PÓDA JENŐ

Teljes szövegű keresés

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel vitatjuk ezt az országgyűlési határozati javaslatot, amit mi magunk között csak 88-asnak nevezünk.
Az az érzésem, hogy a képviselőtársaim többségének, pláne a közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy mi mit nevezünk 88-asnak. Még azt találják hinni, hogy az 1988-ból származik, holott ez tavaly nyári országgyűlési határozat, ezért érdemes lefordítani csak két mondat erejéig, hogy miről szól ez a történet. És ezzel akarva-akaratlanul is, de az elmúlt közel másfél év mérlegét is célszerű megvonni, hiszen akkor az ellenzéki pártok nagyon egységesen elmondták ellenkezésüket, cáfolatukat, negatív várakozásaikat is ezzel kapcsolatban, és azt kell mondani, hogy sajnos az élet ezeket visszaigazolta azóta.
Egy ország védelmi képességét a parlamentnek illik meghatározni, ez meg is történt, a katonai védelmi képességet a feladatok pontos és precíz és akkor hatpárti együttes véleményével kifejezte a parlament, ezeket részletesen rögzíti a biztonságpolitikai elvek és a honvédelmi alapelvek dokumentuma. Ez egy szintet megjelölt, ez az elvárás, ettől eltérni nem lehet mindaddig, amíg a parlament ezt meg nem változtatja. Erre eddig nem került sor, tehát ezt a szintet továbbra is mint kitűzendőt és elérendőt, tartanunk kell.
Ez a bizonyos 88-as országgyűlési határozat a miniszter úr szavaival élve azt jelenti, hogy kisebb, de ütőképesebb hadseregünk lesz, erre mi azt mondtuk, hogy kisebb meg kisebb lesz, de bizony ütőképtelenebb lesz. Sajnos ez igazolódott. Egy hadsereg védelmi erejét, tehát egy ország katonai védelmi erejét legfőképpen három dolog határozza meg: a technikai fejlettség, a fegyverek minősége, a kiképzettség és a morál.
Ez a három dolog, ami a végeredményt – ha nagyon durván akarunk közelíteni, és ez most nem egy hadtudományi előadás, de laikusok megközelítésében, azt hiszem érthető –, a végeredményt ez adja meg.
Ha elkezdjük csökkenteni a létszámot, elkezd romlani a morál, nemcsak a hadsereg belső problémái miatt, hanem általában a társadalmi problémák miatt is, akkor ennek az ellensúlyozására mindenképpen valamit fel kellene mutatni. Amit fel lehetne mutatni, azok a modernebb fegyverek, a jobb kiképzettség, hogy ez a két, egymás ellen ható folyamat végül is kiegyenlítse egymást, és az eredő, a védelmi képesség ne csökkenjen.
Nagyon gyorsan sikerült az elmúlt másfél évben azt a folyamatot felerősíteni és most már kritikussá tenni, amely a létszám csökkenésével együtt jár, de a másik oldalon, az ellentételezés oldalán a jobb kiképzés, a jobb morál, a modernebb fegyverek megteremtése révén bizony alig valami történt.
A T 72-es harckocsik megvásárlásán kívül az összes többi, miniszter úr által beharangozott program egyelőre papíron van, ígéret szintjén nagyon jó, de addig, amíg azok meg nem valósulnak, sőt, addig, amíg készség szintjén nem tudja a mai Magyar Honvédség ezeket az eszközöket alkalmazni, és persze mindenekelőtt birtokolni, addig mindezeket beszámítani nem szabad, sőt, ezeknek a felemlegetése tulajdonképpen káros.
Azért káros, mert a civil közvélemény, a laikus nézősereg, és a nem honvédelmi bizottsági képviselőkben is azt az érzetet kelti, hogy tulajdonképpen itt minden rendben van. Hát, tulajdonképpen itt semmi nincsen rendben!
Ez az elmúlt másfél év arról szól, hogy például Bátor Ferenc tábornok, az egyik legfiatalabb és legtehetségesebb magyar tábornok azért állt föl beosztásából, mert tűrhetetlenné váltak a körülmények, mert nem tudja a munkáját elvégezni.
Itt már nem arról van szó, hogy őrmesterek hagyják el a hadsereget, nem arról van szó, hogy akinek konvertálható tudása van, az elmegy mérnökként vagy két nyelvet beszélő diplomásként más területre dolgozni, hanem arról van szó, hogy a válság elérte a felső vezetést is. És ha ezek után – mert ezt mindenképpen el kellett előzőként mondani –, ha ezek után kezünkbe vesszük ezt az egyoldalas, lényegében két pontból álló országgyűlési határozati javaslatot, akkor azt kell mondanom – és utalok itt Gyuricza Béla képviselőtársam felszólalására, és azokat a részeket nem ismétlem –, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek.
Az első pontban a bűvészkedések, a tisztek, tiszthelyettesek százalékos számarányait illetően már ismertek a Ház előtt, nem fogok ebbe belemenni. Egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, ami sajnos általános jelenség, és itt is visszaköszön. Ez a bizonyos "vízfej"-kérdés, az íróasztal-katonák és a harcoló katonáknak a kérdése. Sokszor beszéltem már erről, de sajnos úgy látom, nem sikerült egyelőre a kormányzat illetékeseit meggyőzni e tekintetben. S ez nemcsak innen köszön vissza, hanem a mostani szervezeti változások kapcsán is.
Hát mi történik végül is? Vidéken megszűnnek a helyőrségek, Szegeden, Baján, Rétságon, hosszasan lehet sorolni a megszűnő alakulatokat, helyőrségeket. Budapesten mi történik? Budapesten a helyzet változatlan. Az íróasztal mellett szorgoskodó katonák keresik új helyeiket, beosztásaikat. Az előbb részletesen meghallhattuk azt, hogy micsoda átszervezéssorozatnak vagyunk tanúi az elmúlt két és fél évben.
(19.40)
Képzeljük el, mi pénzbe kerül ez, képzeljük el képviselőtársaim azt, hogy akiknek a helyét, beosztását, feladatát félévente átszervezik, vajon mennyi munkát végeznek, milyen kiképzés folyik ebben a hadseregben.
Itt az első pont az 5/a pontot módosítja, és érdekes módon csak a Magyar Honvédség százalékos arányairól szól. Ott van ez a bizonyos összeadás, 33-34 százalék legyen a tisztek, tiszthelyettesek, zászlósok aránya. És nem szól azokról a jobbára Budapestre települő intézményekről, amelyeknél szembesül tulajdonképpen a vízfejnek a dagadása.
Tényleg úgy tűnik – pedig hát sokat vitatkoztunk már erről –, tényleg úgy tűnik, hogy nem erőltetett az a nézőpont, miszerint csak Budapestet akarja megvédeni adott esetben a Magyar Honvédség. Ha ránéz az ember a térképre, akkor egyszerűen, sajnos elég természetes módon alakul ki ez az álláspontja.
A második ponttal kapcsolatban azt mondta az előterjesztés kiegészítéseként államtitkár úr, hogy eredetileg csak 1998 végén tervezték ezt az átalakítást, de hát az integrációs politika felgyorsulása, a NATO megjelenése ezt felgyorsította.
Hát ez súlyos baj. Ez azért nagy baj, mert ennek a zömét már 1994. január 1-jén egy kormányhatározat rögzítette. Önök nagyon súlyos politikai hibát követtek el 1994 késő nyarán, amikor a kormányra kerülés első intézkedéseként azt a folyamatot megakasztották. Nem azért követtek el súlyos hibát, mert ezek szerint rosszul mérték föl NATO-esélyeinket, hiszen mi az, ami most egy, másfél év alatt megváltozott, hogyha akkor '98-ra tervezték, most pedig előbbre kívánják hozni. Hanem azért, mert ez a párhuzamosság, amely az elmúlt két és fél évben ismét megjelent a magyar honvédelem vezetésében, ez sok tíz-, ha nem százmillió forint fölösleges kiadását jelentette az adófizetőknek.
Ez a párhuzamosság egy nagyon súlyos kérdés. Többek között ennek volt egyik következménye az az alkotmánysértés-sorozat, amely most a nyár elején a MiG 29-es repülőgépek éleslövészetével kapcsolatban kipattant. A honvédelmi bizottság jelentésében pontosan rögzítette ennek kereteit.
Nem a NATO-ról van itt tehát szó. Bár a NATO ilyen elvek szerint és ilyen szervezeti elvek szerint működik, de teljesen elhibázott az a gondolkodás, hogy mi azért térünk most át erre, mert a NATO ezt kéri vagy ezt diktálja.
Mellesleg hadd jegyzem meg, hogy a magyar hagyományok, a hadvezetési hagyományok is ezt diktálják, legalábbis a parlament ezen oldalán ülőknek. De nem a NATO miatt kell ezeket a dolgokat meglépni, és nem a NATO miatt okozott rengeteg kárt az elmúlt két és fél év során a féléves átszervezések sorozata, hanem a munkamorálnak, a bizonytalanságnak, és hát mindenekelőtt, ismétlem, a több tíz-, ha nem százmillió forint fölösleges kiadásnak.
Ilyen szempontból ez az 5/b pont most valamiféle új elemként, akár pozitív fordulatként is értelmezhető, ha nem kellene mindig hozzágondolni azt, hogy ez egy nagyon nagy hibának a korrigálása, amire talán még mindig lehet azt mondani, hogy jobb későn, mint soha. De azért alapvetően mégis az lett volna a legjobb, ha nem követik el ezt a nagy hibát.
És harmadik megjegyzésként hadd mondom azt itt el, hogy nagyon ide kívánkozik az eredeti 88-as határozat 9. §-ának c) pontja módosítása. Az előbbin már ezzel kapcsolatban egy vita kialakult. Nem fogadható el az az érvelés, hogy majd 2015-re törekszünk elérni ezt a 15-20 százalékos fejlesztési arányt, hiszen ez az országgyűlési határozat, amelyet tavaly nyáron fogadott el a kormánytöbbség – államtitkár úr, az ön többsége fogadta ezt el –, ez pontosan előírja azt, hogy az 1997-es költségvetésben ezt a 15-20 százalékos fejlesztési arányt biztosítani kell.
Az önök kormánya által előterjesztett honvédelmi költségvetés ezt nem tartalmazza, mondhatnánk úgy is, hogy az előterjesztett költségvetés ellentétes az Országgyűlés korábbi határozatával, hiszen 10 százalék alatti fejlesztést határoz meg. Itt lett volna a lehetőség arra, hogy ennek az országgyűlési határozatnak a keretei között valamiféle korrekcióra sor kerüljön.
Összességében, amikor azt mondtam, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek, akkor azokra a részekre utaltunk, amelyek az egyébként sokkal bővebb, és még mindig a levegőben lógó eredeti határozattal összefüggésben merülnek fel, nevezetesen, hogy politikai és szervezeti értelemben ez a bizonyos eredeti országgyűlési határozat megbukott.
Megbukott, hiszen az egészen nyilvánvaló, hogy demokratikus keretek között egy nagy rendszer, egy nagy szervezet – márpedig a honvédség ilyen –, tehát egy nagy rendszer és egy nagy szervezet keretei között nem lehet eredményesen végrehajtani egy olyan programot, amellyel a szervezet döntő többsége nem ért egyet, nem lehet végrehajtani. Hiába a kormány bűvészkedése, hiába a parlamenti többség.
Ha azok az emberek, akiknek a munkafeltételeiről, az életéről van szó, ha azok az emberek vagy legalább a többségük, a vezetőik nem azonosulnak ezekkel az elképzelésekkel, akkor ez meg fog bukni. Azért fog megbukni, mert nem fogják végrehajtani. Mindenki meg fogja találni ennek a módját, még egy hadseregen belül is.
Márpedig minden jel azt mutatja, hogy az érintettek ezt nem fogadják el. Nemcsak azért nem fogadják el, mert drasztikusan romlanak az életkörülményeik, nemcsak azért nem fogadják el, mert munkakörülményeikben ellehetetlenülnek, mert félévente új beosztást kapnak, és nem látják a perspektívát, akkor sem, ha küszöbön áll a NATO-felvételünk.
Hanem valami más hiányzik még, valami olyan szubjektív többlet, amire szükség lenne azok részéről, megértés, alázat azok részéről, akik egy ilyen nagy átszervezést, és ezzel együtt egy ilyen nagy csonkítást is végig akarnak vinni.
Ez pedig annak a szemléletnek a sugárzása, hogy partnerként tekintik a szenvedő alanyait ezeknek az intézkedéseknek. Éppen a legutóbbi újsághírek, amelyek a honvédszakszervezet és a minisztérium között kialakult vitáról szólnak. Arról, hogy a honvédszakszervezet vezetői szerint a Honvédelmi Minisztérium ismét becsapta az érdekegyeztető fórumot, az érdekképviseleti szerveket, és emiatt fölmondják a további együttműködést, illetve a közös megoldás keresését. Ez mutatja azt, hogy valami a tartalmon kívül a formában és a stílusban is hibádzik.
A tartalommal kapcsolatban elmondták az ellenzéki képviselők tavaly nyáron ellenérveiket, és sajnos az élet ezeket visszaigazolta. Ez volt az első igazán lényeges pontja az elmúlt hat és fél év demokratikus átalakulásának, amikor megbomlott a sokpárti konszenzus, a hat- vagy hétpárti konszenzus. Amely korábban jellemző volt, és most is kívánatos lenne, hogy kísérje ezt az átalakítást.
És mára eljutottunk oda, hogy azok az emberek, akiknek mind ezzel együtt kéne élnie, akiknek ezt végre kellene hajtani, azok az emberek is fölmondták politikai értelemben, társadalmi értelemben – nem pártpolitikai értelemről van itt szó –, tehát politikai értelemben, társadalmi értelemben fölmondták ezt az együttműködést, és éppen ezért ez a megállapodás így nem lesz végrehajtható.
Ezért nagyon fontos, hogy az a kezdeményezés, amelyet a Fidesz képviselői megfogalmaztak, és amelyek egy hétpárti egyeztetés után valami újratárgyalásra vonatkoznának, ebből legyen valami. Jobb később, mint soha elv alapján a nagy hibák korrigálására, és ezt a Magyar Demokrata Fórum támogatná, és nagyon kérjük, hogy a honvédelmi vezetés, illetve a kormánypártok képviselői teremtsék meg ennek a lehetőségét. Nagyon gyorsan le kéne ülni erről tárgyalni! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem