DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kapcsolódva és helyeselve Gáspár Miklósnak a megállapításait, megint megismételjük, amit Bauer Tamás is mondott: időpont, egyebekről szó sem volt. S amikor beléptünk az alkotmányozási bizottsága, s örömmel részt veszünk, nekünk fogalmunk sem volt akkor, hogy lehet a mai korban vitatkozni arról, hogy a szociális biztonsághoz, azok alapvető jogok... Mi nem tudtuk, hogy ilyen korszerűtlen ellentmondás van. Mi nem tudtuk azt, hogy nem lehet belevenni a felebaráti szeretetet az egymás iránti cselekvésben, ami a legfontosabb része az alapvető jognak.
Mi nem tudtuk, hogy ki kell hagyni a Szent Koronát, hogy nem jelképe a magyarságnak. Erről fogalmunk sem volt! A Szent Korona nemcsak az önállóságnak, a szuverenitásnak, kereszténységnek, de átmenetileg a néphatalomnak is a jelképe. Mert csak azt lehetett megkoronázni, akit ennek a népnek a hozzájárulásával választottak. Tehát olyan akadályok vannak, amelyek megakadályoztak bennünket. Nagyon szeretném, ha Bauer Tamás is beleegyezne, hogy mielőtt jóváhagyja az Országgyűlés, illetve mielőtt népszavazás lesz, legyen egy előnépszavazás, hogy hozzájárul-e a magyar nép azokhoz, amiket mondottam, és elfogadja-e azt, hogy ne legyen jelkép a Szent Korona az úgynevezett magyar alkotmányban. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem