DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az idő előrehaladtára tekintettel le szeretném rövidíteni a mondanivalómat, tényleg csak a lényeges elemeire.
A büntető törvénykönyv minden ország jogrendjében szinte a második legfontosabb jogszabály, hiszen addig, amíg az alkotmány pozitíve szabályozza az egész társadalom életviszonyait, a büntető törvénykönyv ugyancsak az egész társadalom életével foglalkozik, csak annak a negatív árnyoldalával.
Egy ilyen jellegű nagyon fontos kódexnek az elkészítése mindig kiemelkedően fontos esemény, és egy ilyen jelentőségű kódexnek mindig követnie kell ugyanakkor a társadalom által előírt követelményeket is. Követnie kell azt, hogy a társadalom milyen magatartásokkal szemben látja indokoltnak a büntetések kiszabását, illetőleg azoknak milyen legyen a mértéke.
A hatályos büntető törvénykönyvet 1978-ban alkották meg eredetileg, azóta természetesen több módosításon ment keresztül, a rendszerváltás után bekövetkezett gyors társadalmi változásokat is néhány kisebb terjedelmű módosítási csomag vagy módosítás próbálta követni. Az élet a társadalmi változások következtében sok tekintetben változott, 1978-ban bűncselekménynek minősített magatartásokon ma már csak mosolygunk, hogy például az üzérkedés akkori tényállása miatt embereket lehetett bezárni, de sorolhatnám még a további példákat. Nyilvánvaló, a politikai jellegű bűncselekménynél is lényeges változások következtek be.
A nagy átalakítások általában megtörténtek a rendszerváltást követően, azonban egy egységes szerkezetű, új büntető törvénykönyv egyenlőre még nincsen. A nagy terjedelmű módosításnak az előkészületei folyamatban vannak, ugyanakkor a társadalom életében beállt változások szükségessé tettek kisebb terjedelmű módosításokat is.
Konkrét példát hadd mondjak, a közelmúltban vita előzte meg, hogy egy tényállásnál éppen a veszélyes harci állatokkal kapcsolatos magatartásoknál indokolt-e önmagában a Btk.-hoz hozzányúlni. Az volt az álláspontunk többünknek is, hogyha egy ilyen kis terjedelmű módosítással akár néhány gyereknek az életét meg lehet menteni, akkor már megérte belenyúlni a Btk.-ba. Tehát ez az egyik szempont.
A másik szempont, hogy a büntető törvénykönyvnek ugyanakkor a Btk.-hoz fűződő fokozott elvárások miatt mindenképpen harmonikusnak, mindenképpen az egyes rendelkezéseik tekintetében szoros összhangban, egymásra épülő rendszerben kell lennie.
Kónya Imre és Kutrucz Katalin most tárgyalt, nagyobb terjedelmű Btk.-módosítási javaslata ezt az igényt célozta meg. Ugyanakkor ez az igény természetesen a maga házszabályi keretei között nehézkessé teszi magának az egész Btk.-nak az átalakítását. Konkrét példát mondok. A házszabályi rendelkezések miatt például módosító indítványokat nem lehet előterjeszteni a Btk. bármilyen részéhez, csak azokhoz, amelyek összhangban vannak vagy legalábbis valamiféle kapcsolódásban vannak a most előterjesztett módosítási javaslatokkal.
A Kónya Imre és Kutrucz Katalin által előterjesztett javaslatnak két szintje van. Van egy általános, amelyik általában foglalkozik a büntetési rendszerrel, és ugyanakkor éppen a már említett, nemrégiben elfogadott Fidesz-javaslathoz hasonlóan, konkrét tényállásoknál is éppen a felmerült igényeknek megfelelően bele kíván nyúlni a Btk. szerkezetébe.
Ezek a tényállások valóban időszerűek, gondolok akár a gyermekpornó tekintetében, akár az autólopások tekintetében, akár a robbantások tekintetében, és ezekben valóban szükséges a büntetőjogi védelem, hiszen éppen a társadalmi viszonyoknak a gyors változása következtében olyan újabb fajta elkövetési magatartások is szemünk elé kerültek, amelyek messzemenően elítélést nyernek a lakosság részéről. Elérik azt a társadalomra való veszélyességet, hogy büntetni kelljen őket, vagy akár súlyosabban kelljen büntetni őket, mint például az autólopások esetében a meglevő tényállás nem elégséges az igazi védelemhez, és éppen ilyenekre is keresnek megoldási módot.
A törvényjavaslatnak ez a két szintje bizonyos értelemben problémát jelent annyiban, hogy az általános rendelkezéseknél valóban egy teljes Btk.-revízió szükséges. Gondolok a büntetési rendszerre, gondolok a büntetési tételeknek a rendszerére, és majd külön ki fogok térni az életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos elképzelésekre, amelyek külön megérdemelnek egy értékelést.
Az általános részeknél az előterjesztés indokolása tartalmazza azt, hogy az értékválasztásnak is jelentősége van, így többek között például az élet elleni cselekmények feltétlenül veszélyesebbek a társadalom szempontjából, mint bármiféle vagyoni jellegű cselekmény. Természetesen itt is más-más fokozat van, hiszen nyilvánvaló egy egyszerűbb testi sértés nem olyan veszélyes, mint egy súlyos vagyon elleni bűncselekmény, de a legsúlyosabb kategóriákban nyilvánvalóan az élet elleni cselekmények sokkal veszélyesebbek, mint a vagyon elleni cselekmények.
Az egész rendszert ahogy áttekintettük, természetesen el lehet fogadni azt a gondolkodási módot is, ahogy Kónya Imre és Kutrucz Katalin előterjesztette ezt a javaslatát, de ugyanakkor ez bizonyos mértékben szűkíti azt a lehetőséget – éppen az említett házszabályi korlátozásokra tekintettel –, hogy az egész Btk.-nak esetleg egy másféle arányosítását el lehessen végezni a büntetési rendszer tekintetében.
Nem lehet ugyanis hozzányúlni olyan tényállásokhoz, amelyeknél esetleg indokolt lenne az általuk javasolt szigorral való összhang megteremtése, ezen persze lehet vitatkozni az adott tényállásnál mennyire indokolt, mennyire nem, éppen ebben a körben gondolok itt az élet elleni cselekményeknél az arányosításra, de nem lehet hozzányúlni a házszabályi rendelkezések miatt.
A miniszteri reagálás is tulajdonképpen az átfogó részeket tartotta problematikusabbnak, hiszen ez az egész Btk.-szerkezetet érinti. A konkrét tényállások tekintetében – ha valóban szükséges a gyorsabb büntetőjogi beavatkozás –, a konkrét tényállásoknál valóban indokolt lehet akár a gyermekpornó tekintetében a Btk.-nak a szükségszerű kiegészítése.
Maga az előterjesztés feltétlenül az utóbbi időben parlament elé került Btk.-módosításokhoz képest sokkal átfogóbb, és mindenképpen színvonalas. Tehát úgy gondolom, hogy elismerést érdemelnek az előterjesztők ezért, hogy a parlament elé hozták a javaslatukat. Természetesen ez egy variáció, amivel lehet vitatkozni.
Én úgy gondolom, hogy a vitának az átfogó jellege érdekében azért, hogy az egész Btk.-t tulajdonképpen összhangban lehessen akár az általuk felvázolt igényeknek megfelelően is módosítani, célszerűbbnek látszik, hogy az egységes, nagy Btk.-módosítás keretében kerüljön a parlament elé ezeknek a kérdéseknek egy összefüggő, átfogó, nagy módosítása, amelyik az egész Btk.-t áttekinti.
A büntetési rendszerben külön szeretnék foglalkozni azzal a kérdéssel, amelyet éppen a rendszer összhangja érdekében, de érintőlegesen érint a mostani előterjesztés, ez pedig az életfogytiglani szabadságvesztésnek a kérdése.
(21.30)
Az Alkotmánybíróság, amikor alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést, tulajdonképpen az Országgyűlésnek szabad kezet adott abban, hogy a legsúlyosabb magatartásokért kiszabható büntetést, ezt rendszerszerűen kidolgozza, beépítse a Btk.-ba, amelyik ha nem is a halálbüntetésnek a súlyával, de annak a visszafordíthatatlan következményeivel is – és a hibák kijavíhatatlan jellegével is – elvetésre került az alkotmánybírósági döntésben. Kell valamiféle olyan nagyon súlyos büntetés, amelyik pótolni tudja az általános megelőzés keretében a halálbüntetést azért, hogy ilyen jellegű cselekményekre kevéssé kerülhessen sor.
A statisztikák, úgy tűnik, azt igazolják, hogy a Btk. eddigi módosításai megnyugtató megoldást ebben a körben még nem biztosítottak. Az az életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos hatályos rendelkezés, hogy a bíróság a hatályos Btk. szerint 15 és 25 év közötti időtartamban határozhatja meg azt az időt, amíg nem bocsátható feltételes szabadságra az elkövető, úgy tűnik, viszonylag csekély visszatartó erővel bír.
1994 elején Hack Péterrel, Rózsa Edittel és Wekler Ferenccel előterjesztettünk egy önálló indítványt, amelyik csak egy szakaszból állt, és azt tartalmazta volna, hogy a feltételes szabadság felső határát 25 évről 45 évre lehetne felemelni. A Kutrucz Katalin és Kónya Imre által előterjesztett javaslat éppen azért, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztésekkel az összhangot, az arányosságot megtartsa, ezt a 15-től 25 évig terjedő időtartamot 25-től 35 évig terjedő időtartamra kívánja felemelni.
Ehhez a javasolt módosításhoz Hack Péter beadott egy módosító indítványt, amelyik a felső határnál visszatér ahhoz a '94 elején előterjesztett közös javaslatunkhoz, hogy a felső határ 40 év legyen. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy mi itt a megfelelő szám. Önmagában azonban a számok mögött nagyon fontos pszichológiai és általános bűnmegelőzési szempontok is szerepet játszanak.
Az alkotmányügyi bizottság Szájer Józsefnek a javaslatát nem vette tárgysorozatba, amely az életfogytig tartó szabadságvesztéseknél ki akarta zárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Ehhez képest a Kónya Imre és Kutrucz Katalin által előterjesztett javaslat egy közbülső megoldást tartalmaz. Tíz évvel megemeli a lehetséges, a bíróság által kiszabható időtartamot, ugyanakkor azonban nem fogadja el a Szájer Józsefék által előterjesztett és gyakorlatilag a feltételes szabadság nélküli életfogytiglannak a gondolatát.
Ezek nagyon fontos kérdések, és akár a mostani törvényjavaslat keretében, akár pedig a tavaszra várható és a kormány által előterjesztésre kerülő nagy Btk.-reform keretében feltétlenül megfontolandó ennek a kérdésnek a vizsgálata, éppen azért, mert ez a legsúlyosabb, amit ki lehet szabni a büntető törvénykönyv keretei között büntetésként.
A hatályos törvény ugyan a feltételes szabadságra bocsátásnál különleges szempontokat tartalmaz abban az esetben, hogyha életfogytig tartó szabadságvesztésnél foglalkoznak a feltételes szabadságra bocsátás kérdésével. Ebben az esetben a bíró majd valamikor 15 vagy 25 év közötti időtartammal, vagy legfeljebb 25 év eltelte után tulajdonképpen szélesebb körben mérlegelheti a szempontokat, hogy valakit feltételes szabadságra bocsáthat-e vagy nem.
Az eléggé köztudott a lakosság körében, hogy a határozott időre szóló szabadságvesztéseknél a bíróság nagymértékben azzal foglalkozik, hogy mennyiben tért jó útra az elkövető, hogyan viselkedett a szabadságvesztés tartama alatt. Ehhez az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében a bíróság nincs annyira kötve, mint a határozott tartamú szabadságvesztéseknél. Illetőleg nincsen kötve, bent tarthatja akár élete végéig is, a 25 éven túl is vagy a megszabott időn túl is az elkövetőt.
A probléma ott van, hogy mind pszichológiailag, mind pedig az általános megelőzés szempontjából ennek különösebb jelentősége nincs. Ugyanis az ítélet kihirdetésekor csak az kerül köztudomásra, hogy 15 évre, 20 évre, 25 évre, 25 évben szabta meg a bíró, hogy mikor foglalkozhat a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kérdésével.
Annak, hogy 25 év múlva mi történik, nagyon csekély a visszatartó ereje most. Az, hogy a halálbüntetést újból bevezetni kívánók azzal érvelnek, hogy a jelenlegi rendszer viszonylag kevésbé visszatartó erejű, bizonyos értelemben ezzel is összefüggésben lehet.
Az, ahogy a Szájer József-féle javaslatban esetleg a törvény kizárná a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, ez tartalmaz egy másik elemet is. Az a személy, aki soha nem bocsátható feltételes szabadságra, és halálra sem ítélhető, az gyakorlatilag élete végéig immunitást kap bármilyenféle bűncselekmény elkövetése miatt, hiszen vele szemben már súlyosabb büntetést kiszabni nem lehet.
A feltételes szabadságnál, amit mi javasoltunk annak idején, és amit most Hack Péter ismételten előterjesztett, tulajdonképpen a bírói mérlegelésnek a lehetőségét tágítja ki. A bíró dönthet, hogy akár a mostani törvény keretei között, akár – hogyha ez nem változna, tehát a mi eredeti javaslatunknál 15 és 40 év között – a mostani javaslatnál pedig 25 és 40 év között hol határozza meg ezt az időtartamot, amíg feltételes szabadságra valaki nem bocsátható. Ha valaki nagyon-nagyon súlyos bűncselekményt vagy bűncselekmény-sorozatot követ el, természetesen nem lenne akadálya ebben a rendszerben, hogy akár az eredeti előterjesztés szerint 35 évben, akár a Hack Péter-féle javaslat szerint 40 évben határozzák meg azt, hogy meddig nem bocsátható feltételes szabadságra, ha a bíró szükségesnek tartja egy nagyon súlyos bűncselekménynél ezt kimondani, ennek igenis van visszatartó hatása.
Ugyanakkor azonban ez egy szélső határ. Nincs akadálya, hogy egy ezt megközelítő, akár 5-10 évvel megközelítő feltételes szabadságot mondjon ki a bíróság, ugyanakkor azonban fönnáll a veszélyeztetettsége az elítéltnek, hogyha esetleg a büntetés végrehajtása során újabb bűncselekményt követ el – és erre sajnos számtalan példa van, a büntetés-végrehajtás során is különösen erőszakos jellegű bűncselekményekre gyakran sor kerül.
Tehát célszerű egy ilyen veszélyeztetettségnek a fenntartása, a másik oldalról viszont az is célszerű, hogy első pillanattól kezdve pszichológiailag ne legyen a reménytelenség állapotában az elítélt, mert ha akár 25, 35, 40 év múlva feltételes szabadságra is bocsátható, de nincs ebből teljesen kizárva.
Tehát úgy gondolom, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés tekintetében akár most, akár ha az Országgyűlés a mostani törvényjavaslatot mégsem emelné törvényerőre, a nagy várható, közeli Btk.-módosítás keretében foglalkozzon az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésnél a feltételes szabadságvesztés felső határának a megemelésével, mert szükséges. Éppen az elmondottakra tekintettel.
Ugyanakkor azonban nem célszerű, mert tudok arról, hogy szóba került, semmiféle bűncselekmény-kategóriánál sem a feltételes szabadságnak a teljes kizárása már magában a törvényben, mert ez együtt járna azzal, hogy nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ilyen büntetéseket a bíróság valóban ki is szabjon. Sokkal nagyobb lenne így a pszichológiai hatása is a büntetésnek, nem valószínű, hogy ehhez az eszközhöz nyúlnának, valószínűbb, hogy inkább valamiféle hosszú tartamú végrehajtható szabadságvesztést szabna ki ilyenkor a bíróság.
Összességében. A mostani vita, az előterjesztés jó, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt, még ha szűkebb körű nyilvánossága előtt zajlik le, hiszen a tömegkommunikáció még ilyen körülmények között is erről tudósít, nemcsak egy bizottság keretei között tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatnak rendkívül pozitív elemei vannak, különösen a konkrét tényállás tekintetében. Az természetesen az Országgyűléstől függ, hogy egészében ezt a törvényjavaslatot így most alkalmasnak tartja-e, hogy a Btk.-ba beépüljön, mindenképpen azonban magának a javaslatnak, mégpedig magának a vitának nagyon fontos olyan pozitív elemei vannak, amelyek elősegítik azt, hogy Magyarországon az alkotmányozással szinte párhuzamosan – de természetesen szűkebb körben – a másik átfogó törvény, a negatív oldalnak a szabályozása, a büntető törvénykönyv is minél előbb igazodjék a megváltozott társadalmi viszonyokhoz.
(21.40)
Úgy gondolom, hogy ilyen szempontból mind Kónya Imrének, mind Kutrucz Katalinnak az előterjesztéséért köszönet jár. Fontos gondolatokat terjesztettek elő, és éppen ezért, mert előbbre vitték ennek az egész társadalom szempontjából nagyon fontos kérdésnek az ügyét, én örülök annak, hogy az Országgyűlés plénuma ezzel a törvényjavaslattal foglalkozott. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.)
