DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Igen. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom senki idejét hosszan igénybe venni, hiszen a szavazások előtt lesz majd módom részletesen kifejteni minden felmerült problémával kapcsolatban a véleményemet.
Most csak annyit mondok, hogy túlnyomó többségük nem állja meg a helyét, a részleteket elmondom akkor.
Most csak általánosságban szeretnék egy-két szót mondani. Az államtitkár úr azt mondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium úgy gondolja, hogy elég a bűncselekményeknél a jelenlegi felső határ, és hogy szeretnének ugyan a bírói gyakorlat bizonyos fajta súlyosítása irányába hatni, de ezt nem a felső határ emelésével, hanem az alsó határ emelésével és az enyhítő szakasz alkalmazásának – bizonyos esetekben való – kizárásával szeretnék elérni.
Erre fontosnak tartom már most reagálni, mert hogyha így van, akkor valóban, alapvető koncepcionális eltérés van a kormány elképzelése és a mi javaslatunk között. Ugyanis a mi javaslatunk az arra irányul, hogy a bűnözésnek a felső határát fogjuk meg, és azokat rendelje a törvény súlyosabban büntetni, akik valóban nagyon súlyos bűncselekményt követnek el.
A kormány koncepciója pedig – ezzel szemben – az, hogy az igazán nagy bűncselekményt elkövetők azok ússzák meg ugyanolyan kevés büntetéssel, mint ahogy most megúszták, viszont minden bűncselekménynél az alsó tartományt fogjuk meg, mert ebből az következik, hogy az alsó tartománynál lesznek súlyosabbak a büntetések, mert azt fogja kikényszeríteni – kötelező erővel – a törvény. A többire már ilyen hatása nincsen.
Ezért tényleg kénytelen vagyok megismételni, hogyha a kormánynak valóban ez a koncepciója, akkor a mi javaslatunkkal tényleg nem fér össze, mi ezzel a fajta koncepcióval egyáltalán nem értünk egyet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem