DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ független: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Ez év májusában bizakodóan fogtunk hozzá az alkotmánykoncepció általános vitájához. Úgy tűnt, ha vannak is markáns nézetkülönbségek az alkotmányozás egyes kérdéseiben, ha meg is oszlanak a vélemények a jogállami intézményrendszer egyes elemeinek mikénti kialakításában, egészében megvan a közös politikai akarat az új alkotmány megalkotására.
(11.00)
Most, amikor az alkotmánykoncepció új változatának kezdjük meg általános vitáját, jóval bizonytalanabbak az új alkotmány megszületésének kilátásai. Olyan helyzetben kell most ezt a vitát lefolytatnunk, melyre a politikai élet szereplői közötti bizalomvesztés elmélyülése, a bizalom csaknem teljes hiánya a jellemző. Az alkotmánykoncepcióval kapcsolatban megéltük, hogy az alkotmány-előkészítő bizottságban kialakult egyetértés után a szocialista kormánytagok megbuktatták az alkotmánykoncepcióhoz csatolt módosító javaslatcsomagot, mely a vitás kérdésekben a vita eredményeként létrejött kompromisszumot tartalmazta, hónapokkal megakasztva ezzel az alkotmányozás folyamatát.
A múlt héten azt kellett az ellenzéknek megélnie, hogy miután az alkotmányügyi bizottságban valamennyi politikai párt képviselője egyhangú szavazással támogatta mind a kormánypárti, mind az ellenzéki alkotmánybíró-jelölt megválasztását, az Országgyűlésben a kormánykoalíció pártjai a titkosság álarca mögé bújva leszavazták az ellenzék jelöltjét. Ma már nem tudhatjuk, hogy ha egy egyeztetés, tárgyalás, kompromisszumkeresés során a kormánykoalíció képviselői közül valaki igent mond valamire, holnap nem válik-e ez a szó levegővé vagy széllé. Ma már nem tudhatjuk elhihetünk-e bármit, amit a túloldalon mondanak, bízhatunk-e a túloldalról elhangzó adott szóban. (Jobb oldalról közbeszólás: Úgy van!) Sőt, olyan légkörben kell az alkotmányozással foglalkoznunk, amelyben az alkotmányos jogállam egyik legfontosabb biztosítéka, maga az Alkotmánybíróság került a politikai csatározások középpontjába, mégpedig oly módon, hogy egyesek jogállami, alkotmányos gondolkodásmódja joggal kérdőjeleződött meg. Míg májusban bizakodhattunk, ma legfeljebb csak reménykedhetünk abban, hogy többséget, mégpedig kellő többséget alkotnak azok a politikai erők, akik készek a rendszerváltozás során végbement alkotmányfejlődés eredményeit egy tiszta lapra írott, jobb, koherensebb alkotmányban integrálni.
Tisztelt Ház! Magam is úgy gondolom, hogy azokban a kérdésekben, melyeket az új változat érintetlenül hagyott, a tavasszal lefolytatott koncepcionális vita újraismétlésének nincsen értelme. Mindaz, amit az alkotmánykoncepció tavaszi vitája során elmondtunk, szerves és meghatározó része a parlamenti vita egészének, melynek tavaszi és mostani szakaszát tartalmi és politikai értelemben egységesnek tekinthetjük. Ezért – bár a Házszabály utunkban nem állna – mégis indokoltnak tartom magam is a mostani vitában az önmegtartóztatást, kerülését mindazon vitapontok felelevenítésének, melyeket az új koncepcióváltozat kialakítása során az alkotmány-előkészítő bizottságban már merültek fel, és melyeket ebből következően a bizottság már lezártnak tekinthet. A vita felesleges újraismétlését kerülendő, korábbi, el nem fogadott módosító javaslataival kapcsolatosan magamra nézve azt tartom követendőnek, hogy a javaslatok ismételt előterjesztésével – néhány különleges kivételt leszámítva – nem kísérletezem.
Tisztelt Országgyűlés! A tavasszal előterjesztett alkotmánykoncepciót azokkal a módosításokkal, melyeket az alkotmány-előkészítő bizottság támogatott, tudomásul véve a kompromisszumok elkerülhetetlenségét és bízva a további javítások lehetőségében, elfogadásra alkalmasnak tartottam. Erre tekintettel mostani vizsgálódásom középpontjában a két koncepció összehasonlítása áll, annak vizsgálata, hogy vajon az új koncepció a korábbihoz képest jobb-e vagy rosszabb. Méltó-e az új változat a korábbihoz képest a támogatásra?
Mint ismeretes, az MSZP három ponton ragaszkodott a koncepció megváltoztatásához. Először is igényelte az új koncepcióban annak expressis verbis kimondását, hogy a Magyar Köztársaság szociális állam is. Úgy gondolom, ezt – pontosabban, amit ezalatt itt érteni akarunk – a korábbi koncepcióhoz benyújtott módosító csomag is lényegében magában foglalta, ha nem is ebben a kifejezett megfogalmazásban. Így egészében úgy látom, hogy a szociális állam kifejezésének felvétele az alkotmánykoncepció érdemén nem változtat, azon nem ront, és nem is javít. Tavasszal kétségtelenül magam is éltem olyan módosító javaslattal, mely a szociális értékek elismerését jobb megfogalmazásban javasolta az alkotmánykoncepcióban kiemelni, mint az az eredeti koncepcióban, illetve a hozzákapcsolt módosító javaslatokban megfogalmazódott. A javaslatommal érzékeltetett fenntartás azonban mind a módosító csomaggal, mind a szociális állam kitétellel kapcsolatosan sokkal inkább megfogalmazásbeli, mint sem gyakorlati volt, ezért e most beépített elemet afféle placebónak tekintve, ha ez elősegíti az új alkotmány megszületését, ha ez hozzájárul egyesek kétségei eloszlatásához, magam is üdvözölni tudom.
A másik vitakérdés az érdekegyeztetés alkotmányban történő megjelenítésének kérdése. Ezzel kapcsolatosan álláspontom azon a megfontoláson alapult, hogy az érdekegyeztetés egy nagyon fontos politikai kategória, melynek igénybevételét a társadalmat terhelő nehéz döntések kapcsán aligha nélkülözheti a kormányzat, a parlament. Politikai kategória, de nem alkotmányjogi. Mert az érdekegyeztetés szabályait – legalábbis kiformálódásának mostani állapotában – nem lehet egzakt módon meghatározni, sem szereplőinek körét, sem pontos hatáskörét, sem eljárási szabályait, sem különösen igénybevételének vagy eredménye figyelembevételének kötelező, vagy nem kötelező voltát illetően. A tavaszi vita folyamán ezt én úgy fogalmaztam meg, hogy az alkotmányba az érdekegyeztetést illetően annyi bekerülhet, hogy a kormány érdekegyeztethet, ha akar. De azért óva intettem az ilyen közjogi értelemben semmitmondó és semmire sem kötelező deklarációk alkotmányba emelésétől. Most, amikor az új alkotmánykoncepcióban mégis itt látom ezt a tételt – igaz, diplomatikus megfogalmazásban, melyből semmitmondó jellegét csak nehezen lehet kihámozni –, egyfelől megnyugvással nyugtázom, hogy az előterjesztő most sem vállalkozik a kör négyszögesítésére, vagyis annak kimondására, amit senki sem akar, sem a kormány, sem a Szocialista Párt, mármint hogy közjogi értelemben bármivel is kötelező érvényű érdekegyeztetés kerüljön bele a koncepcióba, tehát megnyugvással látva, hogy ilyen kitétel nem kerül bele a koncepcióba, úgy ítélem meg, ha ennek a semmire nem kötelező passzusnak a bevételével csökkenteni tudjuk az ellenzők számát és biztosítani tudjuk az új alkotmány megalkotását, akkor magam is napirendre térek e kérdés fölött.
A Szocialista Párt részéről felmerülő harmadik kifogás a munkaidő és a pihenőidő szabályozásával kapcsolatos olyan problémát képezett, melynek rendezését a koncepció korábbi vitájában magam is támogattam, sőt, ennek érdekében módosító javaslatot is előterjesztettem. Üdvözlöm azt, hogy erre a kérdésre sikerült már most, a koncepció újragondolása során orvoslást találni, és nem halasztódott ez a gond a normaszövegezés időszakára. Bár véleményem szerint ezt ott is rendezni lehetett volna. Itt szeretnék utalni arra, hogy ha már a koncepció újragondolására került sor, szerencsés lett volna, ha sikerül azokra a ma nyitott problémákra is megoldást találni, melyeket a mostani, új változat is csak továbbgörget. E kérdések kapcsán említem meg a választási rendszer, a választójog problematikáját és alkotmány jövőben módosításának kérdését, de ide kell kapcsolnom bizonyos fokig új problémaként az alkotmány végleges elfogadásának, népszavazásra bocsátásának kérdőjeleit is.
Szeretném, ha tisztában lennénk azzal, hogy nagyon fontos kérdések maradtak nyitva, melyet a koncepcióalkotás szintjén kellett volna megválaszolni. A választási rendszer mikénti alakulása, az ezzel kapcsolatos mindenkori jogszabály-változtatás napi politika fölé emelése, az alkotmány későbbi módosítási lehetőségeivel kapcsolatosan annak megoldása, hogy az alkotmány egyfelől stabil is legyen, de erősen normatív jellege miatt a szükséges helyzetekben nagyobb nehézség nélkül módosítható is legyen, illetve az új alkotmány népszavazásra bocsátásának legalább is mikéntjét illető lebegtetése olyan nagy súlyú kérdések, melyeknek ilyen vagy olyan megválasztása mindenképpen kihathat az alkotmány elfogadásával kapcsolatos végső álláspont kialakítására. Megtehetjük azt is – én is tudomásul veszem –, hogy most nem döntjük el ezeket a kérdéseket, és továbbgörgetjük a normaszövegezés időszakára; de azért legyünk azzal tisztában: úgy adunk zöld utat az alkotmánykoncepciónak, hogy nem végeztük el néhány az alkotmány megszületését esetlegesen veszélyeztető, rejtett akna felkutatására.
(11.10)
Tisztelt Ház! Az új változatban megjelent néhány, konkrét megjegyzésre is érdemes új elem. Mindenekelőtt üdvözlöm azt, hogy a határainkon kívül élő magyarság jogainak védelme tekintetében a Magyar Köztársaságnak fellépni alkotmányos kötelesség lesz. Mindenesetre nem tudom megállni, hogy rá ne mutassak: ennek az alkotmányos szintre emelt nagyon helyes politikai elvnek és a kormányzatnak a tényleges magyarság politikái közötti ellentmondás Makó és Jeruzsálem távolságát idézi emlékezetembe.
A nyitva hagyott kérdések körében említeném, de inkább tartalmi természetű aggodalmaim miatt teszem szóvá a megye ügyét. Nem az a gondom, hogy nyitottak maradunk egy olyan perspektíva iránt, mely a megyerendszer mellett a fejlődés távlatában egy regionális szerveződés jövőbeli kialakulásának is esélyt ad, hanem azért aggódom, hogy a megyei önkormányzat fenntartásának a lebegtetetté tételével a magyar közigazgatás szerves, százados fejlődésének eredményét, a hazán belül szűkebb pátriaként megjelenő hagyományos közigazgatási egységet kezeljük rangján alul és lehetséges szerepéhez képest méltatlanul alacsonyan, sérelmet okozva az önkormányzatiság azon formájában megjelenő elvének, melyet elődeink, köztük Kossuth és Deák is a magyar alkotmányos szabadság sarkkörének és bástyájának tekintett. Őszintén remélem, hogy a normaszöveg megalkotásáig ez a kérdés is oly formában tisztázódik, hogy a szerves fejlődés konzervatív hagyományait tisztelő számára sem válik elfogadhatatlanná az új alkotmány műve.
A korábbi alkotmánykoncepcióhoz képest törést látok abban az elvben, amit eddig irányadónak tekintettünk az alkotmánybíráskodás és az igazságszolgáltatás viszonyának meghatározásában. Változatlanul azt a megoldást tartom jónak és támogathatónak, hogy az Alkotmánybíróság nem válik szuperbírósággá, és ezt az elvet a büntetőügyek tekintetében sem tartom áttörhetőnek.
Nem emeli az új változat értékét a miniszterelnök-helyettes intézményének beerőltetése sem. Nemcsak az a bajom, hogy ez az intézmény teljességgel ellenkezik a magyar közjogi tradíciókkal. Nem is az az igazi ellenérv, hogy sajátságos módon először a Tanácsköztársaság alatt a népbiztos-helyettesi intézmény formájában üti fel fejét, majd a dicstelen nyilas kormányban jelenik meg ismét, hogy aztán a '45-ös koalíciós időben a szovjet által ránk erőltetett formában állandósuljon, főleg, hogy a kisgazda kormányban Rákosi miniszterelnök-helyettes lehessen, és hogy majd a sztálinista alkotmány rendszeresíti. Nem ezeket tartom az igazi ellenérveknek, mert tudom, hogy ettől még nem leszünk sem nyilasok, sem bolsevikok. Azt is tudom, hogy az NSZK-ban van kancellárhelyettes, de hozzáteszem, ahogy a passzus beépítésétől nem leszünk bolsevikok vagy nyilasok, úgy a kancellárhelyettesség alkotmányba másolásától sem lesz gazdaságunk olyan, mint a német.
Tehát ne ezeket az érveket nézzük, hanem azt, hogy egyáltalán mi értelme van a miniszterelnök-helyettességnek? A koncepció ugyanis érintetlenül hagyja – hozzáteszem, szerencsére – azt a rendelkezést, hogy a miniszterelnök-helyettes a kormány tagját helyettesíti – bocsánat –, a miniszterelnök a kormány tagját a saját helyettesítésére kijelöli. Akkor minek van még ezen kívül egy külön miniszterelnök-helyettes? A valóságban az nem is helyettes, mert a kormány egy másik, erre kijelölt tagja látja el ezt a feladatot. Puszta címadományozás végett. Talán csak hogy egy koalíciós partner hűségét a kormányelnök egy külön javadalommal megjutalmazhassa, létrehozunk egy magas rangú, de feladat és hatáskör nélküli közjogi méltóságot, amely csak arra jó, hogy a költségvetésből hivatalra, gépkocsira, infrastruktúrára és végkielégítésre a semmiért pénzt szakítsunk ki.
Nem vagyok arról sem meggyőződve, hogy a törvénykezdeményezésre vonatkozó a népi iniciatíva alkotmányos intézményére valóban szükségünk van-e. Tudniillik, ha egy törvényt a parlament el kíván fogadni, akkor elég, ha legalább egy képviselő azt előterjeszti. Azt a törvényt viszont, amit aláírásgyűjtés ellenére sem terjeszt elő egy képviselő sem, azt a Ház úgysem fogja elfogadni. Ne hozzunk tehát létre olyan intézményeket, melyek hamis illúziókat keltenek, és csak arra alkalmasak, hogy a törvényalkotót, alkalmasint az alkotmányozót álságosnak tüntesse fel!
Tisztelt Országgyűlés! Befejezésként még egy dologra szeretném figyelmüket felhívni. Az alkotmány végleges sorsa, ha eljutunk idáig, nagyon szeretném remélni, a szövegezés során fog eldölni. Mindaddig, amíg a végső szöveg felett nem döntünk, nyitva van a javítás lehetősége. E lehetőségre figyelemmel eleve javaslom, hogy majd a szövegezés során az alkotmány-előkészítő bizottság akár külön albizottság felállításával fordítson különleges figyelmet az alkotmány mai hatályos szövege és az új alkotmány szövege összehasonlítására, mert ez a módszer önmagában is további fontos javítási lehetőségeket ad.
Tisztelt Ház! (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet a felszólalási idő leteltére.) Befejezem. Summázom, befejezem a mondanivalómat. Azt a kérdést, hogy az új változat inkább támogatásra méltó-e, mint a régi, csak a módosítások, a javítások tükrében, a normaszöveg végső ismeretében tartom megválaszolhatónak. Ha már nem is a tavaszi bizakodással, de mégis reménykedve a javítások lehetőségében (Az elnök pohara ismételt megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) reménykedve a hatpárti alkotmányozási folyamat eredményességében. Egyetértek Kutrucz Katalinnak az alkotmányos folyamata lezárásának szükségességére vonatkozó gondolatmenetével. És mérlegelve, hogy ennek a folyamatnak ma már nincs más alternatívája, mint a kormánytöbbség egyoldalú alkotmányos elképzeléseinek az országra történő erőltetése, úgy gondolom, kötelességünk az alkotmányozás folyamatának további esélyt adni. Köszönöm figyelmüket, és köszönöm a megértésüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
