KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én majdnem a végéig örültem Csépe Béla úr nagyon felelősségteljes felszólalásának. A végével sincs semmi bajom, hát ő ebben, ha a magyar '98-as választásokra akar levonni következtetéseket, akkor – azt hiszem – túl messze megy, de ez természetes, hogy másképpen látja.
Viszont nehezen tudok mit kezdeni az olyan felszólalásokkal vagy felszólalókkal, akik Eörsi Istvánt és Eörsi Mátyást összetévesztik, akik azt hiszik, hogy Constantinescut győzték le ezeken a választásokon (derültség a bal oldalon); és azzal is nehezen tudok mit kezdeni, ha azok, akik azt hitték annak idején, hogy Magyarország 1994 januárjában a NATO teljes jogú tagja lesz – és ezt meg is fogalmazták -, akik azt hitték, hogy Magyarország meg tudja akadályozni Szlovákia Európa tanácsi felvételét, azok azt hitték, de legalábbis állították, hogy az alapszerződés kedvezőtlenül hat majd az RMDSZ és a demokratikus erők pozícióira, nos, szerencsére nem lett igazuk.
Én nem várom el tőlük, hogy ezt elismerjék, de akkor legalább hallgassanak. Köszönöm. (Nagy taps a kormányzó pártoknál.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem