KERTÉSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két témában szeretnék néhány gondolatot önökkel megosztani.
Az Állami Számvevőszék munkájával kapcsolatosan szinte egyöntetű pozitív megítélés van az ebben az Országgyűlésben. Az Állami Számvevőszék érdemi munkáját végző dolgozók – speciális jogállásuknál fogva – semmilyen más kereső foglalkozással nem foglalkozhatnak, nem űzhetnek, csak ami az alaptevékenységgel összefüggő munkájukat jelenti. Minden évben ezért terítéken volt az, hogy az Állami Számvevőszék kereső foglalkozásban korlátozott dolgozói részére milyen arányos pótlékot lenne indokolt megállapítani.
A számvevőszéki bizottság – bizottsági módosító javaslattal – egy olyan konstrukciót terjesztett a parlament elé, ami automatikusan megoldaná ezt a kérdést azáltal, hogy nem önmagában az Állami Számvevőszék dolgozóira vonatkoztatná a pótlékmegállapítást, hanem általában a közszférában dolgozó pótlékszintjéhez igazítja a mindenkori különbözeti összegeket. Én úgy gondolom, hogy tekintve a jelentést – valamennyi bizottság, aki ezzel foglalkozott, helyeselte és elfogadta, és a kormány is támogatja ezt a módosító javaslatot –, úgy gondolom, hogy ez a 93 millió forint, ami a költségvetés kiadási öszegeit nyilvánvalóan növeli, ez megéri azt, hogy az Állami Számvevőszék dolgozóinak pozitív megítélése anyagiakban is kifejezésre jusson.
A másik téma, amivel foglalkozni szeretnék, az több képviselőtársammal közösen beadott módosító javaslat, dr. Lusztig Péter és Jauernik István képviselőtársam hasonló javaslattal állt elő, és ez a Belügyminisztérium dolgozói és ezen belül kiemelten az ORFK dolgozói lakásépítési lehetőségét, lakáshoz jutási lehetőségeinek a mozgásterét akarja bővíteni.
Miről is van szó? Valamennyien tudjuk, hogy ha valahol, akkor a közrendvédelemmel foglalkozók között nem indokolt a költségvetési szigorítás maximális és arányos – a többi szervezetéhez arányos – alakítása. A költségvetés is tulajdonképpen önállóan és kiemelt területként foglalkozik a rendvédelmi szervezetekkel. Azokban a konzultációkban, amiket az ORFK képviselőivel mi folytattunk, ez kifejezésre is jutott, igazából semmi komolyabb feszültségpontot az ORFK képviselői nem tártak fel elénk.
Egyetlenegy témában volt igazán gond, és van igazán gond: az, hogy a teljes rendőrségi szférában 300, azaz összesen 300 millió forint áll rendelkezésre lakásépítési támogatásokra. Ezt az összeget összehasonlítva a többi kormányzati szervezet lakásépítési lehetőségeihez alacsonynak minősítettük. Erre vonatkozik módosító javaslatunk, amely legelsősorban az ORFK, de a határőrség, a tűzoltóság és a polgári védelem részére többlettámogatást irányoz elő.
A javaslat indoklásaként megemlítem azt is, hogy a rendőrség állandó és egyre élesebb létszámhiánnyal küszködik. Ma egy rendőr kiképzése – egy közrendőr kiképzése – már mintegy másfél millió forintba kerül a költségvetésnek. Ugyanakkor a kiképzett rendőrök nagyon jelentős létszámban elhagyják a pályát, mert munkabérük, jövedelmük nem éri el azt a szintet, amiből a családjaikat el tudnák tartani.
Annak is tudatában vagyok, hogy ezen sarkosan változtatni a mai körülmények között nem lehet, ezért tolmácsoltam, és szívesen adtam a nevemet ahhoz a módosító javaslathoz, ami a rendőrség létszám-, foglalkoztatási problémáját a lakáskérdés megoldásán keresztül kívánja elősegíteni. Ezzel erősítenénk a rendőrség létszámmegtartó képességét, ugyanakkor nyilvánvalóan valamilyen formában, valamilyen szintig javítanánk az ott dolgozók szociális körülményeit is, hiszen saját lakáshoz jutás esetében kevesebb lakásfenntartási keretet kellene nekik költségvetésükből biztosítani.
Nem arra gondoltunk természetesen – és félreértések elkerülése végett szeretném hangsúlyozni –, hogy a rendőrség magas beosztású állománya részére kívánunk lakásépítési támogatási lehetőséget bővíteni. A mi javaslatunk egyértelműen arra szólt, hogy a legénységi állomány részére adjuk meg azt a lehetőséget, hogy tartós foglalkoztatás vállalása esetén lakásproblémájukon a rendőrség különleges módszerek bevonásával is segíthessen.
Egyet szeretnék még mondani, ami nagy előrelépés az előző évekhez képest, hogy az ORFK úgy a létszámgazdálkodásában, struktúrájában, mint pedig költségvetési gazdálkodásában a decentralizálás mellett döntött. És ez a lakásépítési támogatás is tulajdonképpen az a kör, ami nem csak az ORFK kereteit bővíti, hanem értelemszerűen a megyei rendőrségi szervezetek gazdálkodási kereteit, és ezeken keresztül pedig a kapitányság gazdálkodási kereteit is bővíti és javítja. Úgy gondolom, hogy ez a 400 millió forintos nagyságrendű összeg ez nagyon jó helyre fog menni, részint hozzájárulhat a létszámproblémák mérsékléséhez, esetleges megszüntetéséhez, ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat a javaslat támogatására. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem