DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat, ez egy átmeneti szabályozás, a kasszahatár átmeneti feloldásáról szól, nem többről és nem kevesebbről.
Amikor megköszönöm ellenzéki képviselőtársaim konstruktív magatartását, akkor engedjék meg, hogy azért néhány megjegyzést tegyek.
Tény, hogy a pótköltségvetés tárgyalását és elfogadását korábbi időpontra feltételeztük, már ami a társadalombiztosítási alapok idei pótköltségvetését illeti. Tény az is, hogy az egészségügyi ellátási kötelezettségről szóló törvény teljesíthetőségét időben másképpen ítéltük meg az év elején. Ismert, hogy a kórházi kapacitások csökkentésének a befejezését őszre vártuk. Még a tavalyi bérmegállapodás megkötésénél ezzel számoltunk, benne van magában a bérmegállapodás szövegében.
Egyébként az is tény, hogy áprilisban – a megállapodásnak megfelelően – az Egészségbiztosítási Pénztár megemelte az intézményeknek járó utalások összegét. Más kérdés, hogy az egy eltérő és manipulált teljesítményre rakódott rá intézményenként más- és másképpen. És ennek a pénzügyi konzekvenciáit kell most a pótköltségvetésben majd elrendezni.
Tény az is, hogy az adósságrendezés körüli viták elhúzódtak, tisztelt képviselőtársaim, de a kormány arra törekedett, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási rendszerével konform és a tulajdonosok felelősségét is felvető megoldás szülessen ebben a kérdésben.
Tény, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy a társadalombiztosítási alapok – és ezen belül az egészségbiztosítás – hiánya, az valóban lényegesen több lett, mint amellyel számoltunk az év elején. De azért e mögé is oda kell majd figyelni, lesz még erről – azt gondolom – ma este szó, vagy a továbbiakban. Ez alapvetően nem abból származik, mert a hedonista önkormányzatok itt dorbézoltak, hanem alapvetően azt kell látni, hogy a bevételi oldalon vannak rendkívül komoly elmaradások a járulékbevétel területén.
És pontosan ezért volt szükség azokra a törvényekre, amelyeket a tisztelt Ház éppen a közelmúltban fogadott el, hogy az ilyen típusú hiányoknak az újratermelődését megakadályozzuk. Én nem tagadom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az egészségügyben folyik egy válságkezelés – nem most kezdődött ez a válságkezelés -, és azzal együtt, hogy természetesen a jelenlegi kormány sem akar az ártatlanság szerepében tetszelegni, de azért a válság kialakításában, kialakulásában az 1990-1994-ben kialakult szabályozások – pénzügyi szabályozások, finanszírozási rendszer – is felelősséget kap, mint ahogy az is, hogy elmaradt annak idején a szerkezetváltás, most már ezt nem tudjuk megkerülni. Én azt gondolom, hogy ez így együtt kellene hogy hangot kapjon ebben a mostani vitában.
Arra hívnám fel végül a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy az 1997. évi társadalombiztosítási költségvetés tárgyalása nem jövőre, hanem már a jövő héten meg fog kezdődni, sőt eséllyel – nagy eséllyel – be is fog fejeződni karácsony előtt, tehát mód és lehetőség van rá, hogy talán a társadalombiztosítási önkormányzatok történetében először, az összes tanúságot majd most – tehát még idén – érvényesítsük akkor, amikor a költségvetésről szavazunk ebben a Házban.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem