DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Constantinescu elnök úr megválasztását a Magyar Demokrata Fórum is üdvözli, és aggódó figyelemmel kísérjük azokat a változásokat, amik előtt Románia áll, hiszen tudjuk azt, hogy egy ország demokratizációs folyamata mekkora feladatot jelent. Annak idején a Magyar Demokrata Fórum azért is ellenezte az alapszerződésnek ezt a rohamos elfogadtatását, mert elhamarkodottnak éreztük azzal a kormánnyal és azzal a román vezetéssel való egyezkedést. Annál is inkább, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy Iliescu volt elnök úr még attól a lábjegyzetes megoldástól is hónapokig húzódzkodott, amit végül is elfogadott a végső szövegben.
Azt sem felejthetjük el teljesen, hogy éppen Iliescu volt az, aki történelmi megbékélésről beszélt mindezek kapcsán, és ugyanakkor amint a helyzet úgy adódott, hogy eldobhatta a báránybőrt, akkor bizony egész más hangot vett fel a kampány végén, és megmutatta azt, hogy milyen veszélyek fenyegethetnek egy kisebbséget belpolitikailag kiélezett helyzetben is. Én azt továbbra is fontosnak tartom leszögezni, hogy ez az alapszerződés visszalépés volt sok szempontból, még ahhoz képest is, amit az Európa tanácsi ajánlások kapcsán Románia vállalt, és nem érzem igazán európai jellegű politizálásnak azt sem, hogy félrevezetés történt a szerződés szövegével kapcsolatosan, hiszen amiről az Országgyűlésben vitatkoztunk, nem az a szöveg valósult meg a végén.
Ezt szeretném tehát a tisztelt kormánypártnak és a külügyminiszter úrnak a figyelmébe ajánlani, hogy tartós és ténylegesen történelmi jelentőségű megbékülés csak egy tisztázott, egyenes és végiggondolt folyamatnak a végén következhet be. Azt remélem, hogy a magyar kormány ezentúl így fog politizálni. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem