DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Varga László megszólított, kénytelen vagyok reagálni erre a kérdésfeltevésre.
Próbáltam egyébként a saját felszólalásomban is erről már valamit mondani. De ha már csak erről van szó. Saját maga is elfogadja, hogy a mostani, 1949. évi XX. törvény elnevezésű alkotmányon változtatni kellene, Magyarországnak az első jogállami alkotmányát meg kellene végre teremtenie. Azt hiszem, ebben aligha lehet vita, csak az időről folyik, azt hiszem, a kérdés.
Itt két dolgot lehet csinálni vagy csináljuk az alkotmányt, vagy nem csináljuk. Pillanatnyilag, azt hiszem, hogy csináljuk, néhány hónapig itt alig történt valami. Ami az időt illeti, 1840-ben az 5. törvénycikkben megbízást kapott egy kodifikációs bizottság, hogy egy modern büntető törvénykönyvet alkosson, annak több olyan közjogi eleme volt, amelyik alkotmányos szintű állampolgári egyenjogúságról, állampolgári jogokról és így tovább.
Akkor sikerült – az akkori konzervatívoknak – ezt a kitűnő kezdeményezést, amelynek Deák Ferenc volt egyébként a vezetője, hogy évtizedek múlva legyen egy Btk., és talán most, több mint 150 év után legyen végre egy olyan alkotmány, amely ezeket a jogokat végre modern módon, összefüggően rendezi.
Hát azt hiszem, hogy a 7 év vagy a 156 év azért elég hosszú kifutási idő, hogy föl lehessen készülni egy alkotmányozásra. Nem hinném, hogy bármit itt most elsietnénk. Akkor egyébként Petőfi Sándornak volt egy verse, amelyik így fejeződött be, hogy: "Ej, ráérünk arra még!", minden strófája; hát azt hiszem, most már nem érünk rá. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem