KAPRONCZI MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Határozati javaslatom benyújtása előtt – november 5-én – napirend után felszólaltam, ahol részletesen módomban állt a kórház megtartása mellett szóló érveimet közölni a tisztelt Házzal.
Az államtitkári válasz nem győzött meg arról, hogy a végrehajtási hatalom területén történhet megfelelő intézkedés. Biztos vagyok viszont abban, hogy az ismert okokból az átlagnál jobban felszerelt, kiválóan működő kórház, mely ma már 75 ezer állampolgár magas szintű járó- és fekvőbeteg-ellátását biztosítja gazdaságosan, eladósodás nélkül, megszüntetése és átalakítása az egyetemes magyar egészségügynek nagyobb kárt okoz, mint a SOTE oktatásfejlesztéséből keletkező haszon.
Az előző összefüggésből eredően érthető az egyetemi tanács döntése. De meggyőződésem, hogy a SOTE Egyetemi Tanácsa ezt a döntést nehéz szívvel hozta.
Az anyagi kár mellett komoly erkölcsi és szakmai veszteséget is jelent az eddig példaképnek állított és gazdaságosan működő oktatókórház tönkretétele, mert hasonló szintű budai kórház létrehozására ebben az évezredben feltehetőleg már nem lesz forrás, és a megszüntetés kapcsán történő átalakítások költsége is a központi költségvetést fogja terhelni, az átalakítás költsége is több milliárd forint lenne.
A gazdasági szempontokon túlmenően szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy sok ezer beteg ember sorsáról van szó, akik elkeseredetten tiltakoznak az intézkedés ellen, és a küszöbön áll egy nagyszerűen szervezett kórházi szakembergárda szélnek eresztése áthelyezésekkel és elbocsátásokkal, mely a jelenlegi helyzetben nagy részüknél megoldhatatlan egzisztenciális problémát is jelent.
A fentiek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy határozati javaslatomat támogatni szíveskedjék! Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem