DR. FODOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR ISTVÁN
DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendipont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két előterjesztés szerepel az Országgyűlés napirendjén, amelyeknek sorsa várhatóan a tárgyalás rendjét és a szavazást illetően is elválik egymástól.
Tekintettel azonban a módosítások egymással szoros összefüggésben lévő okaira, a Magyar Honvédség átalakulása középtávú tervének módosításáról szóló előterjesztéshez, mondandóim szükségszerűen érintik a Magyar Honvédség 1996. évi részletes bontású létszámának módosításáról szóló előterjesztést is. Kérem ennek figyelembevételével hallgassák szóbeli kiegészítésemet.
Tisztelt Ház! Amikor az Országgyűlés az elmúlt esztendőben elfogadta a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és létszámáról szóló határozatot, egyúttal két feladatot szabott meg a kormány számára.
Először, a kormány készítse el a Magyar Honvédség átalakulásának középtávú tervét. Másodszor, ennek a tervnek a megvalósításáról – évente két alkalommal – számoljon be a honvédelmi bizottságnak.
Amikor a kormány az átalakulás – közel egyéves – tapasztalatairól szóló jelentését összeállította, egyúttal megfogalmazta annak szükségességét is, hogy a középtávú tervben – bizonyos elemeiben – módosításokra van szükség. Ezek a módosítások többségükben végrehajthatók az Országgyűlés által meghatározott irányokkal, valamint magának az országgyűlési határozatnak a normaszövegével összhangban.
A középtávú terv más elemeinek módosítása azonban megkívánja a 88/1995. és az 99/1995. számú országgyűlési határozatok módosítását.
Tisztelt Országgyűlés! A honvédség átalakítása középtávú tervének módosításáról szóló kormányhatározat tervezetét a honvédelmi bizottság tudomásul vette. Ezért kérem, engedjék meg, hogy a módosításnak kizárólag azon részleteivel foglalkozzam, amelyeknek tekintetében az Országgyűlésnek saját hatáskörében tennivalói vannak.
Ebben a körben három dologról kell szólnom.
Az első: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény a katonai tanintézetekről szóló törvény változásainak, valamint az államháztartásról szóló törvény előírásaival összhangban a pénzügyi és számviteli szolgálat átszervezésének következménye. Hogy ezek a szervezetek a továbbiakban a Magyar Honvédség hadrendi elemei közül kikerülve, a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei szintjén, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása alatt működő, országos hatáskörű állami szervként működnek.
Ugyanakkor a hivatásos katonák szolgálati viszonyáról szóló törvény előírásai szerint, ezen szervezetek hivatásos állományú tagjai a továbbiakban a Magyar Honvédség rendelkezési állományú csoportjához tartozóknak számítanak.
Ezek a változások a honvédelmi ágazaton belül – a létszámviszonyok tekintetében – alapvetően új rendszert eredményeznek.
A második, amiről szólnom kell: a javaslat a továbbiakban együtt kezeli és bizonyos rendfokozatokban egymással behelyettesíthetőként kezeli a tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi állományt. Ezt a módosítást a jól képzett és a szolgálatot továbbra is vállalni akaró állomány megtartása érdekében tartjuk fontosnak.
A harmadik módosítás, a honvédség felső- és középszintű vezetésének rendjét érinti, nevezetesen azt, hogy a honvéd vezérkar mellett a haderőnemi vezérkarokat is létre kell hozni. Ezt a változást – eredetileg – az 1998-as esztendő utáni időre terveztük. Ma úgy ítéljük meg, hogy Magyarország euro-atlanti integrációs szándékának fejleményei indokolják – a szervezeti kompatíbilitás érdekében – ennek a lépésnek időbeni előrehozatalát.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakra tekintettel kérem, hogy tárgyalja meg és fogadja el a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításainak irányairól és létszámáról szóló, 88/1995. számú országgyűlési határozatot módosító, valamint a Magyar Honvédség 1996. év végi részletes bontású létszámáról szóló, 99/1995. számú országgyűlési határozatot módosító előterjesztéseket, és azokat fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem