DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Először is szeretném jelezni, a Tocsik-ügy az nem külpolitikai ügy, külügyi vonatkozásai nincsenek. Sem a miniszter úr, sem én tárgyalásaim során soha nem találkoztam – illetve az elmúlt egy, másfél hónapban nem találkoztam – azzal, hogy bármely partnerünk felvetette volna ezt. Pontosan milyen ügy, ezt én most nem akarom elmondani, ön prejudikálta ezt az ügyet. Várjuk meg, míg a független magyar bíróság kimondja az ezzel kapcsolatos ítéletet. Egyenlőre még nem tudjuk, hogy miről van szó. Mindenesetre mi a nagykövetségeket a hazai sajtó és az itt rendelkezésre álló ismeretek alapján tájékoztattuk.
Azt is szeretném jelezni, hogy sajnos a gazdasági visszaélések és a gazdasági zavaros ügyek ma nemcsak Magyarországon és nem is csak a térségben, hanem Európában és világszerte is gyakran lépnek föl. Éppen ezért különleges megütközést önmagában az a tény, hogy valahol egy gazdasági visszaélés történt vagy visszaélés gyanúja merült föl, nem kelt, bármennyire is nem hiszi ezt képviselő úr. Itt elsősorban az számít, hogy az adott kormány hogyan viszonyul ehhez az ügyhöz.
(15.10)
És jelezhetem önnek is, képviselő úr, és a tisztelt Háznak, hogy a nemzetközi sajtó is nagy megelégedéssel nyugtázta azt, hogy az ügy kipattanását követően a lehető legrövidebb időn belül a felelősnek tekinthető vagy szóba jöhető személyek széles köre vonatkozásában a miniszterelnök úr, illetve a kormány döntést hozott, a privatizációért felelős minisztert fölmentették, az ÁPV Rt. igazgatótanácsát teljes létszámban fölmentették, a felügyelőbizottságot fölmentették és az apparátus vezetését is.
Tehát én azt tapasztalom a nemzetközi sajtóból is – hangsúlyozom, elsősorban a sajtóból, mert a diplomáciában ez nem merült föl –, hogy alapvetően úgy értékelik, hogy Magyarországon nem a többi, térségbeli országhoz hasonló módon az elkenés stratégiája folyik, hanem az ügy föltárására, illetve a felelősök megbüntetésére tesz kísérletet a kormány. A hamarosan bekövetkező bírósági eljárás is nyilván ezt majd bizonyítani fogja.
Ön arról beszél, hogy kedvezőtlen kép alakul ki Magyarországról. Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy ön örülne annak, ha kedvezőtlen kép alakulna ki, de ez nincs így! Egyáltalán nincs így. Azt kell mondjam, hogy lényegesen kedvezőtlenebb volt az a kép, amit mi örököltünk és átvettünk, annál, mint amivel most találkozhatunk.
Akár a nemzetközi sajtót nézi – én szívesen rendelkezésre bocsátom a külügy Nemzetközi Sajtófigyelőjét –, akár a tárgyalásainkon a tárgyalópartnereink által mondottakat tekinti, általában a magyar kormánynak, de Magyarországnak is, tehát az ország egészének és a magyar gazdaságnak is a megítélése kedvező, lényegesen kedvezőbb, mint volt néhány évvel ezelőtt. Ez tagadhatatlan tény, ezen a Tocsik-ügy sem változtat, hiszen a Tocsik-ügynek az a vonatkozása kerül előtérbe, hogy itt szembenéznek ezzel a problémával.
Ön azt állítja, hogy leállt a privatizáció. Nem állt le, tisztelt képviselő úr! Az elmúlt hónapban is a hónapnak megfelelő ütemben érkezett be külföldi tőke Magyarországra, és olyan nagy volumenű üzletekre is sor került, mint például a Magyar Hitelbank privatizációjára az elmúlt néhány hétben.
Tehát semmi nem támasztja alá azt, amit ön mond; egészében azt mondhatom: sem a diplomáciai életben, sem a gazdasági életben és tulajdonképpen a nemzetközi sajtóban sem változott meg a Magyarországról kialakult eddigi kép. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem