DR. JESZENSZKY GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszter Úr! Talán nem tekinthető egészen véletlennek, hogy nem ez az első eset, amikor miniszter úr egy hozzá intézett interpellációra kimerítő választ ad, és olyan választ ad, amit az interpelláló képviselő többé-kevésbé örömmel hallhat. Miniszter úr válaszának a konkrét esetre vonatkozó elemei azok teljes mértékben elfogadhatók számomra, és nagy örömmel hallom azt, hogy a távlati tervek is nem csupán tervezőasztalon léteznek, hanem ezeknek a megvalósulása is folyamatban van.
Valóban úgy van, ahogy miniszter úr mondta, hogy a buszjárat is megáll az egyetemnél, tehát ez is könnyíti a közlekedést, de azt miniszter úr is tudja, hogy ezek a buszjáratok egyrészt nem a legkörnyezettisztább közlekedési eszközt jelentik, amellett a 40 perces menetrendet egy autóbuszjárat sokkal nehezebben tudja tartani, mint a vasúti menetrend és azt hiszem, hogy célszerű lenne az is, hogyha a közlekedési tárca megpróbálná, ahol lehet, a párhuzamosságokat csökkenteni. Tehát én azt gondolom, hogy az volna a kívánatos, hogyha az ilyen elővárosi közlekedésben minél inkább a vasút élvezne preferenciát és adott esetben az autóbuszok akár meg is szüntethetők.
Mindezt figyelembe véve és figyelembe véve azt, hogy miniszter úr valóban szívén viseli ennek a konkrét egyetemnek is a sorsát, a választ köszönettel elfogadom. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem