MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem bontom ketté a hozzászólásomat, mert először egy kétperces reagálást akartam tenni Torgyán József képviselőtársam hozzászólására, de azt hiszem, hogy rajtam kívül már sok hozzászóló nem lesz, ezért először reagálnék Torgyán képviselő úr néhány állítására. Nem általában, mert elég nehéz kiigazodni a hozzászólásában, hiszen egyfelől azt tudjuk a Kisgazdapártról, hogy ő a magángazdaság talaján áll, másfelől a magánosítással szembeni érveket mond el. Az is látszik, hogy a törvény néhány passzusát idézte elég pontosan, meg az is, hogy valamit idézett, csak nem úgy, ahogy szól. Ebből három példát hadd mondjak.
Ugye, azt állította Torgyán képviselő úr, hogy a nemzetgazdasági jelentőségű vállalatok privatizációjához országgyűlési határozat kellett volna, a 8. § (2) bekezdés szerint. Hát ha újraolvassa, akkor látja, hogy nem így van, hiszen a törvény ezt csak lehetővé teszi, hogy a kormány az Országgyűlés elé terjessze. A vállalatok listáját kellett jóváhagyni, ezt a Ház jóváhagyta – valóban késéssel. Hogy nem volt célja a privatizációnak – a 2. §-ban kilenc cél van felsorolva, és ha igazából ez a kérdés kritika alá vehető, akkor talán éppen azért, mert túlzottan széles körét öleli fel a céloknak.
Azt mondja, hogy úgy tűnt el úgymond a nemzeti vagyon egy jelentős része, hogy ma sem tudjuk, és az Országgyűlés nem ellenőrizte. A 25., 26. § világosan szól az Országgyűlés ellenőrző szerepéről. Egyebek mellett kimondja azt, hogy a kormány évente az Országgyűlés elé tájékoztatót nyújt be, amelyben a vagyon hasznosításáról és minden ezzel összefüggő kérdésről elszámol, ahogy ez történt egyébként az elmúlt években is. Hiszen minden évben tárgyaltuk az ÁPV Rt., illetve korábban ÁV Rt.-ÁVÜ beszámolóját.
Tehát azért bizonyára ő is látja, hogy ez a törvény nem annyira rossz, mint ahogy ezt nagyon sokan gondolják. Az egy másik kérdés, hogy vajon úgy működik-e az ÁPV Rt. és a magánosítás folyamata, ahogy ezt a törvények előírják. Ez lesz majd a hozzászólásom fő tárgya. De még előtte egyetlen bekezdést engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim, az energiaár kontra privatizáció kérdését.
Tavaly itt e Házban, amikor erről, mármint az energiaszektor privatizációjáról és egyáltalán a privatizációs törvényről vitatkoztunk, akkor elmondtuk, azóta is többször elmondtuk, hogy az energiaáraknak és a privatizációnak nincs igazán köze egymáshoz. Arról van szó tudniillik, hogy a rendszerváltozással egyidőben, nagyjából amikor a rubeles elszámolás megszűnt azon országok felé, ahonnan energiahordozót vásároltunk, azonnal piaci árszintre emelkedett az energiahordozók ára. Attól, hogy szegény Magyarország, még nem kapja olcsóbban se a földgázt, se a kőolajat, se az összes többi energiahordozót. Következésképp eddig is megfizettük, kétféle technikával, ugye, '90-'92 között egy költségvetési transzferrel, amikor az adófizető állampolgárokból beszedi először a kormányzat az adót, majd ezt valamilyen módon visszajuttatja, és a dolog természetéből adódóan mindig az kap nagyobb támogatást, aki többet fizet. Minél többet fogyaszt valaki, annál nagyobb a támogatása.
92-'94, illetve '95 között pedig az energiaszektor vállalatainak kellett úgymond ezt lenyelni, ami hovatovább már a működésüket veszélyeztette. Pedig ezek a vállalatok is, még ha bizonyos értelemben monopoljogokat élveznek is, azért közönséges vállalkozások, és itt erről a szektorról tudni kell, hogy igen tőkeigényes, és ezt azért lehetett tudni az elmúlt egy évben, hogy milyen nagyságrendű tőkére van szükség akár a magyar villamosenergia-ipar, akár az energiaszektor más területeinek technikai megújításához, fejlődéséhez. Ezt a tőkeszükségletet a magyar gazdaság nem tudta volna biztosítani. Mert valóban, minden országban ez egy megfontolt folyamat. Vannak országok, ahol országgyűlés elé terjesztik ezeket a kérdéseket, hosszan megvitatják, és a koncepcióban valamilyenfajta egyetértésre jutnak. Itt erre az ismert okok miatt, amikor a magyar gazdaság lassan a fizetőképtelenség határán volt '94 végén, nem volt mód, idő, hogy azt a processzust, amit mondjuk a skandináv országok ebben a dologban lefolytattak, mi is betartsuk.
Magáról a törvényjavaslatról. Két célja van ennek – Bauer képviselő úr előadói beszéde alapján –, hogy a kisvállalati körben viszonylag lassan folyó privatizációt gyorsítsuk fel. Emellé érvek is felsorolhatók, ezt részben itt, részben máshol elmondta, hogy tudniillik egész addig, amíg a tulajdonos bizonytalan, legalábbis a tekintetben, hogy kié lesz ez az adott működő vállalat, addig igazán érdemi invesztícióra nem lehet számít. Márpedig az biztos, hogy nem marad állami tulajdonban. Ezért tehát nemzetgazdasági szempontból is fontos az, hogy ezeknél a vállalatoknál mielőbb bizonyossá váljon a tulajdonos, és mielőbb sor kerülhessen azokra a beruházásokra, amelyek olyannyira szükségesek, éppen a gazdasági növekedés érdekében.
A másik a privatizáció átláthatósága, és itt azért néhány dologra kitérnék. Éppen a Torgyán meg más képviselő úr által is idézett úgynevezett "Tocsik-botrány" kapcsán, ami a belterületi földek kérdéséről szól – anélkül, hogy erre a dologra részletesen kitérnék. Persze megmagyarázhatatlan, hogy miért kellett osztozkodni a közvagyonon ilyen módon, amikor itt pusztán arról volt szó, hogy a közvagyonból mekkora hányad jut a központi hatalomnak és a helyi hatalomnak. Mi több, ezt korábban törvény világosan elrendezte, a '89. évi XIII.-as, legalábbis a '89-'92-es szakaszra, és hát az is megmagyarázhatatlan, hogy miért nem történt ez meg akkor, mármint az üzletrészek és a részvények kiadása.
(15.40)
De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a privatizációval is foglalkozó szakértők, szakemberek is, a politikával valamilyen módon foglalkozó emberek körében is az a közvélekedés, hogy rossz a törvény, az Országgyűlés olyan törvényt fogadott el, amely eleve lehetővé teszi az ilyen típusú ügyleteket, amely nem biztosítja az átláthatóságot. Ez azért érdekes, mert itt többről van szó, minthogy valami botrányos esemény történt.
Arról van szó, hogy ezekben burkoltan megfogalmazódik az az állítás, hogy az országgyűlési képviselők szándékosan fogadnak el olyan törvényt, amely lehetővé tesz – éppen a kiskapuk révén – bizonyos visszaéléseket. Ha visszagondolunk arra, hogy a privatizációs törvény vitájánál milyen szempontok voltak, és hogy mi került be magába a törvénybe, akkor azt hiszem, hogy ezek az állítások vagy vélekedések cáfolhatók.
A privatizációs törvény sok szempontból új, sok szempontból átvette a korábbi szabályozást, de két tekintetben mindenképpen markánsabb vonásokat tartalmazott az előző jogi szabályozásnál. Az egyik az, hogy világos eljárási szabályokat fogalmazott meg; a másik, hogy ezt egy átláthatósági, ellenőrzési és nyilvánossági rendszerrel kötötte össze.
Ezekre hadd mondjak néhány példát. Mindenekelőtt arra, hogy kikből is állt az ÁPV Rt. igazgatósága. A törvény szerint az ÁPV Rt. igazgatóságának tagjaira a privatizációs miniszter, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben tesz javaslatot. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, és azt célozta a törvényben, hogy bár a kormány nevezi ki e testület tagjait, de olyan ember ne kerülhessen be, akivel a két kulcspozícióban lévő miniszter nem ért egyet, vagy nem élvezi a bizalmát.
A másik ilyen, itt megemlítendő törvényi szakasz a 12. § (2) bekezdése, amely kimondja, hogy az igazgatóság elnöke a privatizációs döntéshozatali eljárás egyidejű felfüggesztése mellett a kormányhoz fordulhat adott kérdésben állásfoglalásért. De az is fontos – szintén a 12. §-ban –, hogy az igazgatóság üléseire az érintett minisztereket meg kell hívni.
Nézzük az ellenőrzés rendszerét! Itt a törvény előírja azt, hogy az ÁPV Rt.-nek kötelessége olyan belső ellenőrzési szervezetet működtetni, amely biztosítja a mindenkori átláthatóságot. A törvény parlamenti szakaszában került be az, hogy a felügyelőbizottság hat tagját a parlamenti pártok nevezik ki, és még plusz az Érdekegyeztető Tanács két oldala. Tehát itt nem egyszerűen arról volt szó, hogy az ellenzéki pártok is betekinthettek, hanem ők jelölték, és az ő jelöltjük kapott automatikusan helyet a felügyelőbizottságban.
Van-e parlamenti kontroll? Erre is azt lehet mondani, hogy a törvény tartalmazza a parlamenti kontrollt, hiszen a 26. § világosan kimondja, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága az Országgyűlés illetékes bizottságának felkérésére bármely privatizációs ügyben köteles soron kívül beszámolni a bizottságnak, illetve az országgyűlési képviselők legalább húsz százalékának indítványára az Országgyűlésnek. Tehát bármely ügyben.
Ezen el lehet meditálni, hogy vajon melyik bizottság az illetékes, de azt hozzá lehet tenni, hogy a költségvetési bizottság megalakulása után egy privatizációs albizottságot hozott létre, éppen azért, merthogy a privatizációnak a költségvetéssel is van valamilyen kapcsolata. Egyébként ez a privatizációs albizottság '95. június 4-én működni is kezdett, és éppen a Torgyán képviselő úr által említett, energiaszektorral kapcsolatos úgynevezett 300 milliárdos kötelezettségvállalást tűzte az első vizsgálandó témaként napirendre, amely ügyről megkaptuk a felügyelőbizottság jelentését, és nyilván a bizottság fog vele foglalkozni.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ebben a Házban már többször elhangzott, hogy ennek a 300 milliárdnak az óriási többsége – azt hiszem 260 vagy 270 milliárd – az egészen egyszerűen olyan jogi garancia, hogy az államé volt az a vagyon, amit eladott. Tehát semmifajta különleges extra nincs benne.
Nézzük a nyilvánosság kérdését! Ahogy említettem, az eljárási szabályok meglehetősen fontos részét képezik a privatizációs törvénynek, és így például a 30. § kimondja azt, hogy a pályázatokat két országos napilapban és egy székhely szerinti helyi lapban meg kell hirdetni. Zártkörű pályázat esetén a pályázat kiírásának tényét kell meghirdetni.
De a 33. § (2) bekezdése azt is kimondja, hogy a pályázat eredményét – a döntés indokolásával együtt – haladéktalanul ugyanabban a lapban, ugyanazon a helyen kell közzétenni. Ez azért érdekes, mert annak idején nagyjából két lehetőség volt.
Az egyik, hogy a közbeszerzési törvény szabályait iktatjuk be, illetve azt tesszük kötelezővé. Ez esetben egy hosszú procedúrára lehetett volna számítani, ahol a döntés felelőssége is elkenhető, viszont végképp ki van zárva, vagy jobban ki van zárva belőle a nyilvánosság.
Azt hiszem, hogy ennél szigorúbb szabály, amit az imént elmondtam, az ellenőrizhetőség szempontjából nehezen kreálható. Különösen akkor, ha hozzávesszük azt, hogy a törvény azt is előírta a 34. §-ban, hogy emlékeztetőt kell készíteni minden eljárásról a döntéshozónak, és meg is mondja azt, hogy mit kell ebben az emlékeztetőben vagy memorandumban rögzíteni. Méghozzá minimumkövetelményként, mert úgy fogalmaz a törvény, hogy: "így különösen".
Az értékesítés választott módjának indokait, a beérkezett ajánlatok összefoglalását, a legkedvezőbb ajánlat elfogadásának indokait, a vételár meghatározásának szempontjait, beleértve a vételárat befolyásoló kötelezettségvállalásokat, a kikötött biztosítékok megfelelőségének szempontjait, a választott fizetési mód indokát, a munkavállalói érdekképviseleti szervek benyújtott véleményét, és még egyebet. Bármi mást, amit a döntéshozó fontosnak tartott rögzíteni.
Az kétségtelen, hogy eredeti célja szerint ez az emlékeztető, ez egy korlátozott nyilvánosságot vagy korlátozott hozzáférést biztosító dokumentum volt, hiszen a törvényjavaslat indokolásából tudjuk, hogy ebben a megfogalmazásban ez azt a célt szolgálta, hogy a parlamenti képviselők, az ÁSZ, mindazok, akiknek valamilyen módon ebben az ellenőrzésben szerepük lehet, hozzáférjenek. Tehát amikor Bauer képviselő úrék az indítványban azt javasolják, hogy ez az emlékeztető bárki által hozzáférhető legyen, egy fontos szabály, én ezzel egyetértek.
Az a javaslat, hogy a pályázat feltételei az eredményhirdetésig nem módosíthatók, az szerintem is az evidencia kérdéskörébe tartozik. Azt hiszem, hogy amit a hozzászólásomban eddig elmondtam, az érezhetővé teszi, hogy én azon a véleményen vagyok, hogy eddig is fontos és jó szabályok voltak, jó paragrafusok a privatizációs törvényben.
Hozzáírhatunk persze még tizenötöt, de az a kérdés, hogyha az eddigieket nem tartották be, vajon be fogják-e tartani a következő tizenötöt? Ebben azt hiszem, hogy bíznunk kell, és ebben mindenképpen előre kell lépni. De nem hiszem, hogy evidenciákat törvényben kell megerősíteni, tehát például az imént mondott dolgot.
Még két bekezdést engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim! Az egyik a Bauer képviselőtársam által benyújtott módosító indítványban szerepel. Nevezetesen az, amely a törvény – azt hiszem – 1. §-át módosítaná úgy, hogy a privatizációból kizárná a ma még többségi állami tulajdonban lévő vállalatokat.
Nekem nem az a gondom ezzel, mint amit Torgyán József úr elmondott, hanem sokkal inkább az, hogy ezt egy diszkriminatív lépésnek tekintem, hiszen a privatizáció fölfogható úgy is, hogy itt nincs másról szó, mint a piacgazdaságokban szokásos tranzakcióknak egy olyan speciális esetéről, amelyeknek két különös jellemzője van. Az egyik, hogy az eladó fél a kizárólagos állami tulajdonban lévő ÁPV Rt., a másik pedig az, hogy ezek a tranzakciók nagyon nagy számban bonyolódnak le.
(15.50)
Hiszen egyébként normális az, hogy egy vállalat ad-vesz a portfolióban lévő vállalatok közül, ahogy ez működik egyébként olyan országokban, ahol ma még állami tulajdonban lévő cégek is vannak. Itt meg lehet említeni Skandináviát, Franciaországot.
Nem hiszem, hogy van értelme annak, hogy diszkriminatíven kizárjuk azokat a társaságokat, akik vagy ma még, vagy tartósan állami többségben vannak. Hiszen a privatizáció előrehaladtával egyrészt azok a cégek, amelyek ma még éppen 50 százaléknál nagyobb mértékben vannak állami tulajdonban, holnap már lehet, hogy kisebb mértékben lesznek.
A másik pedig az, hogy egyébként ha a magángazdaság kiépül, a privatizáció befejezéséhez közeledik, akkor a valamilyen mértékben állami tulajdonban működő társaságok felé is abban a közegben dolgoznak, amely a piacgazdaság logikája szerint a profitképesség, a hatékonyság, a versenyképesség irányába megy, következésképp vélhetően nem olyan mértékben merül föl az állami tulajdon hatékonyságával kapcsolatos probléma, mint ahogy ez évekkel korábban jellemző volt.
Végül még egy megjegyzést, ugye napjainkban egyre gyakrabban szó van arról, hogy az ÁPV Rt.-nek be kell rendezkedni a vagyonkezelésre is. Benne van a törvényben, tisztelt képviselőtársaim. Benne van a törvényben, az 1. § (2) bekezdése mondja ki azt, hogy a privatizáció megtörténtéig az ÁPV Rt. a vagyonnal rendeltetésszerűen gazdálkodik. Kihagytam belőle egy mondatot, de ez a lényege.
Az 1. § elsődleges célként a privatizációt jelöli meg, de másodlagos célként pedig azt, hogy jó gazda módjára gondoskodik a rábízott vagyonról. Összességében tehát a Bauer képviselőtársam, Bauer, Tardos, Dornbach képviselő urak által benyújtott törvényjavaslattal én egyetértek, egy kivételével, amit elmondtam, a magántulajdonos fogalmával kapcsolatban. De hát nyilván szükség lesz még néhány olyan rendelkezésre, amit a kormány rövidesen valószínűleg a Ház elé kerülő törvényjavaslata tartalmazni fog. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
