DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vita során többször elhangzott, hogy új alkotmány vagy megújított alkotmányról van szó. Álláspontom szerint alkotmányról van szó. A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja, hogy igenis létrejöhet egy alkotmány, de nem ilyen hajrá, egy ilyen gyorsított módon, mert nincs alkotmányozási kényszerhelyzet. Ez egy koraszülött munka, amely minden ellenkező állítás ellenére nem ment át az ország lakosságának a köztudatán, nem lettek alapszervezetekben tagokkal, egyéb szervezetekkel kivitatva. Kaptunk kilószámra menő anyagot, amelynek egyetlenegy része is tán nem került be az alkotmányozás koncepciós terveibe.
Azért mondom, hogy alkotmányról van szó, mert Magyarországnak az 1949. évi XX. törvénycikkét nem lehet alkotmánynak nevezni. Szégyen volt az akkori Országgyűlésre, és úgy érzem, mindazoknak át kell gondolni a fogalmukat, hogy egyáltalán lehet-e beszélni és szabad-e beszélni egy olyan törvényről, amely embertelenség közepette született, amelynek semmi köze nem volt az alapvető jogokhoz, nem volt köze a szociális jogokhoz, nem volt köze az állampolgári jogok és kötelezettségekhez, és semmiképpen sem volt joga az alkotmány egyik legfontosabb tételéhez, az ország függetlenségéhez.
Van egy törvényünk, amely kiegészítésekkel, módosításokkal működőképes. Helyes, használni kell, és természetesen nemcsak tudomásul kell venni, hanem be kell tartani. De nagyon szeretném, ha nem beszélnénk talán többet arról az 1949. évi XX. törvénycikkről, amely nemcsak a megszállásnak az egyik gyümölcse, hiszen tudomásom szerint majdnem hogy az orosz alkotmány lett szó szerint lefordítva, hanem Mindszenty bíboros börtönben, az ország jelentős része elégedetlenségben, függetlenségüktől megfosztva – és akkor jön az 1949. évi XX. törvénycikk, és még ma is néha azt mondják, hogy alkotmány.
Az alkotmányok történelmünk folyamán és az emberiség története folyamán nagy megmozdulásoknak vagy pedig a nép igényének kell hogy megfeleljen. Kell egy kívánság, kell egy kérelem, kell egy jelentős igény arra, hogy az ország alkotmányt készítsen. Alkotmányoknak van néha egy nyilatkozat formájában való megjelenése, néha szövegbe foglalják az egészet alkotmány formájában – ilyen volt a francia forradalom, amely a mai napig útmutató az első szakaszában, pontosabban első mondatában, amely kimondja, hogy az emberek születésüknél fogva szabadok és egyenlő jogúak. Óriási megállapítás, és mondhatnám az egész világra ma is kiható jelentősége van.
(9.40)
Előtte 13 évvel az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat ugyanezt kimondja, csak hozzáteszi, hogy az embernek az elidegenítetlen jogai Istentől származnak. És van egy fontos megállapítása, ami a mi alkotmányunkban nem fejeződik így ki, hogy a kormánynak és államhatalomnak semmi más kötelessége nincs, mint az, hogy a polgároknak a jogait biztosítsa, szociális, kulturális, gazdasági fejlődésüket elősegítse. Nem a hatalom, hanem kizárólag a kötelezettség. Ez így nem sugárzik ki ebből a tervezetből sem.
Itt félmondatban megemlítem, hogy az 1776-os nyilatkozatnak van Európában több, de megnyilatkozó politikai személyisége, Csehország elnöke, Havel, aki kijelentette, hogy igen, az embernek az alapvető jogai a Teremtőtől vannak. Nálunk a kormány részéről még hasonló gondolatot se lehet felvetni.
Jelentős volt az emberiség történetében az ENSZ 1948. december 10-ei közgyűlésének az úgynevezett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet úgy nevezett, hogy az emberiség alkotmánya. Nemcsak hogy mindenkire irányadó, de azt hiszem, a következő évezredben is fognak foglalkozni a 30 szakaszos kiáltvánnyal azért, mert megszabta azt az utat, amelyet követni kell minden olyan államnak, ahol demokrácia van. Ebből csak kettőt emelek ki.
Az első, hogy az emberek az alapvető joguk gyakorlásával válnak teljes jogúvá, továbbá azt a szociális biztonságot, amely jelenleg a mi tervezett alkotmányunkban sem szerepel olyan módon, mint szeretnénk, vagyis hogy az embereknek igenis joguk van a munkához, illő fizetéshez, emberhez méltó lakáshoz, egészségügyi ellátáshoz és öregségükre megfelelő és emberi, méltó élethez. Alapvető jogként van megemlítve.
Nekünk 48 év múlva harcolni kell, a kereszténydemokratáknak azért, hogy ez alapvető joga legyen az embernek. Lehet azt mondani, igen, lehet, hogy ezt nem lehet teljesen végrehajtani, mert bíróság előtt nem lehet kikényszeríteni. De lehet irányadó! Az országnak van teherbíró képessége. Lehet, hogy nem lehet teljesen végrehajtani, de igenis, előre kell lépnünk, ha már alkotmányt készítünk, és meg kell adni az embereknek azt a jogot, amelyet 48 évvel ezelőtt az emberiségnek útmutatóul megállapítottak az Egyesült Nemzetek közgyűlésében.
Úgy érzem, hogy 1956 is egy ilyen gondolat volt egy alkotmányhoz, amely természetesen a függetlenséget, a szabadságot és 1848-ra visszamenőleg a közteherviselést is megállapította.
Ebben a vitában és ugyancsak az alkotmány-előkészítő bizottságban egyetlenegy érdemi érv nem hangzott el, hogy miért kell most ilyen szükséges, gyors és a magyar néppel át nem tárgyalt, ki nem vitatott alkotmány. Itt csak arról van szó, hogy legyen alkotmány, legyen alkotmány, de senki nem mondta meg pontosan, hogy miért olyan sürgős ez. Miért kell nekünk összeülni, miért kell nekünk vitázni arról, ami a magyar népen még nem ment át? És nincs egyáltalán – megismétlem – alkotmányozó kényszer. Amennyiben ez lenne, és amennyiben bárki kiérvelné, akkor gondolkoznánk és talán az álláspontunkat megváltoztatnánk, de nem hangzott el.
Továbbá a Kereszténydemokrata Néppárt úgy gondolja, hogy bizonyos keresztény értékeknek a megemlítése és útmutatása is hiányzik az alkotmánytervezetből, a koncepcióból.
Az alkotmánybizottság elnöke, az Országgyűlés elnöke, Gál Zoltán úr megemlítette, igen, hogy keresztény értékek, de hát nem sorolta fel, hogy mit ért alatta. Például a Kereszténydemokrata Néppártnak megdöbbentő az, hogy nem tudtuk elérni a viták során, hogy a hazánk jelképei között felsorolják a Szent Koronát. Nem lehet. Hogy miért nem lehet ott a zászló és a Himnusz mellett, erre érdemi érv megint nem hangzott el. Van egy álláspont, hogy a Szent Korona talán jelenti – mert jelenti – 1000 éves kereszténységünket, kultúránkat, hiszen Szerb Antal is azt írja az európai és a magyar irodalom történetében, hogy a kultúránk a kereszténységgel kezdődött. Nincs ottan. Akkor kérdezem, mik azok a keresztény értékek, amelyet az elnök úr említett?
A szociális biztonsághoz alapvető jog nincs így benne, ahogy mi mondottuk. Ez sincs benne, amit megemlítettem. Továbbá hiányzik, amit a Kereszténydemokrata Néppárt nagyon erősen vitatott és érvelt, hogy benn legyen, hogy az embernek nemcsak alapvető joga van, amelyet tiszteletben tartani – az emberi méltóságát is természetesen –, de az embernek cselekedeteiben, egymás iránt a felebaráti szeretet szellemében kell cselekedni.
Igen tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt 70 évben borzalmakon mentünk át. Kegyetlenségeken. Azt mind egyének követték el. Mindenhol és minden alkalommal. Kérdezem: nem jött el az ideje annak, hogy az alkotmányban ott legyen irányadóul, hogy az embereknek egymással szemben a felebaráti szeretet szellemében kell cselekedni? Eljött az ideje – és mégis, az alkotmány-előkészítő bizottságban ezt ilyen formában nem tudtuk keresztül vinni.
Meg kell említenem, hogy az egyik legnagyobb kifogásunk – és ez kezdettől fogva –, hogy a köztársasági elnököt pártok jelölik, nem pedig a nép választja. Olyan büszkén hangzik az alkotmányunkban, a jelenlegi törvényben, hogy minden hatalom a népé. A legkisebb hatalomnak a jele, hogy igenis, a nép válassza a köztársasági elnököt! Minden kifogás, ami ebben a vonatkozásban elhangzott, nem vehető komolyan. Az a köztársasági elnök, akit a pártok jelölnek, annak kötelessége, hogy lojális legyen a pártokhoz – és nem a néphez. Ha a nép választja, akkor a néphez lojális, nem pedig a pártokhoz.
Elérkezettnek tartjuk az időt, igenis, hogy a magyar nép maga válassza a köztársasági elnököt. Nem tudnánk semmi olyan alkotmányt elfogadni, a Kereszténydemokrata Néppárt, amely elveszi a néptől ezt a jogot. Szükségesnek tartjuk, és úgy érezzük, a fejlődésünkben is eljutottunk odáig, hogy végre minden hatalom a népé, hát ő válassza meg a köztársasági elnököt is.
A Kereszténydemokrata Néppárt úgy véli, hogy igenis, azok a szempontok és amelyeket még az utánam lévő kereszténydemokrata néppárti előadók és szónokok meg fognak magyarázni, benne legyenek az alkotmányban, és enélkül nem tudnánk elfogadni. Kérdezem most az igen tisztelt Országgyűlést – itt ülünk, és még itt fogunk ülni sokszor az alkotmány vitájában -: ez a legsürgősebb kérdés ma az országban? Nem arra ügyelnek a polgárok, hogy igenis, foglalkozzunk az ő szociális kérdéseikkel? A munkanélküliséggel? A pályakezdő problémáival? A közbiztonsággal? A mezőgazdaság problémáival? A kis- és középipar támogatásával? Nem ez a legfontosabb kérdésünk ma, hanem arra kéne összpontosítanunk, ami az országnak az igénye.
Itt egy külön szempontot fölemelek, amely talán nem mindenkinek az álláspontjával egyezik, de a magam részéről – és a Kereszténydemokrata Néppárt ebben egyetértett –, szeretnénk megadni a külföldön élő nagykorú magyar állampolgároknak is a választójogot. Természetesen fölhangzik sok ellenvetés. A miniszterelnök úr részéről az, hogy nem fizetnek adót – az adófizetés különben sem a választójog egyik előfeltétele –, de szeretném megemlíteni azt, hogy igenis, a határokon kívül lévő sok-sok ezer ember, sok-sok ezer polgár áldozatosan, folyamatosan dolgozott és dolgozik hazánk fejlődéséért és ügyeiért. Úgy érzem és úgy értem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy az alkotmányban megadjuk a jogot azoknak az állampolgároknak, akiknek lehet, hogy kettős állampolgárságuk van, de hazájukon kívül élnek.
Igen tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt változatlanul fenntartja, hogy az Országgyűlés ne készítsen egy koraszülött alkotmányt. Ne járuljon ahhoz hozzá, hogy egy páratlan gyorsasággal készítsük el ezt a fontos törvényt. Ha nem volt nekünk 1000-1100 évig a nép által elfogadott demokratikus alkotmányunk, akkor úgy érzem, van időnk arra, hogy ezt a kérdést alaposabban átvitassuk. Amennyiben az ország népénél egy igény jelentkezik arra, hogy legyen alkotmány, akkor igen, legyen. Mert mi is azt tartjuk, hogy az országnak jelenleg törvénye van, de nem alkotmánya, de az érjen be, és az ország minden lakossága, vagy legalábbis a többsége úgy érezze, hogy elérkezett az ideje, hogy alkotmány legyen.
(9.50)
Kérem tehát az Országgyűlést, hogy ne siesse el, semmiképpen se gyorsítsa, ne erőszakolja a magyar népre ezt az alkotmányt, adjon időt rá, hogy beérjen, és úgy fogalmazásában, mint a magyar nép igényében megfeleljen annak a szellemnek, amelyet az ország ebben az időszakában, történelmileg ebben a fázisában igényel és szükséges. Köszönöm. (Taps a teremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem