DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Gellért Kis Gábor elnök úr beszámolójához szerettem volna egy adalékot elmondani, amelyben is közölte, hogy az egyházak finanszírozása rendben van. Sajnálatos módon azt kell mondjam, képviselőtársaim, hogy az egyházi felsőoktatási intézmények finanszírozása nincsen rendben, hiszen szemben minden más intézménnyel, itt 80 ezer forintot kapnak képzési normatívaként az egyházi felsőoktatási intézmények, és a fenntartói normatívából pedig csak 50 százalékot.
(10.10)
Miután a parlament elfogadta a felsőoktatási törvényt, és a felsőoktatási törvény a szektorsemlegességet biztosítja, én nem hiszem, hogy jó lenne egy olyan elképzelés, hogyha egy magyar-történelem szakos hallgató egy egyházi felsőoktatási intézményben kap diplomát, akkor feleannyi pénzt kell hogy fizessen a költségvetés, mint az, aki mondjuk az ELTE-n vagy más bölcsészkaron tanul. Mi többpárti módosító indítványt nyújtottunk be – és majd a részleteit el fogom mondani –, de úgy hiszem, hogy az emberi jogi bizottságnak ezt nagyon komolyan kellene venni.
A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet – és úgy tudom, hogy a bizottságban vita folyt arról –, hogy a taxonómián kívüli kisebbségek kulturális támogatására jelen pillanatban költségvetési támogatást kíván nyújtani a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. A kisebbségekről szóló kétharmados törvény, amit igen nagy körültekintéssel és több mint másfél éves vita után elfogadtak a kisebbségi önkormányzatok, és elfogadott a parlament, nagyon rossz néven vették azt, hogy most olyan beterjesztés történik a költségvetés kapcsán, ami ezt a kétharmados törvényt felrúgja.
Természetesen lehet újabb kisebbségeket a taxonómiába felvenni, lehet a 13 kisebbségen kívül újabbakkal számolni, de akkor ezt be kellene terjeszteni, és nem ilyen suttyomban kéne a költségvetési törvénybe betenni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem