DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az egyik kérdésben – itt elmondták a véleményt már más képviselőtársaim – egy mondatot még a szómegvonás terhe mellett is azért engedtessék meg. Be kell látni, hogy az előzetes népszavazás és az a konstrukció, amit elfogadtunk az új alkotmány előterjesztésére, összeegyeztethetetlen. Egymás a kettőt kizárja. Nem kívánok ezzel többet foglalkozni.
A másik kérdés. Kérem szépen, lehet természetesen alapkoncepcionális kérdéseket népszavazásra föltenni. Elméletileg most ez a megállapodás ezt nem teszi lehetővé, de most én elméletileg közelítem a kérdést. Azonban koncepcionális kérdéseket a maguk teljes összefüggésével lehet elbírálni akár nem népszavazáson, akár népszavazáson, és velük foglalkozni. És például az, hogy hogyan válasszák a köztársasági elnököt, az a kormányforma egészének kérdésétől – legalábbis az én megítélésem szerint és nagyon sokak véleménye szerint – elválaszthatatlan, és ez az az ok, ami miatt azt kellett mérlegelni, hogy mennyiben változtathatók, választhatók szét az alkotmány egyes alapvető koncepcionális kérdései.
Mert visszatérek megint, kérem szépen, a felsőház témájára. Semmitmondó az a döntés, hogyha azt mondjuk, hogy legyen második kamara, hogyha hat pártnak hatféle merőben gusztusában, ízlésében ütköző és összeegyezhetetlen elképzelése, modellje van egy második kamaráról, a két kamara egymás közti viszonyáról, a hatáskörű kérdéseknek a rendeződésétől. Ezt nem lehet így odavágni, hacsak nem akarunk abban a kvázi kérdésben, egy kérdésben odatenni a nép elé, a választópolgárok elé, hacsak nem akarunk abban tetszelegni, hogy úgy csinálunk, hogy valóban döntési helyzetbe akarjuk őket hozni. Ezt akarjuk elfogadtatni velük, holott az eljárásunk valójában alkalmatlan erre. Köszönöm szépen. (Taps.)
(12.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem