GELLÉRT KIS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Röviden veszem igénybe türelmüket. Az esztendő során számos alkalommal itt, a plénumon is szó volt arról, hogy az állam a maga kötelezettségeit – amelyek abból fakadnak, hogy közoktatási megállapodásokat kötött oktatási intézményekkel – maradéktalanul nem tudta teljesíteni, egyszerűen azért, mert a költségvetésben erre elkülönített hányad nem volt elegendő.
A költségvetés módosításával ez a forrás bővült, lehetőség nyílt arra, hogy ezek az oktatási intézmények – a megállapodásokban foglaltak szerint – megkapják a szükséges támogatást. Bizottságunk előterjesztése erről szól, és kérem, hogy támogassák! Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem