DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Amilyen alapos volt a mondandója bevezetője, körülbelül annyi igazság van az összes többiben is. (Taps a kormánypártiak oldalán.) Nyíregyházán a baloldali önkormányzatok közössége tanácskozott, ahol vettek részt miniszterek.
Ami pedig az Alkaloidát illeti: a negyedik privatizációs pályázatot hirdette meg az ÁPV Rt., az első három eredménytelen volt, és az ön állításával szemben az Alkaloida 50,02 százaléka erejéig. Ebben az időben olyan helyzetben volt az Alkaloida, hogy az egy éven belül esedékes rövid lejáratú kötelezettsége meghaladta a jegyzett tőkéjének összegét. Az informátorára bízom, hogy akkor mennyit ér a vállalat.
A harmadik: a visszautalások. A törvény erejénél fogva kell visszautalni dolgozói részvények kibocsátására a vételár meghatározott részét – ez történt meg. Nagy tévedés a környezeti károk elhárítására történt visszautalásról szóló információja is, ugyanis az ÁPV Rt. elkülönített bankszámlán tartja ezt az összeget, és akkor teljesíthető kifizetés, ha a környezetvédelmi helyreállítás igazolt számlák ellenében kifizethetővé teszi, és azokban a részletekben.
Negyedszer: a vevő a tulajdonba lépést követő 90 napon belül 1,8 milliárd egy összegű azonnali készpénzfizetést teljesít, amivel az Alkaloida alaptőkéjét meg fogja emelni.
(16.20)
Negyedszer: a vevő a tulajdonba lépést követően 90 napon belül 1,8 milliárd egyösszegű, azonnali készpénzfizetést teljesít, amivel az Alkaloida alaptőkéjét meg fogja emelni.
Ötödször: 1800 dolgozó foglalkoztatásában vállalt kötelezettséget és garanciát a vevő.
Mindezekből úgy gondolom, elég világosan látszik, és végtelenül sajnálom, hogy az informátora félrevezette önt, és ön nem ellenőrizte az információit. Ez viszont az ön felelőssége. Köszönöm szépen. (Taps a baloldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem