DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném fölhívni az ön figyelmét, hogy amit ön itt elmondott, az teljes mértékben ellentétben áll az ön pártjának és pártja elnökének az álláspontjával, hiszen Torgyán József mindig arról beszél, hogy mindenfajta alapszerződést elutasít, ön meg azt mondja, hogy hiba volt az alapszerződést megkötni a választások előtt. Ebből az következik, hogy ön szerint a választások után már helyes lett volna. Ezt a nézeteltérést tisztázza majd a párt elnökével. (Taps és nevetés a kormányzó pártok soraiban.)
Igaz ugyan, hogy ez az álláspont sokkal közelebb áll a Fideszéhez, és ezt ön most kifejezésre is juttatta – gondolom, hogy ennek a Fidesz örül kevésbé, hogy egy platformra kerülhetett önnel. (Taps és nevetés.)
Ön mindenféléket állított, amik teljesen tévesek és alaptalanok. Csak néhányat igazítsunk helyre, hogy ne maradjon helyreigazítás nélkül a parlamentben. Ön azt állítja, hogy Bulgáriában leváltották a posztkommunista erőket. Bulgáriában elnökválasztás volt, a korábbi, nem kommunista Zselju Zselev helyett egy szintén nem kommunista, demokrata, liberális elnököt választottak – a kormányban semmilyen változás nem történt. Azt állította, hogy a posztkommunistákat leváltották Csehországban. Csehországban Václav Klaus nem volt posztkommunista, és őt választották meg újra, igaz, hogy nagymértékben előtörtek azok az erők, akiket Václav Klaus posztkommunistáknak nevez, bár véleményem szerint nem azok. Szociáldemokrata erők.
Én azt gondolom, hogy azt illetően, hogy elárultuk-e a magyarságot, nem Lányi Zsolt képviselő úr szava a döntő – a romániai magyarságot –, hanem a romániai magyarság megválasztott vezetői. Márpedig Markó Béla, Frunda György nem ítélték el az alapszerződést, és főleg nem így értékelték el az alapszerződés nyomán a választások után kialakult helyzetet; egyértelműen azt állították, hogy ez a romániai magyarság számára egy új esélyt jelent, egy új kezdési lehetőséget, új partnerséget, akár kormányon belül, akár kormányon kívül. Tehát nem valami rossz történt velük, hanem én azt hiszem, hogy valami reményt keltő dolog történt velük.
Végezetül pedig ön azt mondta, hogy mi elköteleztük magunkat Iliescu mellett. Tudhatná, hogy nagyon kínosan ügyeltünk, hogy ne kötelezzük el magunkat Iliescu mellett, ezért nem került sor a megbékélési nyilatkozat budapesti aláírására, ezért nem került sor az alapszerződés ratifikálására, tehát semmi nem igaz abból, amit ön ezzel kapcsolatban állít. Köszönöm szépen.
(Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem