DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Először Kutrucz Katalinra szeretnék reagálni. Amit ő felvetett, az egy másik technikai megoldás. Ha hangsúlyozottabban fontosnak tartja a Néppárt, hogy ez bekerüljön a koncepcióba, természetesen semmi akadálya annak, hogy ez módosító indítvány keretében a bizottság elé kerüljön, és a bizottság ebben állást fog foglalni.
Csak azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy ebben nincs elvi ellentmondás, úgy gondoltuk, hogy ennyi elég, amennyi a koncepcióban van, ha nem elég, erről tárgyalhatunk természetesen.
A másik, amire reagálni szerettem volna viszont, Balsai Istvánnak az újabb kétpercese. Én megmondom őszintén, hogy Bihari Mihály előbbi reakciója után megdöbbenéssel hallom, hogy Balsai István kétpercese ismét elszakadt a valóságtól. Ha ő emlékezne az akkori szavazás végeredményére, akkor mindenképpen emlékezne arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége egy képviselő kivételével igennel szavazott. Az az egy képviselő tartózkodott, és ő most már nem tagja a képviselőcsoportunknak, tehát a jelenlegi képviselőcsoport egyhangúan támogatta az előterjesztést. Én nem tudom, hogy nekünk ezután mit kellene megmagyaráznunk.
Azt viszont, nem vitásan, fel lehet vetni, hogy az MDF képviselőcsoportjának meglehetősen jelentős része hiányzott, éppen az elnökével együtt. Előzetesen volt néhány olyan megjegyzés, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem tartják időszerűnek az alkotmány akkori meghozatalát, lehetséges, ez is egy álláspont, de célszerűbb ilyenkor a nyílt színvallás.
Én úgy gondolom, hogy az ilyen támadások, hogy nekünk kellene valamit megmagyarázni, akik egyhangúlag és nagy létszámban megszavaztuk a koncepciót, eléggé kemény csúsztatással, és ezt kénytelen vagyok visszautasítani. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem