DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Osztozom Dávid Ibolya felháborodásában, hiszen az elmúlt kétéves folyamatban lényegében a Szabad Demokraták Szövetsége, annak is az alkotmánybírókat jelölő bizottságban jelölt tagja volt az, aki a megegyezést mindvégig akadályozta.
Az összes többi párt már régen megállapodott volna, hogyha ez az akadály nem lett volna ott. Hogyha számadatokra hivatkozunk, akkor érdemes a számadatokat meg is nézni. (Hangoskodás.) Egy dolog mindenképpen bizonyos az elmúlt hétnek a szavazásából. Ez a tény pedig az, hogy Holló Andrásból, a koalíció eredeti jelöltjéből nem lett volna alkotmánybíró, hogyha az ellenzék a múlt héten nem támogatta volna éppen a kompromisszum és a konszenzus érdekében.
Vagyis: miközben a kormánypártok elfogadták az ellenzéknek a támogatását ebben az ügyben, azok után egyszerűen, a támogatás elfogadása után nem voltak hajlandóak a másik jelöltet megtámogatni. (Ismét zajongás.).
Az egy elég riasztó kép, hogyha az ellenzéket kisebbségi diktatúrával vádolják meg. Feltehetően a kormánypártok szemében még riasztóbb az a kép, hogy az öt ellenzéki párt egymással akár öt perc alatt meg tud állapodni egy lényeges alkotmányos kérdésben. Ez valóban nagyon riasztó a koalíció számára, ennek megfelelően (Zajongás.) rövid úton számoljanak erre a jövőben is, az ellenzéki pártok meg tudnak egymással egyezni ezekben a kérdésekben, és tudjuk, hogy ez önöknek nem túl kellemes hír. Éppen ezért inkább a konspirációs vádat fogadják el velünk szemben. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem