DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Sajnos a két perc, ami a reagálásra adva van, nagyon szűk, és kevés ahhoz, hogy Bauer képviselő úr számos kérdését alaposan meg tudjam válaszolni. Azonban a lényeget illetően megválaszolom. Először is az ő tudomásával ellentétben – de ezt a beszédemben is elmondtam –, az alkotmány megalkotására vonatkozó eljárás, amelyet valóban a 6 párt közösen alakított ki, nem tartalmaz semmiféle időrendet, legalábbis kötelező időrendet nem tartalmaz. Éppen az előadásomban hívtam fel rá a figyelmet, hogy a hatpárti megállapodás kifejezetten kimondja, hogy azok az időpontok, amelyek a megállapodásban szerepelnek, pusztán ajánlás jellegűek. Tehát nincs kötelező időpont
A másik kérdés. A Kereszténydemokrata Néppárt akar-e új alkotmányt? Természetesen.
A Kereszténydemokrata Néppárt érdekelt egy új alkotmányban, de egy jó, egy kiérlelt új alkotmányban érdekelt, míg a kormánypártok egy gyors alkotmányozásban érdekeltek, nyilvánvalóan propaganda szempontból. Ezt a gyorsaságot azonban semmi sem indokolja, hiszen a jó, kiérlelt alkotmány szempontja a legfontosabb szempont.
Ami a harmadik kérdését illeti Bauer képviselő úrnak: a Kereszténydemokrata Néppártnak a legfontosabb feltétele az, hogy maga a nép döntse el az alkotmánykoncepció alapkérdéseit. Maga a nép döntse el azt, hogy milyen alkotmányos keretek között kíván élni. Az alkotmányozásnak két alanya van. Valóban az egyik az Országgyűlés, de a másik a magyar nép. E két tényezőnek együttesen kell megalkotnia az új alkotmányt. Ellenkező esetben, hogyha a nép az új alkotmány megalkotásából kimarad, akkor valóban az az álláspontom, hogy az alkotmány olyan lesz, mintha egy uralkodó adományozná a népnek. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem