MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány dolgot szeretnék leszögezni és pontosítani. Nem véletlenül a '88/1995-ös határozat nem viseli nevében és szövegében a haderőreform szót, nagyon mértéktartóan csak a közép- és hosszú távú átalakítás irányairól szól. Ez nem reform. Ezt senki se állítja, hogy ez reform. Az átfogó haderőreformot készíti elő, azt ki kell dolgozni, és annak mentében kell a következő 10-15 éves fejlesztést megoldani. A haderőreformok hosszú távúak, Ausztriában 17 évig, vagy 15 évig tartott, más országokban is a haderő átalakítása hosszú munkát és alapos átszervezést igényel. Az itt lévő változtatások elősegítik, hogy ezt a haderőreformot meg lehessen valósítani, előkészíteni. Mi magunk is várjuk a Honvédelmi Minisztériumtól és a Magyar Honvédség vezetésétől az átfogó haderőreformnak a kidolgozását és beterjesztését. De meg vagyunk győződve, hogy ezek a változtatások szükségesek. De nem elegendőek ehhez. De éppen ezért meg kell ezeket lépni, és éppen ezért támogatjuk.
A másik dolog, amit Juhász Ferenc képviselő úr is elmondott, hogy végre megállt a hadseregre fordított összegeknek a csökkenése, idén megmaradt a reálértéke, és a honvédség személyi állománya a köztisztviselőkhöz és az országlakosság nagy részéhez képest magasabb fizetésemelésben részesült. Nem sok ez, tudjuk jól, azt is tudjuk, hogy nagyok a nehézségeik, de végeredményben idén sikerült egy kicsit jobb helyzetet biztosítani. Ezt kérem tudomásul venni. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem