nagyon érdemes. A reformnak a lényege az, hogy a kötelező rendszerben - nevezhetjük társadalombiztosításnak is - legyen egy felosztó-kirovó és egy tőkefedezeti rendszer egyszerre.
A kötelező, az pedig azt jelenti, hogy törvény írja elő. Azt jelenti, hogy az államnak dolga és kötelessége nagyon szigorúan szabályozni a benne részt vevőket, a játékszabályokat. A kötelező azt jelenti, hogy az állam a maga helyén, ami az ő helye, az ellenőrzés és a szabályrendszer megfogalmazásában, nagyon erős jogosítványokat kap. Egy kötelező elven működő tőkefedezeti rendszerben egy vagy több felügyeletnek is nagyon komoly hatáskört kell adni.
De azt gondolom, hogy nem a részletek a fontosak, hanem az, hogy attól, hogy nyugdíjreform lesz - reményeim szerint - Magyarországon, az nem azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás mértéke változik vagy nagysága, hanem azt jelenti, hogy társadalombiztosításban az ilyen módon félretett vagy fölhasznált pénzeknek a gazdaságba való bekerülése egészen más módon történik. Tudniillik azt jelenti, hogy ha Juhász Gábor életkoránál fogva tőkefedezeti rendszerbe gyűjtheti majd a járulékainak az egyharmadát, és választhat majd különböző nyugdíjpénztárak között, amelyeket különböző vagyonkezelők vagyonkezelhetnek, akkor ő egy olyan kisbefektetővé válik gyakorlatilag, akik, a sok kis befektető együtt a magyar tőkepiacon meg fog jelenni és a magyar gazdaságba kerül be ez a pénz.
Mi az - kérdezi Pusztai Erzsébet -, mi az a dolog, amit javaslunk, mi az - kérdezi Pusztai Erzsébet -, amitől arra várunk, hogy a gazdaság maga is fejlődjön? Például az, hogy egy egész más rendszeren keresztül ténylegesen a gazdaságba be tud menni a nyugdíj-megtakarításoknak egy része. Az, hogy gazdasági növekedést - mindannyian tudjuk - többek közt úgy lehet elérni, nemcsak úgy, hogy az állampolgárnál több pénz tartok, nagyon fontos, meg a vállalkozásoknál több pénzt tartok, hanem úgy, hogy a magyar befektetési piacon magyar befektetők is megjelennek. Mert nagyon-nagyon jó, hogy a külföldi tőke áramlik ide Magyarországra, és nagyon-nagyon elöl állunk ebben a dologban, de sajnos nem számíthatunk rá, hogy a végtelenségig a közép-kelet-európai országokban az első helyen leszünk ebben, és nem számíthatunk arra, hogy ez ilyen módon növekszik majd, ahogy eddig növekedett.
Azt gondolom, hogy még nagyon sokat lesz módunk beszélni a gazdaság és a társadalombiztosítási rendszerek kapcsolatáról, de azt hiszem, hogy ilyen leegyszerűsítő kritikákat most még, amikor nincs itt a kormány előterjesztése előttünk, nem nagyon érdemes tenni. Lehet, hogy abba a helyzetbe kerülnek önök is, hogy a végén még támogatni kell majd azt az indítványt is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
