GODÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

GODÓ LAJOS
GODÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap lesz két hete, hogy a Szocialista Párt frakcióvéleményét ismertettem, akkor az ellenzéki képviselőtársaim sajnos nem voltak jelen, és akkor jeleztem a frakció nevében, hogy néhány pontosítást kell elvégezni, amit önök most fölvetettek.
(21.10)
Ilyen volt a géntechnológiai fogalomnak a bevezetése vagy a zártkörzetek kialakításával kapcsolatos úgynevezett 18. §-nak a pontosítása. Ezt a pontosítást az előterjesztő képviselője az elmúlt héten el is végezte, és a módosító javaslatokban szerepel.
Továbbá szerepel Pálfi Dénes által fölvetett 30. §-nak a pontosítása, illetve Berregi István képviselőtársam által megfogalmazott pontosítások is szerepelnek.
Ugyancsak szerepel a legutolsó felszólaló képviselő által, Gyimóthy úr által fölvetett problémakör a fajta használatáért, a fajtajogosultat a felhasználóval kötött szerződésben meghatározott mértékű díjazás illeti meg. A fajta használatáért fizetett díjból a fajta nemesítőjét és fenntartóját a fajtajogosulttal kötött külön megállapodás szerinti fajtajutalék illeti meg. Ezt a módosító javaslatot közösen készítettük el képviselőtársaimmal.
Én mindenképpen azt kérem elnök úrtól, hogyha van rá lehetősége, akkor az általános vitát ma zárjuk le, és a részletes vitát a betervezettek szerint folytassuk. Köszönöm a szót. (Szórványos taps a teremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem