DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt azért, hogy ne kelljen a házbizottság minden ülésén külön megvitatni azt a kisgazda álláspontot, hogy mi nem fogadjuk el a vezérszónoki rendszernek ezt a kitalációját, amely tulajdonképpen belefojtja a frakciókba és az országgyűlési képviselőkbe a gondolat elmondását, és amelyik tulajdonképpen szemben áll az országgyűlési képviselők jogállásával, ezért mi bejelentettük – és ez minden egyes vezérszónoklati rendszerre érvényes –, hogy a Kisgazdapárt nemcsak hogy nem ért ezzel egyet, hanem tiltakozik ellene. Tehát szerintem a házelnök akkor járna el házszabályszerűen, ha minden egyes alkalommal külön szavazásra tenné fel a kérdést, hogy vajon ezt az időkeretet túl lehet-e lépni, vagy nem lehet túllépni.
De szeretném az ország nyilvánossága előtt hangsúlyozni, a Kisgazdapárt számára elfogadhatatlan, hogy úgy történjen egy alkotmányozás, hogy arról még ez a szűk kör sem nyilváníthat véleményt, arról már nem beszélek, hogy az ország lakosságát pedig teljesen kirekesztik ebből az alkotmányozási folyamatból.
Tehát én az elnök úrnak az ezzel kapcsolatos megjegyzéseit kénytelen vagyok oly értelemben visszautasítani, hogy a Kisgazdapártnak van egy általános érvényű bejelentése a ház elnökéhez, és ezért mi kérjük, hogy minden ilyen esetben szíveskedjen az elnöklő megszavaztatni a Házat, hogy vajon a Kisgazdapárt véleményével szemben ezt a vezérszónoki rendszert, ahol eleve el van zárva a frakció a véleménynyilvánítás lehetőségétől, megszavazza-e.
Én úgy gondolom, hogy ha még közben lehetővé teszi, elnök úr, és nem inti rendre azokat, akik az MSZP-oldalon hangos ordítozás kifejezésre juttatásában lelik kedvüket, hogy még ezt a 15 percet is ilyen módon szűkítsék meg, hogy ilyen módon akadályozzák meg az ellenzéki képviselők felszólalását is, és ehhez még a frissen kinevezett igazságügyi államtitkár is asszisztál, sőt, tevőlegesen abban közreműködik, akkor igazán nem tudom, elnök úr, hogy milyen joga marad egy országgyűlési képviselőnek, különösképpen egy képviselőcsoport elnökének. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem