MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Szeretnék a helyemről beszélni, mert röviden fogok, és itt, meghitt papírjaim között vagyok. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 88/1995. számú határozat a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól szólt, tehát tendenciát szabott meg, ugyanakkor rendelkezett létszámról, és rendelkezett finanszírozási kérdésekről, továbbá a kormányra háruló olyan járulékos feladatokról is, mint amilyen a biztonsági helyzetnek az állandó figyelése és a szükséges intézkedések megtétele.
Amint államtitkár úr is elmondta, az eredeti határozat két pontjával kapcsolatban változások váltak szükségessé. Először a első pontot veszem. Itt két új momentum van, ami miatt az eredeti határozatot meg kell változtatni. Az egyik, hogy a 60 ezres, 60 ezer fős határt 1998 végére csak mint korlátot szabja meg, tehát menet közben, az átalakításnak megfelelően elképzelhető ennél valamivel kisebb létszám is.
A másik nagyon fontos momentum, hogy túl merev volt az eredeti szabályozás, amelyik megadta a tiszteknek és a tiszthelyetteseknek a százalékos arányát. Jelenleg az a helyzet, hogy az európai normákhoz képest túl kevés nálunk a tiszthelyettes, a tiszthelyettesi állomány aránya kevés, és sokkal nagyobb a tiszteknek az aránya.
Ha az eredeti szabályozás megmaradna, akkor kénytelenek lennének tiszthelyettesi státusokba tiszteket elhelyezni, és ez nagyon sok problémát jelentene, különösen érzékenységi és lelki problémákat. Nem volna szerencsés akadémián végzett, főiskolán végzett katonatiszteket tiszthelyettesi beosztásokba helyezni; probléma lenne a rendfokozatuknak az alkalmazásával, és megbontaná azt a képet és rendet, amely a hadseregekben általában megvan.
Helyesebb tehát az a megoldás, hogy a honvédelem vezetése megkezdi az intenzívebb tiszthelyettesi képzést, gondoskodik a tiszthelyettesi utánpótlás növeléséről, és ennek megfelelően alakítják a tiszti, tiszthelyettesi beosztásoknak a számát, hogy ezt a feszültséget elkerüljék. Hosszas vita után, amint hallottuk a honvédelmi bizottság előadójától, ezt a megoldást elfogadtuk.
A másik eleme a változtatásnak, ez egy modern dolog: egyszerűsíteni kell a Magyar Honvédség felső vezetési rendszerét, ugyanakkor NATO-komformmá, NATO-kompatíbilissá kell tenni. Mint ismeretes, új, fiatal vezérkari főnököt nevezett ki a köztársaság elnöke, és a Honvédelmi Minisztériummal együtt kidolgoztak egy egyszerűbb, modernebb, áttekinthetőbb felső vezetési struktúrát, amelyben egy honvéd vezérkar játszaná a főszerepet, ennek alárendeltségében lenne két szakági vezérkar: a szárazföldi vezérkar és a légierő vezérkara, amely közvetlen irányítási feladatokat is ellátna. Tehát nemcsak vezérkari, hanem közvetlen irányítási feladatokat, valamint lenne velük párhuzamosan egy logisztikai főigazgatóság. Ezzel együtt egy sor középszintű szervezet megszűnne, amelyeket tételesen fölsorol a határozat.
Ez egy korszerű irányzatot képviselő, a későbbi, nagyobb szabású átalakítások és haderőreform alapját is előkészíti. Úgyhogy a határozati javaslatot mind a magam nevében, mind az SZDSZ-frakció nevében elfogadásra ajánlom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártiak oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem