DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az Egészségbiztosítási Alapot gyógyító-megelőző ellátásra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló önálló képviselői indítványt két MSZP-s képviselőtársunk és egy SZDSZ-es képviselőtársunk nyújtotta be. A lényege ennek az előterjesztésnek az, hogy nem tartható az 1996. évi tb-költségvetés gyógyító-megelőző ellátmányokra vonatkozó előirányzata, miután az összeg nem nyújt fedezetet a kormány és a szakszervezet bérmegállapodásának teljesítésére. Emiatt túlköltekeztek, késik a pótköltségvetés elfogadása, ezért a szokásos – engedjék meg képviselőtársaim, hogy ismét ugyanolyan nyíltan kimondjam, mint ahogy a tb-vita kapcsán, a politikai vitanap kapcsán kimondtam -, tehát ismét a szokásos zsarolásos módszerhez nyúlnak, nevezetesen, ha nem lesz előzetes törvényi szabályozás, súlyos gazdasági és politikai feszültségek keletkeznének, ezért ez a legfőbb argumentuma az előterjesztéseknek az egyébként nyilvánvalóan többszörösen törvénysértő előterjesztés támogatásának felhívásánál.
Az Egészségbiztosítási Alap enélkül ugyanis nem léphetné túl az előirányzatot, mert törvénysértést követne el. Amint az ismeretes, a nyugdíjbiztosító és az egészségbiztosító működésénél is van egy olyan előirányzat a jelenlegi törvényi szabályozás szerint, hogy 5 milliárd forintot nem léphet túl a hiány, ezért ilyenkor már a pótköltségvetés eszközéhez kell nyúlni, ez a következő évben módosulni fog 1 százalékra.
A törvénysértések vonatkozásában meg kell említenem, hogy én nem nagyon tudom elképzelni, hogy különösképpen zavarná a kormányzatot a sorozatos törvénysértés elkövetésének a ténye, hiszen az ÁSZ-jelentés minden évben felhívja a figyelmet a törvénysértésre. Én magam is igen nagy nyomatékkal szoktam a törvénysértések miatt tiltakozni, többszörösen erről a helyről már tiltakoztam a törvénysértések ténye miatt. Úgy gondolom, hogy ez egy teljes képtelenség, egy nonszensz, hogy itt évről évre megismétlődjenek ezek a jelenetek, hogy a kormány elköveti a törvénysértéseit, utána vállalja két országgyűlési képviselő, hogy azt próbálja eltussolni, hogy valamiféle működési jogalapot teremtsen.
A tb-vel kapcsolatban rendkívül ellenszenves gyakorlat alakult ki, erre hívnám fel az igen tisztelt Ház figyelmét. Ennek a lényege, hogy önálló képviselői indítványok mögé bújik el a kormány. A kormány a törvénysértéseinek a bevallásával nem mer nyíltan a Ház elé állni, ezért megkéri a számára kedves képviselőket, a jelen esetben ez két MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselő, hogy a törvénysértésének következményeit vállalják magukra, ők terjesszék be ezt a módosítást, így talán az nem fog annyira szembetűnni.
(17.30)
Úgy gondolom, hogy e taktikai motívumok alapján tehát itt egyértelműen elleplezik a felelősséget, a felelősséget elhárítják. Sajnálatos módon ugyanakkor meg kell mondjam, hogy ez az előterjesztés maga megalapozatlan, kidolgozatlan, ellentmondásos, az előterjesztések keresztülerőltetésének a szándéka kiérződik ebből az egész megoldásból, hiszen a kormányzat maga áll mögötte a saját törvénysértéseivel. Egyértelmű tehát, hogy a képviselői indítványok ebben az esetben a kormányzati mulasztások leplezésére szolgálnak.
Utalhatnék arra, hogy ezek a törvénysértések mennyire megszokottá váltak, és mennyire ma már mindennaposnak, mindenévesnek tekinthető lenne az, hogy ilyen megoldást alkalmaz a kormány. 1996 tavaszán a kormány-előterjesztés helyett két MSZP-s képviselő "költségvetését" – ezt természetesen idézőjelben tessék érteni – fantáziaszámokkal próbálták alátámasztani, mégpedig azért, hogy az OECD és az IMF elvárásainak megfelelő számsorokat tudjanak produkálni.
Ekkor az a képtelen helyzet adódott elő, hogy a IMF és az OECD elvárásainak megfelelően azt vállalták, hogy legfeljebb 17,8 milliárd forint lesz a hiány. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy ugyanakkor ugyanerről a helyről felhívtam a figyelmet arra, hogy legalább 60-70 milliárd forint lesz a hiány. Azóta egyértelművé vált, hogy a Független Kisgazdapárt előrejelzése helyesnek bizonyult, valóban ennyi volt a hiány.
Épp ezért rendkívül elszomorító, hogy olyan képviselői költségvetésekkel próbálják a törvénytelen helyzetet feloldani, amelyet senki sem vesz komolyan. Nem vette komolyan természetesen a korábbi előterjesztésnél sem, sem a tb, sem a kormány, hiszen a kormány maga megmondta az előterjesztésében, hogy nem hisz az ott felhozott számokban, a tb pedig a költségvetés elfogadása után nyomban közölte, hogy az előirányzatnál kevesebbet tud csak behajtani, tehát nagyobb lesz a hiány.
Tehát az egész előterjesztés olyan fantáziaszámokra épült, amelyek az említett nemzetközi szervezetek megtévesztésére voltak alkalmasak, meg a törvényesség látszatának az igazolására. A valóságban azonban a törvénysértéseket leleplezték.
A kormány egészségügyi béremelést hajtott végre anélkül, hogy erre a költségvetésben lett volna fedezete. Szeretném nagyon nyomatékosan hangsúlyozni, hogy nem a béremelést kifogásolom, sőt, hadd tegyem hozzá, a béremelés mértékét kifejezetten kevésnek tartom, tehát jelentősebb béremelést kellett volna végrehajtani.
De azt szeretném kiemelni, hogy előkészítetlen volt ez a béremelés, és ebből további gondok következtek a költségvetést illetően, hiszen a helytelen előterjesztésnek a következménye, hogy a számok nem fogják megállni a helyüket akkor, hogyha azokat nem igazítják hozzá a valóságos tényekhez.
További mulasztásként kell rámutatnom arra, hogy elkésett a pótköltségvetés benyújtása, kicsúsztak a fizetési határidőkből, ugyanis amikor látszik, hogy az ötmilliárd forint különbözet bekövetkezik, akkor rögtön be kellett volna nyújtani a pótköltségvetést. Többszörösen túllépték az ötmilliárd forintos összeget. Ebben az esetben a pótköltségvetés be nem nyújtása mindenképpen súlyos törvénysértést jelent, hiszen az államháztartási törvénytől kezdve több más törvényt is megszeg ezzel a módszerrel. Ezt nem tudja pótolni semmiféle önálló képviselői indítvány.
Sajnálatos módon azt sem mérték fel, hogy meddig kellett volna a vitának lezárulnia a pótköltségvetést illetően, hogy az egészségügyben fizetni tudjanak. Ugye, valahogy az embernek az jut eszébe, hogy egy olyan ideológia alapján folyik az egész, mint amit valamikor Maróthy úrtól – pontosabban elvtárstól – hallhattunk még nevezetesen. Ő találta ki azt a fából vaskarikát, hogy vízlépcsőt és demokráciát. A jelenlegi kormány azt hiszem, hogy e téren is igazolja, hogy a réginek a jogutódja, mert ők pedig azt az elvet vallják, hogy pótköltségvetés plusz törvénymódosítás, amely nyilvánvaló képtelenség, elfogadhatatlan, ugyanolyan fából vaskarika, mint a "vízlépcsőt és a demokráciát" szlogen.
A kormány úgy tesz, mintha semmi köze sem lenne ehhez a helyzethez, a törvénysértésekhez, ezért terjesztették be önálló képviselői indítványként azt az indítványt, amely – ne vegyék rossz néven, de nagyon aláhúzottan meg kell jegyeznem – a szokott dilettantizmusát tartalmazza a kormányzati előterjesztéseknek, sőt – igaz, ami igaz -, ez az előterjesztés még a kormányzati dilettantizmust is messze felülmúlja.
Az ugyanis értelmezhetetlen, hadd hivatkozzam mindjárt az 1. §-ra, olyan megoldásokat tartalmaz, mint például a kiutalások teljesítéséhez szükséges összeggel túlléphető költségvetés. Kérem, ez olyan elképesztő jogszabályalkotási analfabetizmus, amelyhez hasonló, én úgy gondolom, az európai jogállamokban egyszerűen nem volna található. De a mi jogalkotási törvényünkkel is szöges ellentétben áll, összeg meghatározása nélkül olyan "gumiszabály" alkalmazása, hogy lépjék túl a kiadások teljesítéséhez szükséges összeggel, hát ez elképesztő. Mi lesz, ha ők azt fogják mondani, hogy túllépik százmilliárddal, akkor állni fogja a költségvetés?
Kérem, én úgy gondolom, hogy ilyen előterjesztésekkel a Ház elé állni nem lenne szabad, még akkor sem, ha a kormány áll mögötte. És tudom, hogy egy kicsit igazságtalan vagyok képviselőtársaimhoz, amikor őket szidom, mert nem az ő előterjesztésük ez valójában, hanem a kormányé, és nem az ő dilettantizmusuk, hanem a kormány kollektív dilettantizmusa áll az előterjesztésnél.
Ha jóváhagyja a Ház ezt az előterjesztést, akkor fogunk egy olyan döntést hozni, amelyben nincs összeg. Persze erre visszajelezhetnék, hogy kérem, az úgynevezett párizsi békeszerződés 27. cikk (2) bekezdésének a végrehajtásával kapcsolatban előterjesztett határozati javaslatnál sincs összeg meghatározva, tehát a Ház precedens joga alapján most már lehet sorozatban hozni olyan döntéseket, ahol nincs összeg meghatározva.
De én úgy gondolom, hogy ez mégiscsak más, mert hiszen itt egy költségvetési döntésről van szó, költségvetési összeghatárt pedig úgy meghatározni, ahogy azt az előterjesztők tették, hogy a kiutalások teljesítéséhez szükséges összeggel léphető túl…
Kérem, én nem tudom, hogy mit szólna az APEH, ha egy ilyen szerződéssel találkozna az ellenőrzései kapcsán, vagy nem tudom, hogy mit szólna mondjuk az illetékkiszabási hivatal, hogyha egy ilyen szerződéssel akarna bárki is illetéket kiszabatni. Elküldené ügyvédhez az érintett felet.
(17.40)
Én is azt tanácsolnám a kormányzatnak, hogy most már végre az óriásplaketteken (Sic!) hirdetett nagy-nagy szakértelméből valamit próbáljon mutatni, mert ez egyelőre, amit produkál, az a dilettantizmusnak az igazolása. Tehát végül is nem fogja tudni a Ház, hogy miről szavaz, milyen összegről dönt, csak szavazni fognak, de hát a kormányoldalt ez, úgy tűnik, hogy csak az alkotmánybírák választásánál zavarja, egyébként nem.
Nos, én úgy gondolom, hogy a Független Kisgazdapárt ezt a hókuszpókuszt – mert kénytelen vagyok erre azt mondani, hogy ez egy hókuszpókusz megoldás, ennek semmi köze a szakmaisághoz -, tehát ezt a Független Kisgazdapárt visszautasítja, és a kormányt felhívja, hogy lássa el végre a feladatát. Ha pedig nem tudja ellátni, akkor itt volna az ideje, hogy távozzon.
Én erről a helyről nagyon nagy nyomatékkal szólítom fel most már a kormányt arra, ilyen törvénytelen előterjesztések támogatásával ne próbálja az alkotmányos rendet szétverni, látható, hogy a kormányzat képtelen megbirkózni az előtte álló feladatokkal. Kérem, ebben az esetben az egyetlen helyes döntés a távozás. Erre szeretném ösztökélni a kormányt.
Ennek ellenére ki kell jelentenem, hogy a mostani előterjesztést a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt kénytelen lesz megszavazni. (Taps és derültség a kormánypártok oldalán.) Mégpedig nem azért, mintha mindezt a sok törvénysértést meg akarná bocsátani, hanem arról van szó, hogyha az előterjesztést nem szavazná meg, akkor a működésképtelenség helyzete állna elő.
De ez nem változtat azon a helyzeten, hogy a Kisgazdapárt nem akarja az ártatlannak a szenvedését a dilettáns kormányzás miatt, ezért megszavazza. De ugyanakkor követeli, hogy most már tessék megnevezni a felelősöket: kik a felelősök – és itt név szerinti megnevezését kérjük a felelősöknek, nem általános megnevezést -, tehát pénzügyi, mondjuk a pénzügyminiszter úr, a pénzügyi államtitkár úr, így kérjük felsorolni. Tehát hogy kik a felelősök azért, hogy ilyen törvénysértések sorozata történik, hogy az egész Háznak támogatnia kell törvénysértést azért, hogy a vétlen állampolgárokat további károsodás ne érje.
Tehát ezért a Független Kisgazdapárt nemcsak a felelősök megnevezését követeli, hanem azok megbüntetését is, és azért, hogy a kormányzat ne tudja a szokásos feledékenységét erre a kérelemre nézve is alkalmazni, már most bejelenthetem a Háznak, hogy a Független Kisgazdapárt beterjeszti azt az országgyűlési határozati javaslatot, ami a jelen törvénnyel, illetőleg törvénymódosítással kapcsolatos felelősség megállapítására és a felelősök megbüntetésére irányul.
Ez a kisgazda álláspont, ez a kisgazda döntés. Tehát megszavazzuk a törvényeket, megszavazzuk az előterjesztést, de a mulasztók, a törvénysértők felelősségre vonásától nem vagyunk hajlandók eltekinteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem