DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A mondanivaló talán érdeminek tűnő részére a miniszter asszony válaszolt. Én arra szeretnék reagálni, amivel a frakcióvezető úr kezdte a hozzászólását, hogy Nyíregyházán MSZP-s politikusok, vezető politikusok és miniszterek gyakorlatilag nem tudni – képviselő úr szerint -, hogy mit csináltak. Volt valamilyen félreérthető megjegyzés, hogy az étkezésen kívül nem csináltak semmit. Én ezt egyszerűen visszautasítom.
A Baloldali Önkormányzati Közösség háromnapos országos konferenciája volt Nyíregyházán, ahol közel 200 polgármester és önkormányzati ember érdemben tanácskozott arról, hogy az önkormányzatoknak ma mi a teendőjük, mi a feladatuk. Igen, vezető politikusoktól, szocialista politikusoktól kaptak tájékoztatást az aktuális feladatokról, és bemutattak sikeres önkormányzati projekteket területfejlesztésről, lakásépítésről, városháztartási reformról és egyéb olyan konkrét dolgokról, amelyeket a szocialista önkormányzati politikusok sikeresen menedzseltek a településükön.
S végül engedjenek meg egy észrevételt. Én meglehetősen ízléstelennek tartom azt, hogy a képviselő úr kérkedik azzal, hogy nem tud oroszul olvasni. Ne felejtsük el, hogy ez egyben Tolsztoj, Dosztojevszkij és Csehov nyelve is! (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem