DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Köszönöm az észrevételeit, amik valóban az elmúlt időben történtek, teljesen független az interpellációtól, mert ez így volt beállítva és megbeszélve. A MÁV rendkívül szoros kapcsolatot tart az egyetemmel, és a Volánbusz hasonlóan – ezt nem említette képviselő úr – ez év szeptember 16-ától a Volánbusz Budapest-Esztergom közötti vonalon Piliscsaba Pázmány Péter Katolikus Egyetem elnevezéssel új távolsági autóbusz megállóhelyet is létesített. Az autóbuszok reggeli és az esti időszakban félóránként, délutáni csúcsidőben még gyakrabban megállnak az egyetem kapuja előtt. Ezt is nemrég intézte el a Volánbusz, hogy az egyetem kapujában áll meg az autóbusz, 40 perces menetidővel. Valamennyi menetrend szerinti gyors-, illetve személyvonat megáll és úgy, ahogy ön ezt említette, valóban a november 1-jétől dupla motorvonat közlekedik a Nyugatiból, és november 11-étől pedig egy menetrend szerinti újabb szerelvényt állított be a MÁV. Természetesen arra nem tudok ígéretet tenni, amit képviselő úr jelzett, hogy mindenkor, mindenki részére ülőhelyet biztosítson a részvénytársaság, ezt nem sikerült azt hiszem a világon sehol megvalósítani.
Említette képviselő úr ebben az interpellációban, hogy elég drágán fizetik meg a diákok. Én azt hiszem, hogy a havi diákbérletnek a 710 forintos busz ára és 516 forintos vonatbérlet ára rendkívül kedvező, talán azt lehet mondani, hogy példátlanul kedvező. Tehát ilyen szempontból nem hiszem, hogy ezt drágának lehetne nevezni.
Sajnos, a menetidő kérdésében nem tudok nagyon pozitív választ adni, hiszen itt egy teljes felújításról van szó. Ez összefügg egyébként az elővárosi vonat kérdésével is, de folyamatosan van egy felújítás, ami független az egyetemnek a kérdésétől, de a legkritikusabb szakaszokon, mindenekelőtt az Északi Összekötő Vasúti Hídon folytatódnak a munkák és jövő évben el is készülnek a legszükségesebb felújítások. Ezáltal a lassújelek számát csökkenteni tudja a MÁV.
Vizsgálják azt is, hogy a könnyű motorvonatok forgalomba helyezésével – és ez most már összefügg szorosan az elővárosi vonattal, vasúttal – a közlekedés biztonságát is szem előtt tartva, van-e lehetőség a sebesség növelésére. Megítélésünk szerint lesz és ezt a menetrendben is érvényesíteni kívánjuk. Reményeink szerint a konkrét elkészült – a Budapesti Igazgatóság közreműködésével is elkészült – terv, amely az elővárosi vonatra vonatkozik, annak az előkészítése és a bevezetésnek a minél közelebbi időpontra hozása folyamatban van. Nem egyszerű dolog, nagyon sok mindent kell itt még tenni, azonban megítélésem szerint meg van a reális esély arra, hogy még inkább kedvezőbbé válhat ennek a térségnek – és ezen belül az egyetemnek – a megközelítése.
Én valóban úgy hiszem – és ebben az esetben a MÁV és a VOLÁNBUSZ dicsérete is –, hogy ennél többet gyorsan és megértéssel tenni, amit két társaság tenni tudott az elmúlt időszakban, nem nagyon lehet. Az elővárosi vonat tekintetében is igyekeznek előkészíteni a lehetőséget, és az eddigi segítőkészségük szavatolja, hogy az indokolt menetrendbeli változásokat, annak a rövidítésére vonatkozó erőfeszítéseket is meg fogják tenni.
Köszönöm interpellációját, reményeim szerint kielégítik a jelenleg fennálló igényeket ebben a tekintetben. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem