DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az alkotmány és igazságügyi bizottság elnöke: Elnöknő! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Elnézést kérek a következő felszólalótól, Kutrucz Katalintól, hogy megakasztom a váltakozó felszólalás menetét, de egy korábbi felszólalásban Balsai képviselő úr név szerint is megemlített, és én ugyan tisztában vagyok vele, hogy az volt a megállapodás, hogy kétperces reakciók nincsenek, de ez a megállapodás akkor él, hogyha a szólók nem élnek vissza azzal a helyzettel, hogy a mikrofon előtt valakit név szerint említenek, és abba a helyzetbe hozzák, hogy majd csak egy fél óra vagy háromnegyed óra múlva tud a vitában reagálni. De nem is a személyes érintettség indít a reagálásra, hanem a bizottság elnökeként kell felhívnom a tisztelt Ház figyelmét, hogy egy vitás kérdés van abban az ügyben, amire Balsai képviselő úr a felszólalása során hivatkozott.
(10.30)
Ez szerintem egyébként nem tartozik az alkotmány elveinek témaköréhez, de ő hivatkozott arra, hogy ő és egy képviselőtársa a kormány képviselő tagjaihoz kérdést intézett írásban arról, hogy miért szavaztak egy meghatározott módon.
Én szeretném jelezni, hogy én személy szerint nem örültem annak, hogy a kormány tagjai úgy szavaztak, de a kormány ezzel kapcsolatban immár két hónappal ezelőtt az ügyrendi ügyekkel foglalkozó bizottsághoz fordult annak megállapítása végett, hogy vajon a kormánytagok szavazatai a feladatkörükben elvégzett szaktevékenység – tehát a kormánytagok a feladatkörükben szavaznak-e, vagy a kormánytagok – amikor képviselők – képviselőként szavaznak.
Én most nem akarom ezt a vitát eldönteni, és nem is szeretném még kevésbé lefolytatni, hiszen látható, hogy például a jelen lévő kormánytagok közül az egyik képviselő és a másik nem képviselő. A nem képviselő nem szavaz, tehát ezért. Ugyanakkor viszont van a kormány tagjaként feladatköre, amiben kérdést lehet feltenni.
Sajnos – és azt kell mondanom, hogy tényleg, az alkotmányügyi bizottságnak ebben az ügyben mulasztását kell beismerni – két hónap óta a munkacsoport, az a munkacsoport, amelyik az ügyrendi kérdésekben előkészíti a mi bizottságunk munkáját, két hónap óta nem tudott ezzel az ügyrendi kérdéssel foglalkozni, azért, mert más kérdésekkel foglalkozott, és azért, mert sajnos az MDF részéről részt vevő képviselő három alkalommal egymás után nem tudott részt venni a munkacsoport ülésén, és így nem tudtuk érdemben tárgyalni.
Ez sajnálatos, nem hibáztatni akarom, összeütközhetett más tevékenységével, de jelezném a tisztelt Háznak, hogy a bizottság a közeljövőben meg fogja vitatni ezt a kérdést, és jelezni azt, hogy a kormány tagjai, akikhez kérdést intéztek, ezt már a Házszabály által előírt csatornákon jelezték, hogy nekik ezzel a kérdéssel problémájuk van, mert úgy ítélik meg, hogy nem a feladatkörükben eljárva szavaznak, amikor a Házban szavaznak, és ezért a kérdés az alkotmány értelmében nem tehető fel hozzájuk.
Még egyszer mondom, nem itt és nem most kell ezt a vitát lefolytatni, de van egy ilyen vitatéma, és ezt már lefolytathattuk volna a bizottságban, hogyha az MDF képviselője is ebben segít, de gondolom, hogy ez rövid időn belül megtörténik. Tehát jövő héten, remélem, hogy a bizottság ebben állást tud foglalni. Lehet, hogy olyan értelemben, hogy Balsai Istvánnak ad igazat, lehet, hogy olyan értelemben, hogy a kormánynak ad igazat, de nem az alkotmány elveiről folytatandó vita a terepe ennek, és ezért kellett szót kérnem, és ezt szerettem volna jelezni, közbeszólva is, elnézést, ha ezzel a képviselő úr tartalmi mondanivalóját megzavartam volna. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem