DR. MÉSZÁROS GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS GYULA
DR. MÉSZÁROS GYULA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, azzal, hogy a Magyar Honvédség létszámából kivették a katonai felderítő hivatal, a katonai biztonsági hivatal, valamint a katonai felsőoktatási intézmények létszámát, továbbá a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményénél dolgozó tisztek és tiszthelyettesek létszámát, valamennyien egyetérthetünk.
Nyilvánvaló, hogy a közvélemény, amikor a Magyar Honvédségről beszél, a harcoló csapatok létszámát érti alatta, vagyis úgy érezzük, hogy a fogalmaknak pontosabban megfelelő profiltisztítás történt.
Eddig ezzel mi, kereszténydemokraták is egyetértünk. Azzal már kevésbé, hogy az év végéig még az eredeti haderő-átalakítási elképzelésekhez képest is több mint háromezer fővel csökkenti a tárca a Magyar Honvédség létszámát. Nagy valószínűséggel ez a csökkentés már meg is történt, hiszen nem feltételezhető, hogy ezt az utolsó hónapban kívánják végrehajtani.
Minden létszámleépítés emberi sorsokat érint, ezért úgy gondolom, a létszámok kialakítását a legkörültekintőbben, az érintettek időbeni tájékoztatásával kell végrehajtani. A bizonytalanság demoralizálja a hadsereget, aláássa a hadrafoghatóságot, gyengíti az ország védelmi képességét. Ne feledjük, hogy Magyarországon 10 százalék felett van a munkanélküliség és azok, akik a honvédségtől az utcára kerülnek, nehezen tudnak elhelyezkedni a civil életben.
Mindez növeli a társadalmi feszültséget, ezért ezen országgyűlési határozatot a KDNP nem tudja támogatni. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem