DR. MOLNÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR PÉTER
DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ): Én is csak nagyon röviden azt szeretném mondani, hogy más területeken is találkoztunk, azt hiszem, ezzel a problémával. Például éppen a közszolgálati műsorszolgáltatók területén.
Hosszas vita folyt ott is arról, hogy csak az számít-e, hogy mennyi a pénz, vagy az is számít, hogy milyen módon jön a támogatás.
Én nagyon örülnék annak, hogyha mindazok, akik az egyházak érdekei mellett érvelnek, és attól tartanak, hogy más nem akarja az egyházak érdekeit szem előtt tartani, figyelembe vennék azt, hogy az egyházaknak nemcsak az az érdeke, hogy megkapják a megfelelő támogatásokat, amivel mindannyian egyetértünk, hanem az is az érdekük, hogy ezt a támogatást lehetőleg olyan módon kapják, hogy az ne függjön politikai mérlegeléstől, ne lehessen politikailag nyomást gyakorolni rájuk, vagyis megvalósuljon az állam és egyház ilyen értelmű szétválasztása is, amit bizony Magyarországon már jó 100 évvel ezelőtt eldöntöttek elődeink, és azt gondolom, hogy ez olyan hagyomány, amihez tarthatjuk magunkat.
Úgyhogy azt hiszem, hogy erre is figyelemmel kell lenni, amikor az egyházak érdekeit szolgálni akarjuk többek között egy ilyen javaslattal is, ami az egyházak támogatását, illetve az egyházak különféle közhasznú tevékenységeinek a támogatását is lehetővé kellene hogy tegye. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem