DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyetlenegy dologra szeretnék reagálni, amit Gáspár képviselő úr elmondott. Ő most már többedszer azt állította, hogy a júniusi szavazáson az MSZP megszegte a megállapodást. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Semmiféle olyan megállapodást nem kötöttek a pártok, hogy képviselőiknek akár a módosító indítványokat, akár magát a koncepciót meg kellene szavazni. S ezzel kapcsolatban még arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezen a bizonyos szavazáson az MSZP képviselői magasabb arányban szavaztak a módosító indítványok mellett, mint a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem