GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szíves szóadást. Nagyon rövid leszek. Azt szeretném javasolni a Háznak, hogy ezt az egész kérdéskört innen emeljük ki, és helyezzük át abba az időszakba, amikor arról a törvényjavaslatról fogunk vitatkozni, ami ténylegesen kezelni kívánja ezt a problémát, az 1 százalékos szabályt. Ezt azért szeretném most mondani, mert előbb Varga Mihály volt olyan kedves, először megrótt minket, hogy miért vitatkozunk ilyen kérdésekről a parlamentben, majd utána elkezdett vitatkozni erről a dologról; lényege az volt, hogy ami jó ebben a dologban, az ötlet az a Fideszé, ami rossz, az minden egyéb az a kormánypártok bűne a dologban. Nyilván nem kétperces ügyekben kellene erről vitatkozni, hanem majd amikor a törvényjavaslatról fogunk beszélni, akkor elmondhatja Varga Mihály az érveit is, hogy miért nem jó az, amit a kormány csinálni akar; és nyilván mi is nem két percen belül, hanem bővebben fogunk tudni érvelni amellett, hogy mik szólnak a javaslat mellett, és miért célszerű megvalósítani már a következő évben. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem