VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer Tamás már sokadjára szól itt megint az 1 százalék ügyében. Én is csatlakoznék ahhoz, amit Bogárdi Zoltán mondott az előbb, hogy tisztelt kormánypárti képviselők és tisztelt kormány, döntsék már el végre, hogy mit akarnak. Szóval akarják-e ezt az 1 százalékot, vagy nem akarják? Ha akarják, akkor csinálják meg, ha nem akarják, akkor meg ne vitatkozzanak róla, és ne terheljék a parlamenti időt ezzel a vitával.
Egyébként – ha már Bauer Tamás újra megszólalt ebben az ügyben –, akkor szeretném elmondani, bár nem akarok történelmi vitát nyitni ebben a kérdésben, de nem volna haszontalan, ha Bauer Tamás mostani frakciótársát – Molnár Pétert, esetleg Fodor Gábort – megkérdezné, hogy az 1 százalék ötlete vajon mikor bukkant fel először a törvényhozásban, az 1 százalék ügye, és mikor, melyik párt hozta először a parlament elé.
(12.20)
Azt hiszem, hogy ez sem volna haszontalan, és akkor Bauer Tamásnak nem kéne arra feltétlenül választ kapnia, hogy a Fidesz támogatja-e ezt az indítványt, vagy nem. A Fidesz támogatja – én ezt elmondtam –, támogattuk korábban is, az előző ciklusban is támogattuk ezt a javaslatot, ezt az ötletünket támogattuk; azonban ez még nem jelenti azt, hogy attól, hogy van egy jó ötlet, annak még jó is a kivitelezése.
Sajnos, a kormány most olyan koncepciót hozott elénk, ami egyszerűen nem fogadható el, nincs elképzelés arról, hogy ez milyen formában, milyen titokvédelmi szabályokkal, az állampolgárok számára milyen garanciákkal kerüljön megvalósításra. Bennünket az a javaslat sem tölt el megnyugvással, amit most az SZDSZ terjesztett a tisztelt Ház elé, nem hiszem, hogy önmagában ez ebben a formában meg tudja oldani az 1 százalék jövő évre való bevezetésének a kérdését. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem