GELLÉRT KIS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt hiszem, ellenzéki képviselőtársaim megszólalásai, amellyel nyugtázták a Demokratikus Konvenció és koalíciós partnere győzelmét a választásokon és az elnökválasztásokon egyaránt, mindenesetre jóleső.
Azt, gondolom, egyikük sem vitatja, hogy miután a választási kampányban nem volt téma az alapszerződés, nyilvánvalóan annak léte játszott szerepet abban, hogy először a romániai fordulat óta a román politikában semmiféle magyarellenes megnyilatkozás vagy érdemlegesen megemlíthető megnyilatkozás magyarok ellenében nem volt. Ez azért nem választható el magától az alapszerződéstől.
A másik, amit tudomásul kell venni: nem Magyarországról választják a román kormányt, azzal a kormánnyal kell alapszerződést kötni, amely éppen hajlandóságot mutat erre. Azt gondolom, merő naivitás feltételezni, hogy egy számunkra – vagy bármelyikük számára – a korábbinál rokonszenvesebb kormányzat első ténykedése egy alapszerződés volna. Akkor adódott lehetőség, amikor volt, azt kellett kihasználni; és úgy vélem, hogy ha az európai dokumentumokat is figyelembe veszik, akkor nagyon nehezen állítható az, hogy mindazok a törekvések, amelyeket hiányolnak ebből az alapszerződésből, most beépíthetők volnának. Semmi nem zárja ki azonban azt, hogy az alapszerződés a későbbiekben bővíthető legyen. Ha ezzel a kormánnyal, amely most jött létre, akkor ezzel, ha nem, akkor a későbbiek folyamán ez az út nyitva van. Ezt kérem figyelembe venni. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem