SZABADOS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dologra szeretnék reagálni, amit Varga Mihály képviselőtársam mondott, csak a jegyzőkönyv kedvéért. Azt állította, hogy néhány kormánypárti képviselő a közoktatás államosítását vette újra programjába. Én nagyon figyelemmel kísértem a költségvetési vita ezen felszólalóit: egyetlenegy kormánypárti képviselő ilyen nem állított. Az ellenzék oldaláról gondolatkísérletek ez ügyben elhangzottak, főleg a bérkérdést illetően. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik: azt állította, hogy a közoktatás nem kerül jobb helyzetbe a '97-es költségvetés kapcsán. Én erre azt állítom: de nem is kerül rosszabb helyzetbe, és ez óriási eredmény. Óriási eredmény, mert van egy törvény, ami alapján a közoktatást finanszírozni fogjuk, és amely olyan vitaalapot jelenthet a közoktatás minden egyes szereplője részére, amely meghatároz egy olyan minimumot, egy olyan biztosítékot a közoktatás számára, amely előremutató.
Harmadszor: említette Varga Mihály képviselőtársam azt is, hogy vannak arra kísérletek, hogy felelőtlen pénzosztogatással, fedezetlenül próbál némely képviselő módosító javaslatokat beadni. Volt szerencsém végighallgatni az oktatási bizottság ülését, illetve részt venni azon, ahol Pokorni Zoltán önre hivatkozott, képviselő úr, amikor azt mondta, hogy ő előkészítette a szakmai módosítást, és ön pedig a pénzt volt hivatva előkeríteni ezekre. Hát azért szomorúan állapítom meg, hogy nagyon sok olyan módosító javaslat került be a Fidesz részéről, ahol semmiféle lába – költségvetési lába – nem volt, nem volt meg a költségvetési fedezete, több milliárd forint. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem