JAKAB RÓBERTNÉ
JAKAB RÓBERTNÉ
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmány és az alkotmányozás, azt hiszem, mindannyiunk számára olyan fontos és olyan komoly dolog, hogy szeretném azt a ma már elhangzott gondolatot mindannyiunk agyába vagy szívébe vésni, hogy próbáljunk akkor a keresztény szeretet, felebaráti szeretet vizeire evezni. Lehet, hogy messzebbre jutunk, mint hogyha megpróbáljuk egymást, hogy úgy mondjam, lövöldözéssel leteríteni a pódiumról.
Tisztelt Ház! Egy kicsit szkeptikusan jöttem fel a dobogóra, és most már arról szeretnék beszélni, amit mondandó vagyok. Nem akadályoz meg ugyanis az a sok kétség, ami bennem van abban, hogy elmondjam, amire készültem, vagy ami bennem van.
Miről van szó? Ez a hetedik alkalom, képviselőtársaim, hetedik, amikor ebben a Házban megpróbálok az alkotmányról vagy az alkotmányhoz kapcsolódó gondolatokról néhányat megfogalmazni.
Évek óta ugyanazt mondom – s hadd tegyen hozzá –, nem nagy sikerrel. Most nem szeretném megjósolni, lesz-e sikere annak, amit mondok. A szabályozási elvekkel kapcsolatban egy vonatkozásban van észrevételem, s ez a melléklet Első részének III. fejezetéhez kapcsolódik. A fejezet címe, mint tudják: Az alapvető alkotmányos elvek vagy alkotmányozási elvek és célok.
Önmagában is különleges jelentőségű ez a fejezet. Megadja az elvek egyensúlyában az elfogadható értékrendet. Én legalábbis el tudom fogadni ezt az értékrendet. Ez örvendetes pozitívum, mint ahogy örvendetes pozitívum az is, és ez új, hogy a határainkon túl élő magyarság jogai védelmét külpolitikai államcélként nevesíti ez a koncepció.
(10.20)
Itt azonban van egy hiányérzetem. Nyilván tudják, hogy a hazai kisebbségek képviseletéről van szó. A magam részéről persze nem vagyok teljesen biztos abban, nem vagyok alkotmányjogász sem, hogy egy adott időszak érdekegyeztetésének kialakult formáit érdemes-e, kell-e, szabad-e az alkotmányban hosszú időre rögzíteni. Van azonban egy olyan sajátos része a magyar társadalomnak, amelyiknek a törvényalkotásba történő bevonását kifejezetten törvény írja elő. S ez a rész a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség.
Képviselőtársaim! A helyzet – amint az önök előtt bizonyára ismert, néhányszor már mondtuk, a májusi általános vitában is elhangzott –, hogy a különböző módon szerveződő társadalmi csoportok közül egyedül a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban fogalmazódott meg az a bizonyos sokat emlegetett pozitív megkülönböztetés szükségessége. Az ő esetükben ugyanis nem elégséges az, hogy mintegy követő módon vegyenek részt a törvényjavaslatok benyújtása előtti véleményezésben, hanem a jelenlegi törvényi szabályozás szerint arra is lehetőségük lenne – zárójelben mondom: amennyiben komolyan vennénk önmagunkat –, hogy közvetlenül vehessenek részt a törvények megalkotásában.
Kétségkívül az új alkotmánynak nem központi kérdése a nemzetiségek és az államiság viszonya. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ennek a kérdéskörnek a rendezésére ez az alkalom alkalmasnak tűnhet. Annál is inkább, ez is ismert, hogy az ügyben a magyar Országgyűlés 3 éve, a kisebbségi törvény elfogadása óta, a mulasztásos alkotmánysértés állapotában van.
Sokszor elmondtuk, most újra elmondom: a kisebbségeknek az az igénye, hogy parlamenti képviselettel biztosítsák részvételüket az őket érintő kérdések törvényi szabályozásában, egyszer már elismerést nyert, 1993-ban, amikor azt a bizonyos LXXVII. kétharmados törvényt a parlament elfogadta 96 százalékos többséggel. Ennek a törvénynek 20. §-a kimondja, hogy a hazai kisebbségeknek külön törvényben, meghatározott módon joguk van az országgyűlési képviseletre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Annak a törvénynek az elfogadása előtt még lehetett vitatkozni azon, mint ahogy ezek a viták le is folytak, mit ér az a képviselet, miként fogja majd befolyásolni a Ház összetételét, ér-e egyáltalán néhány – elnézést minden érintettől – "díszpinty" kisebbségi képviselő ebben a Házban, meg miként fogja befolyásolni a döntéseket.
Ma már – azt hiszem – másképp vetődik fel a kérdés. Nagyon egyszerűen. Akarják-e az alkotmányozásban részt vevő politikai pártok, hogy megvalósuljon ez a képviselet, vagy egyszer s mindenkorra leveszik a napirendről ezt a problémát? Azt hiszem, képviselőtársaim, egyértelműen és nyíltan válaszolni kell erre a kérdésre, mert egyre inkább kínos bel- és külpolitikai kérdéssé vált. Akik jelen vannak, vagy talán akik nincsenek jelen, azoktól is meg lehet kérdezni, hogy hányszor találkoztak külföldön – különösen szomszédainknál –, hányszor találták szembe magukat ezzel a kérdéssel: hogy is áll a magyar parlament a hazai kisebbségek képviseletében?
Lehet erre sokféleképpen válaszolni. Egyet – azt hiszem – nem lehet tenni. Nem teheti ez a parlament, hogy homokba dugja a fejét, hogy nem konfrontálódik ebben a kérdésben, és hogy megint – ahogy Tóth Pál képviselőtársam mondta májusban – elsomfordál a kérdés mellett. Ezzel ugyanis majd' minden párt ellentmond választási ígéreteinek, saját kormánykoalíciónk pedig ellentmond saját programjának. Ebből logikusan következik, hogy a szabályozási elvek nem kerülhetik meg a kérdést annyival, hogy a Második résznél a jog alanyainál x) pontként – megint zárójelben jegyzem meg, hogy az "x" itt valódi, utána már csak y) és z) következik a felsorolásban –, tehát x) pontként megjelölik, miszerint ki kell nyilvánítani a kisebbségek államalkotó mivoltát, meg hogy joguk van a képviseletre. Azt hiszem, ez felettébb homályos megfogalmazás.
Mi a javaslatom? Javaslatom, hogy az Általános rendelkezések III. fejezete cím alatt felsoroltak között, ahol most nyolc pontot találunk, 8. pontként szerepeltessük a következőket. Majd módosító indítványként beadom, illetve már beadtam.
(Az elnöki székben dr. Füzessy Tibor helyét dr. Kórodi Mária, az Országgyűlés alelnöke váltja fel.)
Idézem: "Az állam a területén élő nemzeti és etnikai kisebbséget törvényben vagy nemzetközi szerződésben megfogalmazott jogait szerzett jogoknak tekinti – itt a szerzetten van a hangsúly –, s ennek megfelelően alkotmányos védelmet biztosít számukra." Ezt követhetné a 9. pont, a házasság, illetve a család intézményének védelme. Egy ilyen utalás – úgy érzem – garancia lehetne a mindenkori magyar kormány vagy kormányok, illetve a mindenkori magyar parlament elveinek változása esetére is, amivel természetesen nem számol senki. Tudnunk kell azonban, hogy a nemzetközi joggyakorlat elismeri az ilyen elvet, a jog alanyának hozzájárulása nélkül nem tartja elfogadhatónak a bármilyen jellegű beavatkozást ilyen esetekben.
Választástechnikai kérdésekről nem szeretnék most beszélni, nincs is itt a helye. Egy biztos: elveink szerint ezen a területen is a választójog általános és egyenlő, és természetesen a szavazás titkos és közvetlen. Ezt megrázkódtatás nélkül ki lehet dolgozni; van is már rá előkészített javaslat.
Befejezem, tisztelt Ház. Tudom, hogy nem illik ilyenkor idézni, én mégis azt teszem. Nem jó dolog, ha bölcs gondolatokat a jogalkotó elfelejt; köztársasági elnökünk, Göncz Árpád úr egy évvel ezelőtt, a kisebbségek napjának meghirdetése alkalmával, amikor a kisebbségek napját először hirdette meg a Magyar Köztársaság, ezt mondta: "Nincs kétféle kisebbségpolitika. Követeléseink a határainkon túl élő magyarság érdekében csak akkor jogosak, ha itthon is teljesítjük saját kisebbségeink iránti kötelezettségeinket." Azt hiszem, hogy az alkotmány szabályozási elvei nem térhetnek le erről az útról. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártiak oldalán.)
