DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN, földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum képviselői nem jelentek meg ezen az egyeztetésen. Semmiféle javaslatot nem tettek ez irányban. A többi ellenzéki párt képviselői – mint ahogy azt ki is fejtették mostani hozzászólásukban – konstruktív együttműködést tanúsítottak, és az ő módosító indítványaik – túlnyomó többségben – ebbe a törvénytervezetbe beépültek, és ami még ellentmondásos vitatott téma volt, arra nézve olyan módosító indítvánnyal készültek el, amelyet a Magyar Demokrata Néppárt – bocsánat, hogy kicsit a pártokkal meg vagyok keveredve – képviselője terjesztett elő, és valamennyi előterjesztését a kormány képviselői akceptálták, illetve beépítették ebbe a törvénytervezetbe.
A Fidesz képviselője itt alkotmányjogi aggályainak adott hangot, és nehezményezte, hogy a kártérítés rendszere az ebben a törvényben nem megfelelően van szabályozva. Én úgy hiszem, hogy a kártérítés és a kártalanítás az két külön fogalom, valamint az alkotmányos aggályaira csak azt tudom válaszolni, hogy az alkotmány idevonatkozó rendelkezéseit szíveskedjen tanulmányozni, ami a tulajdonnal való rendelkezési jog korlátozását törvény által felhatalmazottan megengedi. És ebben a törvényben bizony erről van szó. Egyéb szakmai érvekkel nem kívánok vitatkozni.
Én nem tartom szükségesnek, hogy – tisztelt elnök úr ezt az általános vitát ne zárja el –, de lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében nem ellenzem, ha olyan vélemény alakulna ki, hogy itt még külön tárgyalásokat folytasson le az a két ellenzéki párt, akinek ez idáig nem volt erre igénye. Ezt csak a jegyzőkönyv hitelessége miatt jegyzem meg, mert egyebekben már tartalmiakban nem hiszem, hogy érdemes lenne erről vitatkozni.
Bízom abban, hogyha az egyeztetés eredményes lesz azokkal a szervezetekkel, akiket ők jónak tartanak, olyan módosító indítványokat tudnak benyújtani, amelyet az előterjesztő is el tud fogadni, és remélem és bízom abban, hogy az esetleg a törvény jobbítását is szolgálná. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem