DR. GYURICZA BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. GYURICZA BÉLA
DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A 88-as határozatból válaszolok Sebők képviselőtársam elmondott véleményére, ahol ő 2005-öt említ.
A Magyar Honvédség költségvetéséről van szó és haditechnikai fejlesztéséről, s a határozat 9/c pontjának utolsó mondatát felolvasom szó szerint: "Ennek érdekében '97-től az éves védelmi költségvetést úgy kell alakítani, hogy annak 80-85 százaléka fordítható a honvédség fenntartására, 10-15 százaléka fejlesztésre."
Ha elő tetszenek venni a '97-es költségvetést, és megnézik a Magyar Honvédség költségvetési részét, akkor ez ott a Magyar Honvédségé 66,8 milliárd, következésképpen semmi esetre sem felel meg annak, amit ez a határozat előír. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem